- Május 21-én, hétfőn 15 órakor elindult a Napoleon forgatása. Mik az eddigi tapasztalatok?
- Az elején többen féltek egy picit, merthogy a film kanadai rendezőjét, Yves Simoneau-t nem ismerték eléggé. Annyit tudtak róla, hogy ő csinálta a Nürnbergi pert Alec Baldwinnal, de nem dolgoztak még vele. Ezért mindenki árgus szemmel figyelt rá, ám a forgatás megkezdődtével nagyon kellemes csalódást nyújtott. Pontosan dolgozik, egyetlen hangos szó nélkül, mindezt mosolyogva, kedvességgel. Én két napig voltam kint a felvételeken. A színészek felkészültek, a kösztümök rendben ott vannak. Az első két nap a compiégne-i kastélyban zajlott. Ott nem kellett a díszleteket felépíteni 1300 szobával, hisz az adott volt. Így minimális volt a díszlet-modfikáció, ennek dacára 36 teherautó állt a színhely előtt. Ebben benne vannak a színészek öltözőkocsijai, az étkezde - a francia konyha jön Magyarországra is -, benne van a smink, a világosítás, stb.. Ebből látható, hogy még egy ilyen relatíve könnyű forgatás is, mint ami az elején zajlik, ilyen nagy felvonulással jár. Hogyha ezt kivetítjük Magyarországra, akkor előrelátható, hogy itt 60-80 teherautós konvojok fogják az utakat szelni, amikor költözünk.
- Lehet már tudni, hogy a nemzetközi sztárok mikor érkeznek hazánkba?
- Magyarországon végig itt lesz Christian Clavier, aki mint címszereplő minden nap játszik. Depardieu szeptember közepén jön pár napra. Három-négy napos szerepe van. Anouk Aimée szintén szeptember közepén érkezik. Viszont az amerikai színészsztrájktól tartva, John Malkovich és Isabella Rossellini már június végére befejezik a forgatást.
- Roberto Benigni?
- Még nem tudjuk. Minthogy 200 kisebb szerep van a filmben, csak egy hónappal előtte tudjuk meg, hogy ki fogja játszani őket. Ne felejtsük el, hogy Napóleon életét két dolog jellemezte: az egyik, hogy állandóan utazott, és váltogatta a környezetét; a másik, hogy a barátai rendkívül hamar haltak meg. Ennek eredménye, hogy ilyen kis szerepek vannak a filmben: két mondat, és egy halál.
- Nem volt könnyű dolog a produkciót Magyarországra hozni. Mennyire kellett önnek a személyes tekintélyét latba vetnie? Kikkel kellett találkoznia?
- Ez egy hosszú folyamat volt. Az, hogy Magyarország felmerült, a régi kapcsolatomnak volt köszönhető, merthogy már a Cyrano t is forgattuk Gerard-ral. Nagy sikerélményünk fűződik hozzá. Közrejátszott az is, hogy az Hachette csoportot, amelyik gyártja a filmet, én nagyon jól ismerem. Három évvel ezelőtt a Nyomorultakat nem sikerült idehoznom, mert a magyar filmgyártás technikailag nem tudott megoldani egy ilyen méretű produkciót. Stúdióproblémák voltak. Ez volt a bevezetés. Amikor az embernek olyan eszközei vannak a kezében, mint egy széria, aminek címe Napoleon, tehát mindenki tudja miről szól, és olyan színészeket mutathat fel, mint Christian Clavier, Depardieu, Malkovich és Isabella Rossellini, az szintén egy nyomós érv. Számított a produkciós vállalat múltja, mely már megcsinálta a Monte Christót, Nyomorultakat, a Balzacot, tehát igen nagy referenciaszisztémával bírt. Ezek miatt viszonylag nem volt nehéz a kapcsolatokat felvenni. Ehhez hozzájárult az is, hogy engem relatíve ismernek, mégpedig úgy, hogy nem veszek részt semmifajta politikai érdekkör mozgalmában. Mindez persze segített. Végül azonban minden akkor dőlt el, amikor Depardieu is eljött Pestre.
- Milyen magas körökig kellett személyesen elmenni? Kinek kellet a döntő szót kimondani az állam részéről?
- Az állam részéről Rockenbauer Zoltán kultuszminiszterrel, Várhegyi Attila politikai államtitkárral, Szabó János honvédelmi miniszterrel, Fodor Lajos vezérkari főnökkel, Körmendy-Ékes Judittal, az ORTT elnökével tárgyaltam. Itt kellett, hogy leálljak.
- Milyen segítséget ígértek a magyar állam felől?
- Ahogy Várhegyi Attila már az Aktuálisban bejelentette, a Gazdasági Minisztérium 300 milliót invesztál a filmbe. Emellett tárgyalunk még egy nagy lehetőségről, amelynek alapján az állam elkötelezte magát egy bizonyos összegre, amit hagyom, hogy a Mafilm vegyen fel. Lényegében a Mafilm így fedezve van. Amit mi maradandó szolgáltatásként veszünk fel, például 2500 ruhát gyártunk, az majdan mind a Mafilm tulajdona lesz. A kellékek, a díszletelemek, a lámpapark is gazdagítja a Mafilmet.
- Várhegyi Attila kijelentette, hogy a kormányzat szándékában áll évente egy-egy magyar történelmi játékfilmet megvalósítani. Olybá tűnik tehát, hogy a Fidesz-alapú vezetés megpróbál létrehozni egy nemzeti gigaprodukciókra szakosodott, mesterségesen gerjesztett, párhuzamos filmgyártást. Ugyanakkor itt van a Napoleon, amely egy profitorientált, nemzetközi koprodukció. Hogy lehet ön szerint a két különböző felfogású filmgyártást összeegyeztetni?
- Beszéljünk először a Napoleonról. Mi a Napoleon? A Napoleonban a magyar állam részvétele a 40 millió dolláros szuperprodukció totálbüdzséjében minimális. A Napoleon most két lehetőséget nyújt. Egyrészt azt, hogy visszakerüljünk abba az európai produkciós körbe, amelyből teljesen kiestünk. Tudniillik a csehek minket teljesen kizsigereltek. A másik oldal az, hogy az a mennyiségű pénz, amelyet a Napoleon Magyarországon de facto elkölt, benne van ebben a kaja, a hotel, a transzportáció, sok más mellett, az már önmagában is jelentős anyagi orientáltságot feltételez. Hogyha a kérdés első részét tekintjük, akkor kimondhatjuk, azt hinni, hogy a magyar gigantikus produkciók majd fenntartják a magyar filmgyártást, az egy nagyon naiv hozzáállás. Ugyanis a magyar filmgyártást a külföldi szolgáltatás tartja el. Ha gigafilmek vannak, akkor is hetven százalékban külföldi szolgáltatásokból vagy reklámfilmekből jön be az a pénz, amely fenntartja a magyar filmgyártás alapeszközeit. Tehát a csoda nem a magyar nyelvű filmektől várható. A csoda attól várható, ha az infrastruktúrát modernizáljuk, a stúdiórendszert felhozzuk legalább egy szenegáli nívóra, mert most nem vagyunk ott. A világban rendkívül felfejlődtek az utóbbi időben stúdiószisztémák. Indiában együttdolgozok egy céggel, ahol 52 ultramodern stúdió van, plusz 2500 hektár teleépítve díszlettel. Szenegálban is felépítettek, mint mondtam, egy ultramodern stúdiót, a törökök is most fognak nekiállni. Szlovákiában is beindult ez a tendencia, Tudniillik a világon hiány van kiszolgáló eszközökből, amely nem csak egy stúdiót foglal magába négy fallal, hanem kompetens munkaerőt is kompetitív áron. Nekünk nincs meg ez a négy fal. Nevetséges, ami Fóton van, az nem stúdió. Emiatt kikerültünk a versenyből, miközben mindegyik nagy nemzetközi csoport, mint az őrült úgy keres a nemzetközi terepen egy bázist, hogy gyártsa a filmjeit. Magyarország nem tud ezeknek az elvárásoknak megfelelni még ma.
- Tehát ön szerint, ahhoz, hogy egy egészséges nemzeti filmgyártás létrejöjjön, nem mesterségesen generált nemzeti gigaprodukciókra, hanem a nemzetközi megrendelések idecsábítására szükség…
- A „mesterségesen generált filmgyártás” az ön kifejezése. Nem én mondtam. Megvan az oka, hogy miért. Ha nincs itt egy komoly infrastruktúrafejlődés, és nem tudunk ehhez külföldi kérelmet rendelni, akkor az egész halott dolog. Létezik koncepció arra, hogy fejlesszük fel az infrastruktúrát, de sajnos nincs a koncepcióval szembeállítva komoly külföldi kérelem. A külföldi megrendeléseket illetően is nagyon szelektívnek kell lenni. Tudniillik, hogyha mi Európához akarunk tartozni, akkor ez a külföldi megrendelés csak európai lehet. Ha amerikai érdekeltséggé válunk, akkor Brüsszelben a rendkívül erős úniós audiovizuális lobbi meg fog minket fúrni. Össze kell tehát hozni a létező európai kérelmi listát, és felállítani egy ennek megfelelő beruházási politikát. Ez a koncepció nálunk most nem létezik, ugyanis az emberek itthon csak a belfölddel foglalkoznak, noha Európára kellene figyelnünk. Ami a nagy politikai filmeket illeti, arra több dolgot is fel lehet említeni. Az egyik az, hogy Franciaországnak kellene az utolsónak lenni azok között, akik követ vetnek ilyesmire, hiszen a franciáknál az állam rendelte meg a francia forradalom két monstre filmjét, amelyek olyan rosszul sikerültek, ahogyan azt az ember csak el tudja képzelni, ugyanakkor hihetetlen, mibe kerültek csak azért, mert a forradalomnak a 200 éves évfordulója volt. Tehát a nyugati kultúrpolitika is felhasználhatja a filmet arra, hogy bizonyos ideálokat továbbadjon. Ugyanakkor, hogyha nagyon szembenézünk a dolgokkal, akkor ki finanszírozta a Szegénylegényeket, ki finanszírozta a Jancsó, Bacsó, és hasonló színvonalú filmeket, hogyha nem a magyar állam.
- Viszont azóta más rendszerben él az ország, és meg kellene talán próbálni profitorientált filmeket készíteni…
- Magyarország egy tízmilliós piac. Ezen belül profitorientáltság illuzórikus. Helyesebben szólva, lehetne növelni a profit lehetőségét, amennyiben a filmek száma csökkenne, az invesztált pénz jobban volna koncentrálva, és magasabb kvalitású filmeket tudnánk létrehozni, amiket külföldön is el lehet adni. Magyarországon viszont ezt a pénzt átlag harminc film között osztják el. Ebből kompetitív produktum nem születhet. Az én hozzáállásom az, hogy a film ma elsősorban ipar, a 21. század elejének egyik legfejlődőbb iparága. A művészet ennek az eredménye, amennyiben néhány film eléri azt a nívót, ami rendkívül ritka. A film nem fentről készül lefele, hogy ott van elöl a művészet, és ott az ipar mögötte.
- Ön, a jelenlegi helyzetet látva, mer-e jóslásokba bocsátkozni magyar film jövőjét illetően? Van felfelé ívelő út?
- A felfelé ívelő út itt van előttünk. A legfontosabb, hogy depolitizáljuk a film problémáját. Tudniillik, hogyha egy nagyon beteg ember ágyánál az orvosok arról vitatkoznak, hogy kinek is a betege ő, attól ez a beteg nem gyógyul meg. Ki kell vinni a filmet a politikai szférából, hiszen az utóbbi tizenkét évben bármelyik párt volt hatalmon, az jót a filmszakmának nem tett. Ez a tizenkét éve tartó lefelé menetel „mindenki bűne”. A depolitizálás az első pont. A második, hogy jó volna, ha a felelősök rájönnének arra, hogy egy film az országimázs és a turizmus szerves része. Prágának azért is ilyen nagy a híre, mert rettentő sok filmet forgatnak ott. Sok sztár megy oda, sokat írnak az újságok róla. Abban a percben, hogy erre a felelősök rájönnek, akkor rájönnek arra is, hogy az az invesztíció, amit ez az ipar megkíván, némi túlzással mondva, kevesebb, mint egy Boeing bal kerekének az ára. A lényeg, hogy nevetséges összegekről van szó. Ezzel a problémával szembe kellene nézni. Ugyanakkor a filmtörvény körüli hihetetlen vitában annyira kivonta a kardját mindenki, annyira megőrültek az emberek, hogy egy normális párbeszéd kialakítása irdatlan nehéz, és e tekintetben a szakma ugyanolyan bűnös, mint a politikai szféra.

Lovas Balázs

Ha többet is akarsz tudni a Napoleonról, akkor kövesd figyelemmel folyamatosan bővülő werkbeszámolónkat.