Az évek száma szerint Európában egyetlen aktív filmrendező idősebb a most nyolcvan éves Jancsó Miklósnál: a portugál Manoel de Oliveira, akinek egyik filmjét e héten láthatjuk a tévében. Önéletrajzi film, s benne a fiatalos, de a forgatás után nem sokkal meghalt Mastroianni játssza magát az idős rendezőt. Oliveira kilencven fölött jár, és arra gondolok, hogy vajon ki játszhatná Jancsót egy hasonló önéletrajzi filmjében. Néhány nagy rendezőnek volt (lett) filmbeli hasonmása, a legismertebb persze Fellini-alteregóként Mastroianni, és talán Bunuel öregkori remekeinek főhőse, a rokonszenves iróniával ábrázolt túlkoros hódító, Fernando Rey.
Nem, Jancsót nem tudná eljátszani más, Jancsónak nincs hasonmása: csak ő maga tehetné, miként utóbbi három bohóc-remeklésében meg is teszi, a Nekem lámpást adott…-ban élettől búcsúzó nosztalgiával, aztán még gyorsan két filmbe belekomponálta önmagát. Egy bizonyos Pilhál György nevű újságírónak - előbb a Napi-Mai-Magyarországban, majd a régi Magyar Nemzet nevét bitorló új kormánylapban -, nem tetszett a keserűen feleselő bohóc-trilógia, annyira nem, hogy időnként felháborodik rajta, tudtán kívül a Jancsó-filmek röhejét visszhangozva, szinte a bohóc-filmek forgatókönybe tévedve komikus és „csacsi-iá-iá” haragjával. (Emlékezzünk e Pilhálra lábjegyzetekben, s most vissza a főszöveghez).
Jancsó színésze a korai, klasszikus időben Latinovits és Kozák volt, majd Madaras és Cserhalmi: ők sok-sok hetvenes-nyolcvanas évekbeli filmben együtt.
A Duna Televízió e hét szombatján késő éjjel épp egy ilyent, a Zsarnok szívét (Boccaccio Magyarországon) vetíti, Jancsó egyik haloványabb, bár nem érdektelen filmjét. Lengyel László írta nemrég: Jancsó gyengébb filmjeiben a művészi sikertelenség nem szimpla kudarc és más jelentős alkotóknál is előforduló „hullámvölgy”. E munkái mind Itáliában, mind idehaza sebzetten őrzik a kedvetlen, fantáziátlan, a tehetségből kihátráló hetvenes éveket: e testet hizlaló és lelket gyötrő évtized lenyomatai. Jancsó – mondja Lengyel László – a hatalmat illető magán-kompromisszumaival védte művészetének, filmjeinek önállóságát, nem mindig sikerrel. Igen, magam is úgy látom: a hetvenes évek közepére Jancsó válaszútra került: – tudjuk, el is hagyta évekre Magyarországot, s ha hazajött, nem ugyanabba a folyóba lépett - vagy épp az volt a baj, hogy ugyanabba - mert a honi folyó megállt, poshadt holtág lett, nem volt már sodra, se veszélyes, se semmilyen: „pocsolyás víz, sás, káka”, ez volt a hetventől a nyolcvanas évek elejéig tartó fantáziátlan, „gazdagodjatok, butuljatok” évtized, melynek végére el is szegényedett, aki csak hízva butulni akart: felpuhult, lomha emberek langyos hazájában Jancsó nem találhatta a helyét.
Azért is érdemes elgondolkodni minderről, mert a Duna Televízió születésnapi emlékezésül egy „Jancsó Miklós történelme” című sorozatban épp a nagy alapművel, a Szegénylegényekkel tiszteleg. A magyar filmművészet fényes állócsillagáról nehéz újat mondani: e rovatban néhány hónapja egyébként is megemlékeztünk róla.
Jancsó nagyobb, teljesebb egyéniség annál, hogy kevésbé fényes periódusainak opuszait – melyek csak az ő színvonalát és igényét tekintve sikerületlenek, sok más alkotónak csúcspontjai lehetnének – hogy e műveket „szépítgessük”.
Kedvezőtlen korszakának egy-egy fikciós dokumentuma, mint a Szerelmem Elektra, meg épp a Zsarnok szíve. Benne aJancsó-filmek minden „kelléke” jelen van: halállal végződő játékos összeesküvések, véres leszámolások, melyek mindegyikéről kiderül, hogy csak játék volt. A látszatok bonyodalmas labirintusa, az abszurditás minden iróniája fel-fel villan. De hiába értékes Bereményi és Cseh Tamás közreműködése, hiába erős a játéka Csehalminak: nem érezzük a korai Jancsó nagyfeszültségét. A film legérdekesebb színésze Ninetto Davoli, Pasolini legendás munkatársa. (Egyébként a filmográfiák szerint készült egy olasz és egy magyar változat: én csak az utóbbit láttam, és nem emlékszem, hogy valaki is komolyan elemezte vagy összevetette volna az állítólagos két változatot. Van még munkája a tudós uraknak.)
Mi volt hát a fokozatos izgalomvesztés oka? A filmet 1981 őszén mutatták be, a lengyel Szolidaritás idején, a hadiállapot bevezetése előtt néhány hónappal. Más lett a világ, mint a hatvanas években. Lassanként kimerült, üressé kezdett válni a parabola, a ravasz szimbólumrendszer, a „másbeszéd”, az utalásos, sejtetős hangvétel: Jancsó néhány filmje a tegnap tragédiája és a nyolcvanas évek végétől meglódult új történelem közötti holtponton, árnyékvonalon készült.
„Árnyékvonal” – ez véletlenül egy kevéssé ismert Wajda-film címe. Hadd üdvözöljek hát a Duna TV Jancsó-napján egy régi Wajdát, egy korai, ifjú Wajda-filmet, a Lotnát. A tévé-szerkesztők tudatosan sugározzák együtt Jancsó-filmekkel. Jogosan, mert ez az egyik leginkább „Jancsós” Wajda-film. „Jancsós” - mondjuk, pedig természetesen a Lotna hatott inkább a korai Jancsóra, hisz 1959-ben a negyven éves Jancsó még ismeretlenül a pályája kezdetén állt. Bonyolult ez a hatás és kölcsönhatás, mert később már Jancsó művészete is hatott Andrzej Wajdára, meg más európai alkotókra is.
Jancsó Miklós nélkül a magyar film, Jancsó Miklós nélkül az egész európai film kicsit másmilyen lenne: jelentős rendezők, az olasz Bertolucci, a Taviani-fivérek mutatják hatását. Fogalmam sincs, milyen lenne Jancsó nélkül a magyar film. Szürkébb, unalmasabb. De talán nem a játékos kérdés a fontos itt, hanem a szerencsésen alakult valóság. Jó dolog, hogy a közönség megint felfedezte. Jó, hogy a magyar film nem nélküle létezik, hanem vele, vele van, együtt Jancsó Miklóssal...
Bikácsy Gergely

Szegénylegények (1965) - Rendezte: Jancsó Miklós. Írta: Hernádi Gyula. Kép: Somló Tamás. Vágó: Farkas Zoltán. Hang: Toldy Zoltán. Díszlet: Banovich Tamás. Jelmez: Vicze Zsuzsa. Szereplők: Görbe János (Gajdor János), Latinovits Zoltán (Kakastollas I./ Veszelka Imre), Molnár Tibor (id. Kabai), Kozák András (ifj.Kabai), Agárdi Gábor (Torma), Madaras József (Magyardolmányos), Koltai János (Varjú Béla), Avar István, őze Lajos, Somogyvári Rudolf, Nagy Attila, Basilides Zoltán, Bárdy György, Fülöp Zsigmond, Velenczey István, Csurka László, Juhász Jácint, Tordy Géza.
Gyártó: MAFILM 4. Játékfilmstúdió. 95 perc. Bemutató: 1966.január 6.

A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon - Duna Televízió - március 25. vasárnap 0.10.
Andrzej Wajda: Lotna - Duna Televízió március 25. vasárnap 20.00
Szegénylegények - Duna Televízió március 25. vasárnap 22.15