Ugrin Julianna: „Minden filmnek más a története”

Ugrin Julianna: Mindig iskolaként szoktam ezekre a képzésekre tekinteni, mert olyan szakemberek tartanak előadásokat, hogy az bőven felér egy iskolával. Segítenek jobban átlátni az európai lehetőségeket, olyan gyakorlati szempontokra és jogi keretekre hívják fel a figyelmünket, amik sok buktatótól megvédenek. Például jobban átláthatóvá válik, hogy mikor érdemes belemenni egy koprodukcióba, és a legfontosabb, hogy nem kell félni tőle.

Megtanultuk például, hogy milyen egyezmények vannak a különböző országok között. Ezek főleg jogi dolgok, amikhez, ha nagyon utána megy az ember, és egyfolytában a Filmirodás kollégákhoz jár konzultációra, akkor előbb-utóbb e nélkül a képzés nélkül is hozzá férhet, de mégis kevesen tudják a hétköznapi feladatok mellett ezt megtenni.  Mondok egy példát: Franciaország és Magyarország között van olyan koprodukciós egyezmény, ami lehetővé teszi, hogy egy film egyszerre magyar és francia filmnek is minősüljön. Ez az országokon belüli támogatási és forgalmazási lehetőségeknek sokkal nagyobb tárát nyitja meg, mintha csak az egyik ország alá lenne bejegyezve.  

Böjte Ági, Sekli és Ugrin Julianna az Éclipse Film irodájában (fotó: Valuska Gábor)

 Filmhu: Milyen filmtervvel jelentkeztél az EAVE-ra?

Egy játékfilmmel, de végül a Szilánkok című dokumentumfilm-tervvel nyertük el az EAVE ösztöndíját (Szakonyi Noémi Veronika készülő dokumentumfilmje egy elveszett testvér felkutatásáról szól. – a szerk.)  Ezzel a projekttel csináltam végig a képzést, ahol egy csoportban voltunk Fehér Károly producerrel (Popfilm).  

Filmhu: Itt nemzetközi koprodukcióra készítettek fel benneteket. A Szilánkok esetében ez mit jelent?

U.J.: Koprodukcióknál alapvetően fontos, hogy értelme legyen az együttműködésnek. Ismerni kell és nagyon átgondolni, hogy melyik ország mit kér és mit vár el egy filmtől. Minden pályázatnak, minden filmalapnak más-más előírásai vannak, például egyes támogatások olyan pénzköltési kötelezettségekkel járnak, amit ha nem ismerünk előre, nagy ráfizetésekkel járhatnak. Ezért szerencsés, ha a film szervesen tud kapcsolódni egy országhoz, témája révén, vagy onnan érkeznek szereplők, stábtagok, a lényeg, hogy a kapcsolódás természetes legyen, és ne egy ráerőszakolt dolog.

A Szilánkokat Hutlassa Tamással közösen készítjük, az EAVE-ösztöndíj mellett támogatást nyertünk a Filmalaptól, az HBO-tól, elnyertük az East European Forum legjobb pitchingjének járó díjat, sőt a Sundance is támogatja a fejlesztést. Koprodukcióban szeretnénk elkészíteni, pályáztunk a francia filmalaphoz is, és van már egy luxemburgi-francia koproducerünk, akik két székhellyel rendelkeznek, mindkettő nagyon jó lehetőség. Kifejezett célunk, hogy nemzetközi karrierje legyen ennek a filmnek, széleskörű fesztiválszerepléssel, amibe Amerika is beletartozik. A Sundance-támogatás konzultációkat és workshopokat is jelenthet, és nagyon hasznos az ő szemükkel is nézni, hogy mi világos a történetből a számukra és mi nem.  

Screen shot a készülő Szilánkok című dokumentumfilmből

Filmhu: A filmalapokon kívül, gondolom alapítványok, nemzetközi szervezetek pályázatait figyeled, milyen források lehetnek még, és mennyire átlátható mindez?

U.J.: A dokumentumfilmeknél az EDN (European Documentary Network) oldalán jól követhetőek a pályázatok és a határidők, az éves tagsági díj ellenében minden ilyen adathoz hozzáférünk, sőt, a döntéshozók elérhetőségeihez is. Ez azért fontos, mert nagy segítséget jelent abban, hogy úgy érkezhessünk meg egy nemzetközi fesztiválra, vagy vásárra, hogy már előre megszerveztük a találkozóinkat. Annak az esélye, hogy enélkül fontos megbeszéléseket tarthatnánk, szinte lehetetlen. Ezen kívül a televíziós csatornák tudnak még komolyabb pénzzel hozzájárulni a filmekhez, és fontosak a nagy nemzetközi alapítványok is - mindegyiknek megvan a maga szabályrendszere.

Filmhu: Ti készítitek az első magyar-butáni dokumentumfilmet, erről mit lehet tudni?

Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai filmje, az Elválaszthatatlanok egy bhutáni történet, amihez IDFA Bertha Fund támogatást nyertünk, ahová csak európai és harmadik világbeli fejlődő ország közös koprodukciójával lehet pályázni, tehát kelet-európaival nem. Ugyanezzel a filmtervvel nyertünk a Creative Europe Media pályázatán uniós támogatást. Ez is a tanulási folyamat része, hogy átlássuk a sokféle, legtöbbször specifikus pályázatot, és azt is, hogy pontosan mire írták ki azokat.

jelenet az Elválaszthatatlanok című dokumentumfilmből

Filmhu: Láttam, hogy ezt a filmet közösségi fejlesztésben is meghirdettétek.

U.J.: Igen, a CineCrowd oldalra tettük ki, ott lehet adományozni még február végéig. A filmtervre most nyáron az IDFA Summer School egyhetes workshopján figyeltek fel, kiemelték, és az ő támogatásukkal készíthettük el az ehhez tartozó kampányt, amit az IDFA is elküld minden partnerének, és a hírlevelükre is feltették. A támogatást akkor kaphatjuk meg, ha a kijelölt célt elérjük a fennmaradó 15 nap alatt, így minden támogatásra szükségünk van.

A történet olyan fiatal lányokról szól, akik az első női fociválogatott részesei szeretnének lenni Butánban, ahol ez majdhogynem szentségtörésnek számít. Izgalmas, "elvarázsolt" országról van szó, ahol a GDP-t boldogságban mérik, ahol sokáig nem volt elektromosság, így televízió sem, és ahol sokáig el voltak zárva a nyugati kultúrától. Nagyon érdekes, ahogy a lányokban egyszerre működik a tradíció és az új utáni vágyakozás, ennek az ütközését tudja megmutatni ez a film. Dóri és Arun az SZFE-n találkoztak, mindketten a DocNomads-ba jártak, Arun butáni, ő jobban megérti a tradicionális világot, Dóri meg európai szemmel közelít a témához.

Filmhu: Milyen témára lehet leginkább pályázatokat találni mostanában?

U.J.: Én soha nem így gondolkodom, de nyilván a menekült téma van előtérben leginkább. Ezt kell Európának feldolgoznia, és ez egy nagyon hosszú folyamat lesz szerintem. Ehhez csatlakozik Zurbó Dóri másik dokumentumfilmje, a Hat könnyű lecke (interjúnk a rendezővel ITT olvasható). Ez az inkubátoros projektünk egy fiatal szomáliai lányról szól, akit a fóti gyermek menekülttáborban ismertünk meg, és aki úgy döntött, hogy Magyarországon marad, nem indult tovább a többiekkel Németország felé. Ő tulajdonképpen azért jött el Szomáliából, hogy tanulhasson, és itt megkapta azokat az engedélyeket, amik ezt lehetővé teszik. Elkezdett magyarul tanulni, és belátta, hogy neki az a legjobb, ha marad. Miért menne tovább, ha itt iskolába járhat?

Követéses filmet forgatunk, nem tudhatjuk előre, hogy fog tudni megbirkózni a feladatokkal. A forgatókönyvben bármit leírhatunk, aztán vagy úgy lesz, vagy nem, ezért folyamatosan konzultálunk a Filmalappal, hiszen az Inkubátor Program elsősorban játékfilmre lett kitalálva.  Arra is figyelnünk kell, hogy ne szakadjon meg a kapcsolat a szereplőnkkel, ne törjön meg a bizalom, ezért most karácsony környékén is együtt töltöttünk pár napot. A dokumentumfilm ilyen műfaj. Menekült-témában már most rengeteg film született, de kevés olyan, ami pozitív történetet mesél el. A tragédia mindig könnyebben adja magát a filmen, de valakinek a történetét úgy elmesélni, hogy abból példaértékű, vagy csak egyszerűen pozitív történet jöjjön ki, az már nem olyan könnyű. Ebben a sztoriban megvan ez a lehetőség.

Filmhu: Ez a lehetőség megvan és megvolt a nemrég bemutatott Reményvasút című filmetekben is. Merre viszitek a filmet?

U.J.: Trencsényi Klára filmje, a Reményvasút nagyon szép úton jár. Lipcsében volt a világpremierje október végén, a DOK Leipzig-en, ahol megnyerte kategóriájának a fődíját, az Arany Galambot. Nagy meglepetésként ért bennünket, mert egyáltalán nem számítottunk erre, már a meghívásnak is borzasztóan örültünk. Az itthoni HBO bemutató után most voltunk Triesztben a fesztiválon, február végén megyünk a Zagreb DOX-ra, és egyéb beválogatásokról is tudunk, csak hát innentől kezdődik az, hogy sakkoznunk kell a fesztiválokkal, mert néha kizárják egymást. Most azon dolgozunk, hogy márciusban moziba kerülhessen a film, hogy azok is meg tudják nézni, akiknek nincs HBO előfizetésük. Egy jótékonysági vetítést is szeretnénk szervezni, ami ingyenes lesz, de a filmben szereplő gyerekek javára lehet majd adakozni. Novemberben az IDFA-n a nemzetközi forgalmazóval is megállapodtunk.

Filmhu: Nálatok készíti Almási Tamás új dokumentumfilmjét, a tokaji borvidéket bemutató Folyékony aranyat, Koncz Teréz kisfilmjét A leveleket, és az irodátok falán láttam egy „jugo feministák” feliratot is, az milyen projekt?

U.J.: Takács Mari új filmterve a jugoszláv feministák történetét feldolgozó dokumentumfilm, tavaly ezt vittük a Balkán Documentary Center fejlesztő workshopjára, de kicsit meg vagyunk akadva vele a támogatások hiánya miatt. Hazai források úgy tűnik nincsenek hozzá, enélkül viszont külföldi támogatást se nagyon lehet pályázni. Nehéz történet, de ha az ember hisz abban amit csinál akkor így vagy úgy sikerülnie kell.

  Zurbó Zsófia, dr. Szűcs Ildikó Picur (háttal), Böjte Ági, Sekli és Ugrin Julianna az Éclipse Film irodájában (fotó: Valuska Gábor)

Filmhu: Gondolom sokszor támogatás nélkül is forgattok filmeket?

U.J.: Minden filmnek más a története. Van, hogy másfél év kutatás előz meg egy forgatókönyvet, nagyobb pályázatoknál komolyabb treatment kell, esetleg képi anyag, pitching trailer is, van, hogy egy évvel korábban kezdünk el forgatni, mert már az elején bele kell tennie egy kis plusz munkát, plusz pénzt, még mielőtt támogatást kapna a film. Nagy felelősség is, az biztos, hiszen ott az ember, aki odaadta neked a történetét, a sorsát: rendes esetben két-három-négy évet is együtt töltünk a szereplőinkkel.

Ahhoz, hogy a dokumentumfilm azt az értéket képviselhesse, amire hivatott, hogy dramaturgialilag, képileg és hangilag is olyan szintű legyen, hogy moziban is vetíteni lehessen, hogy rendes mozi kópiája legyen, igenis szükség van komoly támogatásra, és mi ebben hiszünk, ezt csináljuk: nem szeretem, amikor „kis műfajnak” nevezik a dokumentumfilmet, mert őrületes munka van mögötte és őrületes emberi odaadás.