A cikkhez az Arcanum adatbázisát is felhasználtuk.
Még meg sem száradt az oklevélen a tinta, már egy másik egyetemre jelentkezett, mert pszichológiát is szeretett volna tanulni. Hogy miért? „Mert anya vagyok. Vannak emberek, akik ösztönösen remekül nevelik a gyerekeiket; nekem mindent meg kellett tanulnom. Így aztán elmondhatom: sokat köszönhetek a lányomnak.” – nyilatkozott Vas Judit a Film, Színház, Muzsikának 1968-ban.
Vas (született: Munk) Judit 1949 és 53 között járt a Színház-és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakára, férje az osztálytársa volt. Együtt végzett Vas János és Vas Jánosné. Férje legendás szinkronrendező lett, ő pedig Vas Judit néven filmrendező. Persze nem egyből, először ő is szinkronon gyakorolt, vagy gyakoroltatták.
Íme, egy példa egy napilap mozireklámjából, 1952-ből. „Magyarul beszélő koreai film az ellenség szabotázsait leleplező koreai munkások győzelméről. LEGYŐZHETETLENEK Írta: Kim Jon Ging, Rendezte: Min Cson Szi. Szinkronrendező: Vas Judit” Hogy az ötvenes évek elejének sajátos cinema paradisoját el tudjuk képzelni, hadd idézzem még egy film reklámhirdetését: „SZTRÁJK Rendezte: CIKAN. Fényképezte: KESKA. Szinkronrendező: VAS JUDIT. Történelmi film a csehszlovák munkások 1932-es nagy sztrájkharcairól. Magyarul beszélő csehszlovák film.”
A szinkronrendezések végeztével Vas Judit érdekes kísérletbe kezdett (később láthatjuk, hogy életében nem utoljára). Zsarnok medve címmel a szarvasi arborétumban készített rövidfilmet, amelynek már a forgatásáról is beszámol az újság, a Viharsarok Népe, 1956. augusztus 28-án. A Zsarnok medve cím és az 1956-ös dátum mindenesetre érdekes egybeesés. Sajnos, a filmet nem láttam, annyit tudok, hogy gyerekek, állatok és egy zsiradi kalapos, medvének öltözött színész is játszanak benne.
Vas Juditot nyolc év után vették fel pszichológia szakra, esti képzésre. Egyetem előtt és közben a Híradó-és Dokumentumfilmgyárban készített riportokat és dokumentumfilmeket. Amikor a filmrendezői diplomája (1953) mellé megszerezte a pszichológusit (1965), úgy érezte, hogy végre sínre került. Szakmáit egy idő után tudatosan összemosta. Erről így vallott egy interjúban, 1968-ban. „Szerencsémre, csoportvezetőm, a feledhetetlen Deák György erősen biztatott. Az ő segítségével nyertem meg szakmai tanácsadóként Mérei Ferencet és Kántás Lászlót és az ő útmutatásukkal láthattak napvilágot az azóta már sorozattá vált pszichológiai kisfilmjeim, a „Kancsalság”, a „Kapcsolatok”, a „Ki a barátod?”, és most „A módszer”. Aligha hiszem, hogy csak én volnék az egyetlen, akinek a gyermekneveléshez szüksége volna pszichológiai útmutatásokra. Mindent tanulunk manapság, ezt az egyetlent, a legfontosabbat nem! Tükörfilmeket szeretnék csinálni. Olyanokat, amelyekbe ha belenézünk, nem valami csodát látunk, csupán jobban megértjük önmagunkat és a környezetünket is.”
Talán egyik legintenzívebb utóéletű filmje, a Ki bírja tovább?. Egy olyan 1961-es filmről van szó, amelyre például még Popper Péter is hivatkozott 2005 karácsonyán a Népszabadságban. Vas Judit egyik első filmje volt ez, amely a világ számos országának fesztiválját megjárta, több kontinensen. És ez már az a tipikus „vasjuditos” kísérlet volt, ami nem filmkísérlet, nem is kísérleti film, hanem pszichológiai kísérlet filmre vitele.
Elsősorban gyerekekkel szeretett dolgozni („mert ők őszintébbek és ösztönösebbek”), bennük a jövő felnőttjét és az akkori felnőttek hű tükrét látta, az embert. A Filmvilág egy 1971-es interjújában arról mesél, hogy bár vegyésznek készült, azt gondolta, hogy ha beindul a színes filmek gyártása, akkor a filmgyár laborjában lesz gyakornok. Ebből is kitűnik talán, hogy újító szándékú, fejlődésre vágyó, progresszív személyiségű, érzékeny nő volt Vas Judit.
Filmrendezői munkájáért Balázs Béla-díjat kapott. Utolsó bemutatott filmjének címe: Befejezetlenül, a több mint egy órás film középpontjában egy bántalmazott lány áll. Ezért a filmért is első díjat kapott Mannheimben. 1970-ben Kanadában filmet forgatott a világhírű, többször Nobel-díjra jelölt stressz-kutató tudóssal, Selye Jánossal. Nem sokkal később, 1971. februárjában, 39. születésnapja másnapján Vas Judit öngyilkos lett.
Rendezőnők a magyar filmtörténetben
Portrésorozatunkban a magyar filmrendezőnőket mutatjuk be, szándékaink szerint a kezdetektől a rendszerváltásig. Szederkényi Olga kutatásának nem titkolt célja, hogy a magyar filmtörténet első száz évét más megvilágításban tárja az olvasók elé.
A sorozatban szereplő filmrendezőnők közül alighanem mindegyiküknek megérne egy regényt az élete. Jelen kutatás fókusza az, hogy bemutassa, honnan jöttek ezek az úttörő nők és miért szerettek volna filmet rendezni? Hogy érték el, hogy filmet készíthessenek? Miért nem adták fel álmaikat vagy éppen miért hagytak fel a szakmájukkal? Mi volt a specialitásuk? Hova jutottak el?
Amit biztos ne várj a sorozattól: az életmű teljes részletezését, értékelését vagy bármely film kritikáját. Történeteket mesélünk el, amelyek főhősei közül egyesek eltűntek a történelem süllyesztőjében, míg másokra emlékezünk. Viszont ők együtt taposták ki az utat a későbbi generációknak. Hiszünk abban, hogy érdemes megismerni a történetüket. A portrék nem lesznek egyformák, nem is törekszünk az uniformizálásra, hiszen szerencsére a szereplők élete, életműve sem egyforma.
Korábbi részek:
- Kolonits Ilona
- Luttor Mara
- Megyeri Gabriella
- Herskó Anna
- Szemes Marianne
- Riedl Klára
- Dr. Balázs Mária
- Simonyi Lia
- Tüdős Klára
Szederkényi Olga Rendezőnők a magyar filmtörténetben című kutatását az NKA és az NFI Filmarchívum támogatta. Eme sorozat részeinek vagy egészének átvétele, valamint továbbközlése a szerző, a kutatás címe és az első közlés platformja (Filmhu) feltüntetésével jogszerű.
