A vád hiteles portrét fest a fiú, Alexandre Farel (Ben Attal) nagypolgári családjáról és privilegizált életmódjáról; az elvált szülők közül az anya feminista esszéíró, az apa elismert televíziós személyiség, aki épp rangos állami díj átvételére készül, erre az alkalomra érkezik haza a fia Amerikából, aki a Stanfordon folytatja egyetemi tanulmányait. Az alkotók már a film elején hangsúlyozzák az anya, Claire (Charlotte Gainsbourg) állásfoglalását a szexuális bántalmazás kérdésében (egy rádiós vitaműsorban beszél róla és egyértelműen kiáll a nők jogai mellett), valamint az apa, Jean (Pierre Arditi) nőcsábász hajlamait (kikezd a fiatal gyakornoklánnyal).
Továbbá Alexandre volt barátnőjével való zűrös kapcsolatába is betekintést nyerünk, amelyből kiderül, hogy a fiatal sráctól nem teljesen idegen a durvább szexuális aktus kiprovokálása. Az anyjával és annak új párjával, Adammal (Mathieu Kassovitz) közösen elköltött vacsora után Alexandre a szülők unszolására magával viszi Adam 17 éves lányát, Milát (Suzanne Jouannet) a barátai által rendezett házibuliba, melynek kimenetele mindkettőjük életére árnyékot vet.
Másnap a rendőrség kopogtat a Farel rezidencián, hogy őrizetbe vegyék a fiút, akit Mila nemi erőszakkal vádol meg. A kihallgatás során Alexandre bizonyos részleteket beismer, másokat tagad, de végig kitart amellett, hogy minden a lány beleegyezésével történt és hogy ő maga ártatlan. Innentől fogva azt követjük, ahogy a fiú szülei is tudomást szereznek az ügyről és próbálják megérteni, hogy mi történhetett azon az éjszakán.
A rendező négy fejezetbe sűríti az eseményeket, először a fiú szemszögéből indítja el a cselekményt, majd a narráció Milára irányul, és megismerjük, hogy ő miként élte meg a számára traumatikus élményt és hogyan próbált megbirkózni a szégyenérzettel, főképp, mikor a történtekről beszámolt szigorú zsidó édesanyjának (Audrey Dana), akivel reggel együtt mennek el a rendőrségre feljelentést tenni.
A fiú és a lány verziója után a másik két fejezet részletesen bemutatja a bírósági meghallgatást és a tárgyalást, melynek során zavaros flashbackekben megelevendik a kérdéses éjszaka néhány momentuma, például egy ízléstelen baráti fogadás szabályai. Mind a két fél igaznak vélt valósága és emlékei, mind a feleket képviselő ügyvédek és megszólalók (a fiú szülei és barátai) arra alapozzák az érvelésüket, hogy mit értünk konszenzuális szexuális kapcsolat alatt. A visszaemlékezésekből egyértelműen kiderül, hogy Alexandre és Mila eltérő percepcióval rendelkezik arról, hogy mi volt közöttük, hogy mi számít normálisnak, és hogy mik azok a jelek, amiket a lány küldött, de a fiú nem vett észre, nem akart észrevenni vagy rosszul értelmezett.
A tárgyalás során mindkettőjük múltjából előkerülnek olyan részletek, közvetett bizonyítékok, amelyek tovább árnyalják személyiségüket és viselkedésük okait, ezek pedig még inkább ellehetetlenítik a részrehajlás nélküli ítélethozatalt. Ilyen, hogy Mila az anyjától tartva hazudott arról, hogy szűz volt (korábban nős férfival volt viszonya), a #metoo kapcsán saját tapasztalatairól posztolt a Twitteren, és Alexandre sem az a szelíd és eminens diák, akinek mutatja magát, bár talán arra hivatkozni, hogy a fiú éppen az erotikát és szexualitást tárgyaló Georges Bataille-t olvasott, és ebből az következik, hogy durván bánik a nőkkel, némileg túlzás.
Ez a bizonytalanság teremti meg a film feszültségét, a néző számára sem egyértelmű, hogy mely narratíva áll közelebb az objektív valósághoz, már ha az egyáltalán létezik — a fiú ügyvédje kiemeli, hogy az ilyen kényes ügyben szinte lehetetlen igazságot szolgáltatni és a hosszan elhúzódó jogi eljárás és annak kimenetele már így is súlyos károkat okozott az érintettek életében. A vallomások és védőbeszédek a nézőt olyan helyzetbe hozzák, hogy egyik pillanatban a lány iránt érzünk empátiát, majd a következőben a homályos részletek sűrűjében a fiúval kezdünk el szimpatizálni.
Attal ügyesen építi fel a tárgyalótermi dráma jeleneteit, hallgatjuk a különböző állásfoglalásokat és véleményeket, a heves és talán túlságosan kiáltványszerű ügyvédi beszédeket, melyek már nemcsak Mila és Alexandre ügyéről szólnak, hanem általában véve a nőkkel szembeni bántalmazás és a nemi erőszak mibenlétéről, áldozat és elkövető szempontjából egyaránt. Mindeközben a háttérben „görög tragédia” bontakozik ki Claire és Adam között, akik még mindig szeretik egymást, de a gyerekeik miatt nem lehetnek együtt. Rajtuk kívül Jean és gyakornoka viszonyát is belebegtetik, mintegy arra utalva, hogy Alexandre nem sokban különbözik az apjától, ez a mellékszál azonban eléggé kidolgozatlan és ezért szükségtelenné válik.
A vád 2021-es világpremierje évében jött ki Ridley Scott Az utolsó párbaj című középkori filmje, mely szintén egy nő megrontását mutatja be epizodikus elbeszélésben és szubjektív perspektívák mentén, valamint itthon szintén ebben az évben került mozikba Lőrincz Nándor és Nagy Bálint nagyjátékfilmes debütálása, a Legjobb tudomásom szerint, mely ugyanarról a témáról hasonló eszközökkel mesél, csak egyértelműbb végkifejlettel. Mindhárom (férfiak által készített) alkotásban különböző igazságok és nézőpontok ütköznek, Attal filmje egészen az utolsó képkockáig fenntartja azt a tézist, hogy az abszolút igazság sosem fog kiderülni, ám a záró snitt árulkodó, melynek értelmezése ugyan a befogadótól függ, de talán jobban működött volna, ha az ajtó csukva marad és megmaradnak a kételyek.
A vád március 23-tól látható a magyar mozikban a Mozinet forgalmazásában.
