A találkozó mérföldkőnek tekinthető a Filmreform2026 életében: első alkalommal ültek egy asztalhoz a kezdeményezésben részt vevő szakmai szervezetek képviselői és a kulturális kormányzat annak érdekében, hogy közösen kezdjék meg a magyar filmfinanszírozási rendszer és intézményi struktúra megújítását. A megbeszélés célja nem csupán az aktuális problémák kezelése volt, hanem egy hosszú távú, folyamatos szakmai együttműködés megalapozása is.

Nyitóbeszédében az államtitkár hangsúlyozta, hogy a jövőben a kulturális kormányzás alapját a partnerség, a kölcsönös bizalom és a folyamatos szakmai egyeztetés kell, hogy jelentse. Kiemelte: olyan kiszámítható és nyitott működési környezet kialakítására törekszik, amelyben az alkotói szabadság és a szakmai szempontok elsődleges szerepet kapnak.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a tervek között szerepel a Nemzeti Filmintézet vezetői pozíciójának nyílt pályázati úton történő betöltése. Az átmeneti időszakban új irányítási struktúra jöhet létre, amelyben a Filmreform2026 által delegált szakemberek is szerepet vállalhatnak az igazgatótanácsban és a döntés-előkészítő testületek munkájában. Ez azt jelenti, hogy a szakmai szervezetek a jövőben nem csupán véleményezőként, hanem a döntés-előkészítés aktív résztvevőiként is hozzájárulhatnak a magyar filmirányítás megújításához.

Bagota Béla és Kolozsi László, a Filmreform2026 két alapítója / fotó: Jóbi Gergő/Filmreform

Az egyeztetésen szó esett a jelenlegi finanszírozási helyzetről is. Nagy Ervin ismertette, hogy jelenleg mintegy 4 milliárd forint áll rendelkezésre filmfinanszírozási célokra, és jelezte, céljuk, hogy a folyamatban lévő ügyeket mielőbb rendezzék, valamint újraindítsák a támogatási rendszert.

Kiemelt téma volt a pályakezdő alkotók helyzete és az Inkubátor program is. Az államtitkár megerősítette, hogy a korábban kiválasztott inkubátoros produkciók megvalósulását támogatni kívánják, emellett szándékuk szerint rendezik azoknak a filmterveknek a helyzetét is, amelyek ugyan korábban nyertesként kerültek ki a kiválasztási folyamatból, végül azonban nem részesültek támogatásban.

Pozitív jelzés érkezett a közvetett támogatási – adó-visszatérítési – rendszer jövőjével kapcsolatban is. Nagy Ervin aktív tárgyalásokat folytat a Pénzügyminisztériummal a témában, annak tudatában, hogy a magyar filmipar versenyképességére az adó-visszatérítési – rendszer nagy hatással van.

A június 11-i egyeztetés / fotó: Jóbi Gergő/Filmreform

A találkozón ismertetett elképzelések szerint az új filmfinanszírozási modell egyik alapja a többablakos támogatási rendszer lehet. A tervek szerint a jövőben a finanszírozás több intézményen és csatornán keresztül valósulhat meg, erősítve a szakmai sokszínűséget és csökkentve az egyetlen döntési központra épülő működést. Az elképzelések között szerepel a Nemzeti Kulturális Alap filmes szerepének bővítése, az MTVA lehetséges részvétele, valamint új regionális együttműködések ösztönzése is.

A pályázatok újraindításának pontos időpontjáról még nem született végleges döntés, ugyanakkor az államtitkár jelezte: optimista forgatókönyv szerint még az idei év őszén, későbbi ütemezés esetén pedig 2027 elején ismét megnyílhatnak a támogatási lehetőségek.
Az egyeztetés végén Nagy Ervin türelmet és együttműködést kért a filmszakma képviselőitől, hangsúlyozva, hogy célja a Filmreform2026 során kidolgozott szakmai javaslatok lehető legszélesebb körű beépítése a készülő új intézményrendszerbe.

forrás: a Filmreform2026 közleménye