Maja (Rainer-Micsinyei Nóra) azt érzi, lassan végre ott tart, ahol harminc évesen illene. Feladja a szabadúszást egy állandó állásért, és barátjával (Bányai Kelemen Barna) végre kiköltöznek az egyetem óta másokkal bérelt lakásból. Az este azonban nem várt fordulatot vesz: kiderül, hogy a rég nem látott rokon (Lőrinc Katalin) nem az igazak álmát alussza a konyhaasztalra bicsaklott fejjel, hanem meghalt. Amikor még az anyja (Hernádi Judit) is lerázza, Maja kénytelen egyedül intézkedni. A halottszállítókra várva megérkezik gyerekkori barátnője. Sára (Huzella Júlia) alig várja, hogy összemérjék, ki hol tart az életben. Telnek az órák, és az egyszerű eljárás egy végeláthatatlan, bürokratikus folyamatba torkollik. Az éjszaka folyamán Maja kezd szembesülni a mélyen eltemetett problémáival. Hiába csordogál biztonságosan, felnőttesen az élete, a boldogsága érdekében muszáj kockáztatnia. Még akkor is, ha fejest kell ugrania az ismeretlenbe. Most először.

„Ez a film a mostani harmincasoknak és a szüleiknek szól. A kapunyitási pánik egy valós állapot, a megfelelési kényszer és az összehasonlítás mások sikereivel nagy terhet raknak az ember vállára. Mi nem akarjuk megfejteni a mátrixot, nincs is rá egy mindenkinek megfelelő megoldásunk, azonban a vásznon viszontlátni azt, amiben élünk, ez elindíthat egy beszélgetést azokkal, akik hasonlóan érzik magukat” – részletezte a Filmhunak szándékait Grosan Cristina rendező.

 

Rainer-Micsinyei Nóra, a film főszereplője és társzerzője is elmondta az érzéseit nekünk a filmről: "Azt éreztem, hogy nincs olyan magyar film, ami arról a problémáról, vagy életérzésről szólna, amiben én is benne voltam és még sokan körülöttem. Ennek a kitolódott gyerekkornak, bizonytalan felnőttkornak pedig rengeteg humoros pillanata is van, amit mi meg akarunk mutatni.

Hernádi Judit így fogalmazott: „Az az elvárás, hogy a gyerekek nőjenek fel. De vajon a szüleiknek ez sikerült? Szerintem többségében nem. Gyakorló anyaként néha azt éreztem, hogy csak problémáról problémára halad az életünk. Pedig az egész, kellő távolságból nézve persze, baromi jó volt, bár valljuk be, sokszor elég durva.

Grosan Cristina erdélyi-magyar filmrendező, aki eddig hat zseniális kisfilmet rendezett, melyek számos nemzetközi fesztiválon szerepeltek sikeresen, többek közt Palm Springs-ben, Clermont-Ferrandban, Szarajevóban, Londonban és Helsinkiben. A Vakáció a tengerparton című rövidfilmje például negyven fesztiválon járt, az interneten pedig több mint egymillióan nézték meg. Jelenleg második nagyjátékfilmjét forgatja Hétköznapi kudarcok címen, cseh-magyar-olasz-szlovák koprodukcióban, Kerekes Vica főszereplésével.

A legjobb dolgokon bőgni kell a 2018-as Inkubátor Program egyik nyertese volt, a Laokoon Filmgroup gyártásában, a Nemzeti Filmintézet főtámogatásával készült el. A mozikban szeptember 16-tól lesz látható.

Helyszín: Várkert Bazár, Szárazárok színpad

Időpont: szeptember 8., szerda (esőnap: szeptember 15.)

Kapunyitás: 19:00

Beszélgetés kezdete: 20:00

A vetítés kezdete: 21:00

Helyszín: Budapest, Ybl Miklós tér 2-6.

Vendégek: Grosan Cristina (rendező), Rainer-Micsinyei Nóra és Huzella Júlia (színészek)

Jegyek válthatók a Várkert Bazár oldalán.

Facebook esemény itt.