Idén hét tematikus blokkban szerepelnek a válogatott filmek, az alkotások mindegyike angol és francia felirattal érhető el, a Francia Intézetnek köszönhetően pedig öt film magyar felirattal is nézhető. Az alkotások számtalan nagy filmfesztiválon (Cannes, Locarno, Annecy, Toronto és más városok) jártak, a 26 alkotás közül pedig februárban nemzetközi zsűri díjazza majd a legjobbakat. A fesztivál hét tematikus blokkra osztotta műsorát: Francia iramban, Bátor ifjúság, Felkavart identitások, A vágy mozija, Éjszakai mesék, Voyage, Voyage, valamint a Gyereksarok szekciókban nézhetünk egész estés és rövidfilmeket.

A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról érkezik többek közt a horror-vígjáték Teddy, a szívszorító Libanon felett az ég, és a különös road-movie Mindenki a fedélzetre! is.

Dokumentumfilmek is kerültek a kínálatba: a Nadia, Butterfly egy fiatal úszónő korán félbeszakadt pályájáról szól, a The Monopoly of Violence pedig az állami erőszak-monopóliummal és az egyre erőszakosabb franciaországi tüntetésekkel foglalkozik.

 

A rövidfilmeket is érdemes megnézni, az alkotások között szerepel Arany Pálmát nyert film, animációk és gyerekfilmek is. A friss francia filmek mellett idén is helyet kapott két klasszikus film, az Oscar-jelölt A szerető, valamint a Cannes-ban Arany Pálmát nyert Omnibus.

Az egész estés filmeket 650 forintért, a rövidfilmeket 350 forintért lehet megnézni, de lesz lehetőség fesztiválbérletet is venni 1.790 forintért. Emellett egész kínálat elérhető előfizetők számára is. A fesztivál január 14-én kezdődik, és február 14-ig lesznek elérhetők a filmek a Cinegón.

További információk a filmekről és a fesztiválról hamarosan a cinego.hu-n, illetve a fesztivál hivatalos honlapján.

Címlapkép: Teddy