It Was Just an Accident (r.: Dzsafar Panahi)
Egy különösen izgalmas sorminta rajzolódik ki a II. BIFF-en: idén is meg lehet nézni egy Cannes-ban díjazott, kvázi gerillamódszerekkel forgatott iráni filmet a fesztiválon, amit végül egy európai ország nevezett az Oscarra. Tavaly Mohammad Raszulof családdrámába oltott paranoia-thrillere, A szent füge magja jutott el Magyarországon először a BIFF közönségéhez, ami végül Németország Oscar-nevezettjeként egészen a jelölésig jutott a legjobb nemzetközi film kategóriájában. A politikai töltetű, az iszlamista rezsimmel szemben kritikus munkái miatt többször bebörtönzött Dzsafar Panahi Arany Pálmát nyert új rendezése, a Franciaország által Oscarra nevezett Csak egy baleset pedig nagyjából ott folytatódik, ahol A szent füge magja véget ért.
Legalábbis abból a szempontból biztosan, hogy amíg A szent füge magja a végére vált tragikomikussá, az It Was Just an Accident végig a humoránál van, miközben egy súlyos társadalmi krízis súlya, és a polgárháborús feszültség súlya is érződik. Panahi, Raszulofhoz hasonlóan, mintha megtanult volna kínjában nevetni. A Csak egy baleset egy országúti gázolás lavinaszerű következményeit mutatja be: az éjszaka közepén történt szerencsétlenség után az érintettek egy környékbeli autószerelőnél keresnek segítséget. Ám a szerviz egyik alkalmazottja felismerni véli az ügyfélben korábbi kihallgatóját, aki brutálisan megkínozta őt. A férfi úgy dönt, az önbíráskodást választja: elrabolja egykori kínzóját, és megkeresi sorstársait, hogy együtt szolgáltassanak igazságot. A Csak egy baleset egy végletekig megosztott, dühvel és sérülésekkel teli társadalom lélektanában merül el, miközben gyakran slapstick-szerű helyzetkomikumok gördítik előre a cselekményt. Panahi ezúttal egy meglepően szórakoztató filmet készített, ami a kellő pillanatokban torokszorító és drámai is tud lenni, ezek a hatások pedig egymás javára dolgoznak.
Vetítik: október 26. 20:45 és október 28. 20:45
I Only Rest in the Storm (r.: Pedro Pinho)
Nincs BIFF maratoni hosszúságú film nélkül. Tavaly a végül az Oscar-gáláig menetelő A brutalista első hazai vetítése vonzotta a kísérletező kedvű nézőket, Pedro Pinho (A zérus gyár) új rendezése pedig ugyanúgy 3 és fél órás, csak a portugál rendező sokkal kisebb ügyet csinál ebből, mint Brady Corbet. Az I Only Rest in the Storm-ot szünet nélkül vetítik a BIFF-en, viszont a film hihetetlen erővel sodor, és egy igazán immerzív élmény. Így fel sem tűnik, valójában mennyire hosszú.
Pinho a kolonializmus örökké aktuális kérdéseit boncolgatja ebben a regényes, ide-oda kanyargó, lebilincselő road movie-ban. Egy portugál környezetmérnök, Sergio (Sérgio Coragem) Bissau-Guineába utazik, hogy egy nagyszabású útépítési projekt munkálataiban vegyen részt. Ahhoz, hogy meg tudja írni a szakvéleményét, végigjárja a természet közepébe építendő út leendő vonalát, és a helyiekkel beszélget arról, örülnének-e egy ekkora fejlesztésnek. Eközben összegabalyodik a titokzatos Diarával (Cleo Diára) és furcsán erotikus barátság bontakozik ki közte és a nembináris Gui (Jonathan Guilherme) között. Sergio az útja során a gyarmatosítás örök kérdéseivel találja szembe magát, az epizodikus szerkesztésből egy komplex, néhol vicces, máskor drámai, vagy épp szexuális energiáktól fűtött tabló kerekedik. Az I Only Rest in the Storm tökéletes fesztiválélmény, már csak azért is, mert a BIFF-en kívül jó eséllyel elkerüli majd a hazai mozikat.
Vetítik: október 26. 13:00
Zúzógép (r.: Benny Safdie)
Velencei Ezüst Oroszlánja ellenére Benny Safdie (Jólét, Csiszolatlan gyémánt) első önálló rendezése egyelőre nem muzsikál túl jól az amerikai jegypénztáraknál, viszont a Dwayne Johnsont ügyeletes akciósztárból drámai színésszé átpozicionálni szánt filmet a főszereplő alakítása miatt a kritikusok agyba-főbe dicsérik (és ki tudja, talán a növekvő Oscar-esélyek még a bevételt is megdobhatják).
Itthon először a BIFF-en lesz látható a Mark Kerr MMA-bajnokról szóló, az A24 studió áltál gyártott életrajzi dráma, amelyben a ringben lezajló küzdelmeknél még fontosabb szerepet játszik a harcművész magánélete és viharos kapcsolata barátnőjével (Emily Blunt). A hírek szerint Safdie hollywoodi túlzásokat nélkülöző, hiteles sportfilmet készített, amelyben az azonos című dokumentumfilm is segítségére volt, Johnson pedig a komoly fizikai transzformációval járó szerepben karrierje legjobb alakítását nyújtja.
Vetítik: október 26. 18:00, október 31. 20:00
Itt érzem magam otthon (r.: Holtai Gábor)
Világpremierjére a műfaji filmek neves fesztiválján, Sitges-ben került sor, és nem sokkal később már a BIFF-en is nézhetjük Holtai Gábor első nagyjátékfilmjét. A független produkcióban készült thrillerben Ritát, a fiatal és magányos nőt (Lovas Rozi) egy éjszaka elrabolják az utcáról. A különös Árpád család lakásában tér magához, akik váltig állítják, hogy ő valójában Szilvi, a család elveszett tagja. Rita tisztában van vele, hogy kicsoda, és azzal is, hogy Árpádéknál (Molnár Áron, Szervét Tibor, Znamenák István, Józsa Bettina, Gryllus Dorka, Simon Kornél, Zsurzs Kati) az őrület uralkodik. Ugyanakkor belátja, hogy ha valaha is meg akar szabadulni tőlük, kénytelen lesz megszemélyesíteni ezt a bizonyos Szilvit.
Holtai nevéhez az elborzasztó bürokratikus poklot sötét humorral felfestő Második kör című kisfilm kötődik, első egész estés alkotását pedig a legsikeresebb magyar horroríró, Veres Attila forgatókönyve alapján, rövidfilmjének három főszereplője (Lovas, Molnár, Znamenák) részvételével készítette. A pszichológiai thriller egy alacsony költségvetéssel is remekül működtethető műfaj, és itt megvan hozzá egy kellően bizarr alaphelyzet is, amit a Stockholm-szindrómával fűszerezett identitásválság és a szektaszerű család eredményez.
Vetítik: október 30., 20:45
Alice már nem lakik itt (r.: Martin Scorsese)
Bár jobbnál jobb újdonságokat és különlegességeket csíphetünk el a BIFF-en, a szervezők arra is különösen nagy figyelmet szentelnek, hogy a régi klasszikusok előtt is fejet hatjsanak. Az Alice már nem lakik itt (Alice Doesn’t Live Here Anymore) egy különleges film Martin Scorsese korai korszakából, 1974-ből, amelyben a rendező a megszokott férfi központú világától eltérően egy női főhős útját és belső fejlődését helyezi a középpontba.
A film Alice történetét meséli el, aki harmincas évei közepén, férje halála után egyedül marad a fiával, Tommyval. Elhatározza, hogy új életet kezd, és valóra váltja régi álmát: énekesnő lesz. Útnak indul a fiúval, ám az álom és a valóság között nagy a szakadék. Útja során különféle emberekkel, férfiakkal, munkahelyekkel és helyzetekkel találkozik — miközben újra meg kell tanulnia, ki is ő valójában, mit akar, és hogyan tud önálló, erős nőként boldogulni. A címszerepet alakító Ellen Burstyn kezdeményezte a film létrejöttét, producerként ő választotta ki az akkor még pályája elején lévő Scorseset a rendezői pozícióra, majd a legjobb női főszereplő kategóriában Oscar-díjat is kapott az alakításáért. A filmből később készült egy népszerű televíziós sorozat is, Alice címmel, ami 1976–1985 között futott.
A film vetítése után kerekasztal beszélgetés lesz a Filmvilág szervezésében.
Vetítik: nov. 2., 11:45
Little Amélie or the Character of Rain (r.: Maïlys Vallade, Liane-Cho Han)
A BIFF szervezői idén a gyerekekre is gondoltak, több nekik szóló alkotást is vetítenek majd. Egyik legizgalmasabb közülük a francia Little Amélie or the Character of Rain, amely története a belga írónő, Amélie Nothomb The Character of Rain című rövid önéletrajzi regényének adaptációja, és a kislány korai éveiről szól, amelyet Japánban töltött. Bár a film Maïlys Vallade és Liane-Cho Han animációs rendezők első egész alkotása, megjárta a cannes-i filmfesztivált, a TIFF-et, a London Film Fesztivált és Annecy-t is, ahol közönségdíjat nyert, mielőtt Budapestre érkezik.
Amélie számára a világ egy bizonytalan hely, hiszen belga családjával egy nagyon távoli helyre és kultúrába, Japánba költözik - egészen addig, amíg egy kocka csokoládéval való csodás találkozás fel nem ébreszti fékezhetetlen kíváncsiságát. A kislány minden nappal egyre szorosabb kötődést alakít ki a család segítőjével, Nishióval, felfedezi a természetet, a japán kultúrát, valamint az idillinek tűnő belga családja titkait.
Vetítik: okt. 26., 14:30 és nov. 2., 13:00
If I Had Legs I’d Kick You (r.: Mary Bronstein)
Az anyaság szentségének kevésbé reklámozott, magányos, bűntudattal és fáradtsággal teli oldalát tárja fel a színésznőből rendezővé előlépő amerikai Mary Bronstein filmje. A Ha tudnék, beléd rugnék sötét tónusa ellenére borzasztóan szórakoztató, szarkasztikus, sokszor kegyetlen humorú és szürreális elemekkel vegyített sajátos hangulatú gyöngyszem egy anyáról, aki minden létező idegszálával igyekszik életben tartani a titokzatos betegséggel együtt élő gyerekét.
Rose Byrne káprázatosan (angolszász kritikákban ezt szokták „karrier-formáló”, „tour-de-force” alakításnak hívni) kelti életre Lindát, a házasságában nagyjából egyedül lavírozó nőt, akinek nem csak a kislánya kórjával, munkahelyi stresszel és mérhetetlen fáradtsággal, de a hálószobája mennyezetén keletkezett fekete lyukkal is meg kell küzdenie. A rendező a főhősére nehezedő nyomást szikár közelikkel és mindent eltelítő beszéddel és hangkulisszával fokozza (különösen izgalmas megoldás, hogy a kislányt csak halljuk, de sosem látjuk), amitől tényleg időnként levegő után kell kapkodnunk, akárcsak a főhősnek. Hangulata a Jólét és a Csiszolatlan gyémánt legjobb pillanatait idézi meg, és mivel a Safdie-testvérek filmjei sajnálatos módon sosem jutottak el a magyar mozikba, Bronsteinnek pedig megadatott ez a lehetőség, így tényleg kár lenne kihagyni egy ilyen elsőosztályú mozis nyomasztást.
Vetítések: október 31. 22:30, november 1. 21:30
Kontinental 25’ (r.: Radu Jude)
A legaktívabb és legcinikusabb román filmrendező továbbra sem nyugszik, és a legnagyobb boldoságunkra sorra gyártja a rendszerkritikus és éles humorú szatíráit. A Kontinental ‘25 ráadásul szimultán készült a Drakula-filmjével, amolyan gyorsan leforgatható, kisebb volumenű projektként, az eredménye pedig a legjobb forgatókönyvnek járó Ezüst Medve-díj lett az idei Berlinale versenyében. A klasszikus történelmi alak ironikus megidézésével szemben a Kontinental ‘25 egy nagyon is aktuális Közép-Európai lélekállapotot ragad meg, azon belül is a kolozsvári magyar-román ellentétet, kulturális különbségeket és feszültséget vizsgálja egy magyar végrehajtó (Tompa Eszter) mikrotörténeten keresztül.
Orsolya csak a munkáját akarja végezni, amikor egy pincehelységből kilakoltat egy ott élő hajléktalant a területre tervezett luxushotel miatt, mire a férfi öngyilkosságot követ el. A lelkiismeretes nő a hír hallatán megrendülve és kérdésekkel telve járja a várost, barátokkal, vadidegenekkel és még a gyóntató papjával is találkozik, akik a maguk módján mind megoldást vagy csak további kételyeket nyújtanak számára. Radu Jude kendőzetlenül, korlátok nélkül vájkál a kelet-európai néplélekben, a szemérmetlen, álszent gazdagságban élők és a kiégett rendszerszolgák lelki világában, miközben a jóízlés és korlátok nélkül felhúzott lakóparkokon, a gentrifikálódó Kolozsváron (és egyben egész Románián) és a kilátástalan jövőn elmélkedik, a maga sajátosan szatirikus, utánozhatatlan módján.
Vetítések: október 29. 21:00, október 30. 20:45
A II. Budapest International Film Festival 2025. október 25. és november 2. között zajlik. A teljes programot itt lehet elérni.
