1957, Martfű. Magányos nő tart hazafelé az cipőgyárból az éjszakában. Másnap reggel a vasúti sínek mentén fedezik fel megbecstelenített holttestét. Mivel a forradalom után egy évvel járunk, a nyomozó hatóság nincs a helyzet magaslatán, de az újjászervezett szocialista államhatalom ha mindenre kiterjedő aprólékosságú bűnügyi vizsgálatot nem is, de sürgősen bűnbakot követel: a brutális gyilkossággal az áldozat udvarolóját, Réti Ákost (Jászberény Károly) gyanúsítják meg, mivel nem tud megfelelő alibivel szolgálni az éjszakáról. Botának, az ügyet mihamarabb felderíteni hivatott nyomozónak (Anger Zsolt) sikerül beismerő vallomást kicsikarni a férfiból, akit így előbb halálra, majd másodfokon életfogytiglani börtönbüntetésre ítél a bíroság. Ártatlanságában csak lánytestvére (Szamosi Zsófia) hisz rendületlenül.

Balsai Mónika 

Hét év telik el. Martfűn újabb meggyilkolt nő holtteste bukkan fel a cipőgyár környékén, az elkövetés módszerei kísértetiesen hasonlítanak a korábbi esethez. Aztán ismét megtörténik. A legutolsó kiszemelt áldozatnak (Balsai Móni) sikerül elszöknie a gyilkos karmai közül. Egy fiatal ügyész, Szirmai (Bárnai Péter) felfigyel a hasonlóságokra a régi üggyel és felfedezi a furcsa önellentmondásokat a korábban elítélt Réti vallomásában. Megpróbálja összekötni az eseteket, de felettesei hallani sem akarnak arról, hogy ártatlan embert juttattak a rács mögé, és ami még ennél is fontosabb: a hivatalos álláspont szerint sorozatgyilkosokat csak az imperialista nyugati társadalom képes kitermeli magából, a szocializmusban nem fordulhat elő ilyen deviancia. De hiába a politikai ellenszél, az idealista ügyész és a bűntudat gyötörte, alkoholizmusba süllyedt nyomozó mégsem hagyják futni az igazi Rémet.


A Martfűi Rém: Vágy és vezeklés

,,A Martfűi rém, amely a rendező korábbi munkáihoz hasonlóan nem könnyű darab, olykor kimondottan brutálisan, végig izgalommal telítve hozza össze a thrillerre jellemző feszültséget Sopsits továbbra is mélysötét és könyörületet nem ismerő világképével.”

 

Sopsits Árpád Magyar Filmdíj-nyertes, komor hangulatú thrillere egy félévszázaddal ezelőtt, a korai kádár-időszak magyarországán valóban lezajlott kéjgyilkosságsorozat körüli nyomozást és az elkövetéssel ártatlanul megvádolt férfi, Kirják János egy évtizedig tartó kálváriáját dolgozza fel, fikciós elemekkel is kiegészítve a szereplők közötti kapcsolatrendszert. A cselekmény a kegyetlen sorozatgyilkos rémtetteinek következményeit társadalmi és politikai szempontból is körüljárja. Ahogy a rendező lapunkkal megosztotta a forgatáson tett látogatásunkor, eredetileg 6 részes tévésorozatként képzelte el a történetet, amelyben minden epizód a Rém által elkövetett egyik gyilkossági kisérletet mutatta volna be. A forgatókönyv elkészítését alapos kutatómunka előzte meg, Sopsits Árpád a bírósági jegyzőkönyv és a nyomozati anyagok ismeretének birtokában állt neki megírni. A forgatás javarészt az egykori gyilkosságok helyszínén, a szolnok megyei Martfűn zajlott.


A Martfűi rém, 118 perc / 2016

rendező: Sopsits Árpád
operatőr: Szabó Gábor
vágó: Kovács Zoltán
zene: Molvai Márk
szereplők: Hajduk Károly, Balsai Mónika, Anger Zsolt, Trill Zsolt, Szamosi Zsófia, Bárnai Péter, Csépai Eszter, Jászberényi Gábor

Részletek a vetítésről a Facebook eseménynél találhatóak, a további vetítésekről pedig itt írtunk korábban.

A Filmhu filmklub (Magyarok a háztetőn) az NKA támogatásával valósul meg.