„Onnan tessék sáros lábbal leszállni!” – ez a legemlékezetesebb mondat a Most vagy soha! legújabb kedvcsinálójában. Petőfi Sándort nem érdekli a pincér okvetlenkedése, felugrik a Pilvax kávéház egyik asztalára, és onnan szónokol a nemzeti önrendelkezés fontosságáról.
Az előzetesben kitüntetett helyet kap a március 15-i forradalom egyik fő helyszíne, a Nemzeti Múzeum, amelynek a környékét részben CGI segítségével teremtették újra. A történelmi kalandfilm fikcióval keveri majd a valós eseményeket, így a nevezetesen napon a márciusi ifjaknak egy Habsburgokhoz hű ügynökkel és a bandájával is meg kell majd küzdeniük.
Petőfi Sándort Berettyán Nándor alakítja, a költő feleségét, Szendrey Júliát pedig Mosolygó Sára. Minden idők legdrágább magyar mozifilmje Lóth Balázs rendezésében Rákay Philip írói és produceri közreműködésével készül, és 2024 márciusában érkezik majd a mozikba.
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.
Egy teljes héten át tartó, országos eseménysorozattá bővül a Magyar Film Napja. A 125 éves magyar film előtt tisztelgő, a Nemzeti Filmintézet által kezdeményezett és támogatott programsorozatban április 27 - május 3. között a vetítések mellett konkrét helyszínekre szabott rendezvények, filmtörténeti séták, valamint a fiatal alkotókat megszólító szakmai események is helyet kapnak.
Április 2-től látható a hazai mozikban a kultikus Taxidermiát és Hukklét rendező Pálfi György legújabb filmje, amelyben egy tyúk szemén keresztül láthatjuk a világot.
Február 19-én mutatták be a mozikban Holtai Gábor első egész estés filmjét. A pszichológiai thriller történetében egy őrült család foglyul ejt egy magányos nőt, akiről azt állítják, ő a rég elveszett lányuk.