A művésznő szabadulása  

Az eredeti történet sem volt ínycsiklandó: Zalatnay Cini viharos pályafutásának kései szakaszában minden összekutyulódott, a popzene, az előadóművészet valaminő fenntartása, pénzügyek, kétes kölcsönzések, adósságok, szerelemféleség, migrációs kísérlet Amerikába, kudarc kudarc hátán, míg végre, ahogy lenni szokott, az események egymásba roskadtak, a művésznőt elítélték s le is ülte kirótt börtönbüntetését. Bármi lehet véleményünk az európai jogrendről, leegyszerűsítő hatását nem lehet eltagadni. Két év elzárás az két évnyi szabadságvesztés. Dosztojevszkij is jól tudta: akit benntartanak, nem a maga ura/úrnője. Éles a cezúra a kapu kitárultának pillanatáig. A nagy orosz meg is írta ezt „a holtak házáról” kiadott híres könyvében. Tolsztoj gróf megrendülten olvasta: „mélyen keresztényi könyv”.

Az ő idejükben még híre-hamva nem volt kereskedelmi televíziónak. Volt véleményük arról, hogy az úgymond társaság, közvélemény, társadalom miféle vesébe hatoló pillantásokkal képes övezni az efféle bűnhődötteket, de hogy létezhet kizárólagos szerződés, amely busás összegért folyamatos indiszkrécióra, szórakoztató műsorra „váltja” az általa elképzelt utóéletet, ilyesmiről fix, hogy nem is álmodtak. Márpedig Cini ilyen papiroskát írt alá, ezért kap gázsit, s a TV2 csatorna ötletgazda fiúcskái bátran adózhatnak képzelet-játékaiknak.

Mit mondjak? Ezek a fiúcskák efféle játékokra vannak szocializálva. A művésznő szinte még ki sem aludta magát (szabadon), máris a kozmetikai sebész szikéje alá fektették. Nem hagynak neki annyi kameramentes időt, hogy jólesőn kibeszélje magát eleven eszű, érzékeny lányával, aki „még emígy is ért mindent”. Rászabadítják ’alteregóját??!’ – Cicciolinát preparált kebleivel, stílusos kérdéseivel: „voltam olasz női börtönben szociálisan, sok leszbikus között, téged nem molesztáltak?!” – válasz: -- „nem, nem, engem nagyon is tiszteltek!”. Eszegetnek, vihorászgatnak, körülöttük kamerások, sminkesek, személyi testőrök, mindenben érződik az olcsó rögtönzés szaga: „ez egy epizód, jelentése zérus”. Cini immár a saját pénztárcájából fizet valami cuccért. Tehát van keresménye.

A tévés fiúk a női vonalat erősítik. Anettka is így kerül képbe, oldalán Rezsővel, örökös szerelmével, jelen helyzetben: vőlegényével. Itt a mi művésznőnk villanásnyi statiszta szerepben „tűnik be”, mert nem lehet még sejteni, hogy Anettkából, a jövő asztronautkájából gyúrnak-e súlytalanságban libegő ifiasszonyt, kozmonauta jövevényt, virtuális magánzót, egy majdani női duett szereplőjét, ahol Zalatnay Sarolta merőben új formációban léphet fel. Az időbeli sietségnek lehet olyan tematikus magyarázata is, hogyha netán a földkörüli űrutazásból mégis kifejlik valami, semmit se lőjenek le (túlzottan) előre. De az is belefér, hogy Anettka csupán (stopperrel a kezében) megmakacsolta magát.
E pillanatban elkönyvelhettünk szám szerint négy, különböző terjedelmű Cini epizódot s nem sejthető, hány telik még eme ’folytatásosból’. De be van ültetve! S eléggé elasztikus ahhoz, hogy fő-történetként vagy mellékszálként továbbra is alkalmazzák. Majd elválik. A művésznő gazdag múltja biztosítékul szolgál, hogy unatkozni nem fogunk. Jöhetnek majd újabb szabadság-mozzanatok, s testőrök, ügyvédek, közjegyzők, televíziós felvételvezetők ügyelik a történendőket: fegyház kizárva! adósság korlátozva! Irány a jótékonyság!