Az izmos férj spagettit készít a konyhában, a konyhapulttal szemben pedig lengén öltözött felesége és annak barátnője éppen egy kuncsaft apró péniszén élcelődnek a laptop monitorjának fényében. Főzés és webkamerás „femdom show” fut párhuzamosan, de az online pornósztárok házasságát jól jellemző életképet a maga teljességében csak a szobában szintén jelen lévő dokumentumfilmes stáb rögzíti. De ugyanennyire jellemző pillanat Emma és Eddie közös életére az is, amikor egy privát show közben a nő egy pillanatra lekapcsolja a kamerát, kislányosan negédes hangja megkeményedik, hogy kiossza a férjét, aki a másik szobából megy az idegeire, pár másodperc múlva pedig már ismét a kamerának kéjeleg. Az önkielégítéssel elfoglalt közönségének pedig fogalma sincs róla, hogy az élő szexshow hátterében házassági vita zajlik.

A film főszereplői

Hörcher Gábor dokumentumfilmje egy Magyarországon élő amerikai párról, két ,,erotikus kontent készítőről” szól, akiknek a megélhetése abból származik, hogy webkamera előtt szexelnek, mégsem az explicit tartalom miatt kényelmetlen őket nézni. Sőt, a sikamlós téma ellenére aktust közvetlenül szinte sose, fedetlen testrészeket is csak elvétve mutat a film. A kényelmetlenséget sokkal inkább az online térben magukat minden áron álompárnak mutató főhősök ezer sebből vérző párkapcsolata okozza. Házasságuk sérült vadként vergődik, majd végül dicstelenül kimúlik, ezt a válságos, öt éven át tartó időszakot rögzítette Hörcher a két Insta-kompatibilis szexmunkás életéből.

A díjnyertes erotikus modell párost, Emma és Eddie Lovett-et Arizonából csábította hozzánk a magyar pornóipar kétes hírneve, hogy saját webkamerás vállalkozást indítsanak helyi „tehetségek” bevonásával. Már az első felvételekből világos, hogy valami nincs rendben a fiatal házaspár kapcsolatával, már azon túl, hogy a magánélet és a munka elválasztása szinte lehetetlen az esetükben. Folyamatosan piszkálódnak egymással, a keményebb bántásokat a pár férfi tagja iróniába csomagolja, de ezzel nem sikerül tompítania az élüket. Persze Emma szerint a normális párok is így szoktak veszekedni, hiszen mindig ezt látja a reality show-kban.

Emma Lovett

Az egyéni vállalkozók módjára dolgozó erotikus kontent gyártók köré az utóbbi tíz évben komoly iparág épült, ami szorosan összefonódik a közösségi médiával. A saját tartalmaikat az OnlyFanson és más platformokon áruló modellek egyszerre pornósztárok és influenszerek. Az Emma és Eddie-ből azonban ennek a világnak csak egy nagyon kicsi szeletét ismerhetjük meg. A rendezőt inkább a két ember személyisége és a furcsa kapcsolatuk foglalkoztatja. Ezért nem lehet hibáztatni, Emma és Eddie is a maguk módján nagyon erős személyiségek, akik nem csak erotikus videókban, hanem egy portréfilmben is tudnak érvényesülni.

Láthatóan két olyan személyről van szó, akik az első adandó alkalommal lelkesen fejest ugrottak a hedonista életmódba, sokat dolgoztak azon, hogy kialakítsanak maguknak egy vonzó online perszónát, akinek szorgalmasan küldik majd a pénzadományokat a „paypigek”. Emma, a girlboss hosszasan (és feleslegesen) ecseteli a stábnak, hogy melyik szemszögből előnyös, ha veszi a kamera. Meggyőzte magát, hogy az ilyen jellegű szexmunka felszabadító, és hogy ettől lesz erős, független nő. Férje visszakézből szólja le és röhögi ki, ha nagyjából bármit kér tőle. Eddie-t, az alfahímet, akinek a szuperképessége, hogy parancsra tud erekciót produkálni és el is élvezni, hogy még beleférjenek a 7 perces „boy-girl camshowba”, főleg a szex és a drogok érdeklik, és a kankón kívül semmit sem hajlandó komolyan venni az életben.

A magyar rendező elég nehéz helyzetbe hozta magát azzal, hogy két, ennyire nehezen megnyitható alanyt választott a filmjéhez, és valószínűleg nagy türelemre és még több kitartásra volt ahhoz szükség, hogy legalább egy kicsit fel tudja őket törni – ugyanakkor ebben nagyrészt sikerrel jár, elcsípi és elhelyezni a filmjébe az önleleplezés pillanatait. Főszereplői meg-megbicsaklanak a közösségi médiás pózolás közben, a filterek, a tetkók és a plasztikai beavatkozások mögött pedig felvillan, hogy valójában mennyire bizonytalan, sérült emberekről van szó, akik egy borzasztóan egészségtelen kapcsolatban szívják egymás vérét (és egyéb testnedveit).

Házasságuk nyitott jellege mintha inkább a férfi örömét szolgálná. Feleségének lehetnek ugyan saját női partnerei, de velük Eddie is csinálhatja a közös „műsort”, egy másik férfi modell nem jöhet szóba. Eddie saját bevallása szerint megőrülne a féltékenységtől, de ez nem akadályozza meg abban, hogy Emma barátnőjével enyelegjen a közös vacsorán, félig viccelve kijelentse, hogy gyereket akar tőle, miközben lubickol felesége egyre növekvő féltékenységében. Közös vágyaik között az éves online pornós díj van az első helyen, de egyre világosabb, hogy a férfi és a nő másképp képzelik el a jövőt, és különböző vágyaik vannak a családalapítással kapcsolatban is.


A folyamatos feszültség félévente ér a csúcspontjára, hatalmas veszekedésben engedik ki magukból a felgyülemlett sérelmeket, a verbális bántalmazás néha fizikai erőszakba torkollik. Utóbbit a kamerák ugyan nem rögzítik, de Emma és Eddie is arról számol be, hogy a másiknak eljár a keze, megharapja vagy hozzávág berendezési tárgyakat. Emma azonban egyszer csak mégis visszavonja a korábbi kijelentéseit, egy négyszemközti interjúban arról beszél, hogy a férfi mégsem volt abuzív vele, ezt csak dühében találta ki, hogy ezzel tegye tönkre Eddie reputációját – csakhogy Eddie a saját privát interjújában elismerte a bántalmazást, még ha igyekezett is ezt egy semmiségnek beállítani.

Bár Hörcher Gábor az előző filmjéhez, a 2015-ös Drifterhez hasonlóan dokumentum-játékfilmnek nevezi alkotását, de ettől még nem érződik „megrendezetnek”, nincsenek mesterségesnek tűnő dramaturgiai fordulatok. Az Emma és Eddie ugyanakkor nem csak egy toxikus kapcsolatot ábrázoló portréfilmként működik jól, hanem a gyakorló dokumentumfilmesek számára is érdekes esettanulmány arra, hogyan lehet összerakni egy filmet, ha az egyik fontos alany egy idő után megtagadja az együttműködést.

 A rendező több ponton is kénytelen belépni a kamera elé, amikor Emmában kétségek ébrednek afelől, hogy akarja-e folytatni a filmezést. A nő először beleegyezik, viszont a COVID alatti kényszerszünetben meggondolja magát, és elzárkózik a kamera elől. A film szempontjából rosszul sül el, hogy a pár kapcsolata is ebben az időszakban fut teljesen zátonyra, az utolsó szakasz töredezetté válik, megszaporodnak a nagy időbeli ugrások.

A két főszereplő végül pedig csak külön-külön hajlandó nyilatkozni, ugyanakkor talán először érződik teljesen őszintének az, ahogyan reflektálnak a kudarcba fulladt kapcsolatukra. Ha a film nem is tud igazán Emma és Eddie traumáinak mélyére ásni, abban mégis sikerrel jár, hogy két emlékezetes karaktert mutasson meg a világnak egy teljesen másik oldalról, mint ahogy a privát chatszobákban és az erotikus videókban prezentálják magukat a világnak.

Az Emma és Eddie - A képen kívül április 25-től, korlátozott ideig láthatató a mozikban.