A zsűri egy-egy első díjat ad ki. A nyertes pályaművek száz-száz ezer forint ösztöndíjban részesülnek. A pályázat kiírói vállalják, hogy a nyertes művekből filmet készíttetnek és azokat a 2006 szeptemberi Quasimodo Költőverseny díjátadásán illetve a Duna Televízióban bemutatják.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
1. a rendezői elképzelésen alapuló forgatókönyvet (max.3.oldal, amely tartal-mazza a vers teljes szövegét és hossza legyen arányos annak terjedelmével).
2. költségvetés
3. szakmai életrajz
A pályázatokat öt tagú zsűri bírálja el.
A díjnyertes versek a Balatonfüred Város Önkormányzatának honlapjáról www.balatonfured.hu letölthetők, vagy azok írásos anyaga az Irka Egyesületnél átvehetők.
Beadási határidő: 2006. március 15.
Elbírálás ideje: 2006. április 15.
A pályázatot öt példányban az IRKA Egyesület (1092 Budapest, Ráday utca 31/k., tel./fax: 299-3032, tel: 299-3029, 343-6275, e-mail: irkae@filmjus.hu) címére kell beadni. Tájékoztatás kérhető Kóródy Ildikótól az IRKA Egyesület elnökétől, tel.: 06-20-368-2111.
A három vers szövege:
Különdíjas - Tóth Krisztina: Tévutak térképe
I.
Ifjú apák és még ifjabb anyák
szerelnek hintát, húznak kerti széket
a napos fűre. Villog a csavarkészlet
és a kapupánton a Hammerite,
-hát én immár kit hívjak, mondd csak, át
a nagylétrát lehozni? Csupa fény lett
minden levél, indul a soha véget
nem érő sarjadás, felborzolt víz szagát
hozza szél, hibernált kaktuszok
lesik, hogy átjárja a földi áram
égő tüskéiket, s bár nem tudok
mint kendős kismamák az IKEÁ-ban
ragyogni már, de fürdőruhát húzok
és rád gondolva süttetem a hátam.
II.
Van egy gazdátlan délután, ahol
nyitva a kert, ott vár a hallgatásod.
Nehéz volt megtalálni ezt a sávot
melyet csak képzeletünk birtokol,
hol halottan az idő földszagától
gyűrött ruhák közt fekhetünk.. Te vársz ott
hol a tavasz a nyárba ér, te vársz ott
ahonnan mindig elmegyek, de bárhol
köszönj is el, mindig ugyanígy hagysz itt
ahogy a hűvös, esős parkban állva
megöleltél, leintetted a taxit,
s mint a hűtőben a friss, bodor saláta
néztem párás üveget, hajad mint
egy növény nyomódott az ablakára.
III.
Jó volna összefutni egyszer újra
az Állatkertben, mint két idegen.
Hogy várj csak, valahonnan ismerem
ezt a bácsit, mondanám, ahogy húzza
a fiam a ruhám, nézed azt a furcsa
rózsaszín madarat, hogy állsz, de nem
jössz majd oda, más lesz az életem
akkor, mert nem mutatkozom be újra,
hogy ne kezdődjön, vége se legyen,
ne legyen pillanat, hol minden eldől,
hol nincsen részlet, mely lényegtelen,
bár lehet, hogy te nem emlékszel ebből
semmire már. Hogy nyirkos tenyerem
maszatos volt a zsiráfeledeltől.
IV.
Egyszer álmodban írtál egy mesét.
Az volt a címe, A koszorrú baba.
Azt akarta, hogy vidd egyszer őt haza,
szomorrú cím volt, mit senki se ért,
de se a végét, se a kezdetét
nem álmodtad meg. Képzeld el, ma a
metróban egy szatyorban láttam a
babát utazni. Aludd és meséld
végig egyszer, hogy mért ez a neve,
a szatyor mélyén, hogy megtudjam, mi van,
minden utasnak van egy élete,
engem is várt már otthon a fiam,
néztem egy bácsit – mi lehet vele:
ült apu feliratú zokniban.
V.
A tévutak térképét kiterítem,
hogy megtaláljam rajta, merre mész.
Nyomodban lépked a zarándok ész,
de nem találkozhatunk rajta így sem:
kértem a véletlentől, hogy segítsen
soha nem jutni keresztúthoz és
ameddig érek, ne legyen kevés,
hogy mellkasomban ne fusson a szívem,
kértem tőle, ne küldjön jeleket,
és napjaimról jelét én se hagyjak,
hogy borzoljon össze múltat-jelent,
s ahol várnál, a perceket, ha vannak,
pergesse szét. Kihunyt idő lebeg,
hűlő földek fölött a pernye varjak
Fődíjas - Kiss Dénes: Fénylik sötétlik
Nem én haladok az utcán
Szélben lebegő porom száll
Áttetsző emberalak úszik
vagy talán poroszkál
Átlátszik rajtam kiskert ház
az egész gyermekkorom
Nem én bandukolok itt
Por sétálgat poron
Nem a távoli jövő ez
de a megfogható jelen
Nem is hallható nesz
ahol e test megjelen
Átlátszik rajtam az ég is
holdak és csillagok
Sötétlik meg fénylik
ami még vagyok
Nemzetközi díjas - Giuseppe Bonaviri: Fecskék
Görbült Don Nanè*, csak görbült a tűkkel
teleszurkált kelme fölött egész nap.
Szállt az enyhe tavasz a mohos,
zuzmós tetőkön. Tükrökkel, mi, kölykök,
vagy tízen(hol? Mineóban), a fáradt
utcákról az eresz alá bemásztunk,
s villogtunk az utolsó fiókákat
cikázva tápláló fecskék szemébe.
Potyogtak a fecskék s a kis fiókák,
kavarogtak a tollpihék. Lenvászon-
foszlányok közé meg máglyával bélelt
kosárkákba huppant mind a rezgő
levegőben. A nénik meglepetten
néztek fel a harisnyahorgolásból.
A fércöltéseket magába nyelte
a sziklafal; a cipészkalapácsok
tompa sarokütéseit a lágy
falgyom; a borbély ollócsattogását
a mandolinszó**; s a parasztok esti
kapavágásait a búzatábla,
Még a kolostori árva lánykák zsolozsmája is szikrázott.
(Eörsi Sarolta fordítása).
• A szerző édesapját, aki szabó volt Mineóban, egész 36 éves koráig, amikor 1938-ban Addisz Abebába emigrált az iparosok sújtó adóterhek elől – egy évvel később testvére, Agrippino is követte-, a helybeliek a Szicilíában gyakori Don Nanè néven tisztelték (az Emanuale becézett alakja).
• Sziciliában a kora délutáni szieszta forró óráiban a borbélyok rendszerint kiültek az eresz nyújtotta keskeny, árnyas fedezékbe, és mandolinjukat pengették.
