A hentes, a kurva és a félszemű (r.: Szász János)

A 2013-ban felállított támogatási rendszer első bemutatott alkotása A nagy füzet, Szász János alkotása volt: Kristóf Ágota regényéből Karlovy Varyban fődíjas, sikeres film született. Szász János öt év szünet után most ismét egy kőkemény történettel nyitja meg az évet: a húszas évek hírhedt bűnügyéről szóló A hentes, a kurva és a félszemű már a merész címével, fülledt hangulatot árasztó plakátjával és előzetesével kiverte a biztosítékot, reméljük ez a merészség a kész filmben csak tovább fog tetőzni.


A történet szerint a jómódú hentes kiskirályként él az első világháború utáni Magyarországon. Egy nap régi üzlettársa, a kegyvesztett félszemű csendőrtiszt és egy gyönyörű nő érkezik a falujába. Az idegen asszony jelenléte feltüzeli a mészárszék tulajdonosát, aki mindkettőjüknek munkát ad. Mikor a nőről kiderül, hogy Pesten kurva volt, a hentes pénzzel próbálja megvenni szerelmét. A pár belemegy a játékba és veszélyes alkudozás veszi kezdetét: egyikük sem tudhatja, ki fog hátba szúrni kit, ha végül eljön az elszámolás ideje. A főszerepben Gryllus Dorka, Nagy Zsolt és Hegedűs D. Géza hármasa látható.

Bemutató: 2018. január 25. / Forgalmazó: Big Bang Media


Valami Amerika 3.
(r.: Herendi Gábor)

Tavaly a Kincsemmel nézőszám-rekordokat döntögető Herendi Gábor idén is nagy eséllyel indul a legnézettebb film díjáért. Az idén 16. születésnapját ünneplő Valami Amerika kultikussá vált egysorosainak, egymást szívató karaktereinek és a folyamatos újrajátszásoknak köszönhetően óriási siker lett, a folytatása 2008-ban el is készült, és most, tíz év távlatában ismét nagyvászonra kerül Tamás, Ákos, András és az egész banda.


Az új részben a három testvér újabb lehetetlen szituációba keveredik a szélhámos Alexnek köszönhetően. A körülményeket bonyolítja a rendőrség és két rivális maffiabanda is – a hajsza ezúttal egy rejtélyes, milliókat érő, lopott bélyegért megy.

Bemutató: 2018. február 15. / Forgalmazza: Vertigo Média


Örök tél
(r.: Szász Attila)

Szász Attila és Köbli Norbert, a Félvilág és A berni követ alkotópárosa újabb történelmi drámát készített a televízióba, (Szász Attila első nagyjátékfilmje, az Apró mesék is idén érkezik) melynek története ezúttal a második világháború egyik embertelen helyszínén, egy ukrán munkatáborban játszódik. 


1944 decemberében szovjet katonák egy dél-dunántúli sváb faluból elhurcolják a munkaképes nőket, köztük Irént (Gera Marina) is, aki kislányával várja haza férjét a frontról. Azonban az szovjetek több sorstársával együtt bevagonírozzák és egy ukrán munkatáborba szállítják, ahol a helyi szénbányában fogják kényszermunkára. Itt találkozik Rajdmunddal (Csányi Sándor), aki megtanítja, hogyan lehet túlélni a fagyos poklot, miközben kettejük között különleges kapcsolat szövődik. A főszerepben Gera Marina, Csányi Sándor, Döbrösi Laura, Kiss Diána Magdolna, Farkas Franciska és Kurta Niké.

Bemutató: 2018. február


Vándorszínészek
(r.: Sándor Pál)

Régóta húzódik Sándor Pál új filmjének bemutatója (eredetileg tavaly szeptemberre volt betervezve), de a Bohóc a falon, a Régi idők focija és a Szerencsés Dániel rendezője idén márciusban most már egészen biztosan visszatér a mozikba. A 2006-os Noé bárkája után visszarepül az 1840-es évekbe, egy humoros és ironikus road movie kedvéért, amelyről ő maga is mesélt stábunknak a forgatáson.

"A vándorszínész csapat vándorol hóban, fagyban, kánikulában, Erdélyben és az országban mindenfelé, annak reményében, hogy előbb-utóbb, méltó helyre, Pestre kerülnek majd, kőszínházba, műértő közönség elé. Mozgalmas történet, a hétköznapokba beleszólnak az egymás közti árulások, kibékülések, és bár a 19. században játszódik, de a probléma kortalan.” A forgatókönyvet Sándor Pál, Szekér András és Péterfy Gergely készítette, a főszerepben Rudolf Péter, Nagy Kálóczy Eszter, Gáspár Sándor, Martinovics Dorina, Mohai Tamás, Gonzales Jázmin és ifj. Vidnyánszky Attila láthatóak.

Bemutató: 2018. március 8. / Forgalmazza: Big Bang Media

2018-ra tervezett további bemutatók, melyekről később számolunk be, illetve frissítjük ha újabb dátumok kerülnek nyilvánosságra:

Nemes Jeles László: Sunset

Reisz Gábor: Rossz versek

Pálfi György: Az Úr hangja

Szász Attila: Apró mesék

Csuja László: Virágvölgy

Kárpáti György Mór: Guerilla

Szilágyi Zsófia: Egy nap

Schwechtje Mihály: Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)

Ujj Mészáros Károly: X.

Nagypál Orsi: Nyitva

Bogdán Árpád: Genezis

Lengyel Balázs: Lajkó - Cigány az űrben

Kenyeres Bálint: Tegnap

Jeles András: Rossz árnyék

Milorad Krstić: Ruben Brandt, a gyűjtő (animáció)

Kreif Zsuzsanna, Zétényi Bori: Candide 1-12. (animációs sorozat)

Tuza-Ritter Bernadett: A Woman Captured (dokumentumfilm)

Révész Bálint: Granny Project (dokumentumfilm)