A Köntörfalak-at nincs mivel összehasonlítanom, ugyanis Dyga Zsombor egyetlen eddigi filmjét sem láttam. Friss élményként, még épp emésztve ezt az utolsó munkáját azt mondom - és nyilván akik ismerik a korábbi filmjeit, ezzel réges-rég tisztában vannak - Dyga határozott tehetség. Nem tudom, ez így volt-e korábban is, mindenesetre a Köntörfalak a Szemle legmagabiztosabban, legprofibban megrendezett filmje, mind színészvezetés, mind tempó, mind minden rendezési faktor szempontjából. Főleg eleganciája az, amellyel kilóg a magyar filmsodorból.
Eleganciájával lóg ki a magyar filmek közül
Vannak azért hibái, főleg a forgatókönyv, a motivációk mentén. Nagyon izgalmasnak tartom, hogy thrillerelemekkel szeretne egy kamaradrámát elmesélni - ezt nem fejtem ki, leleplezném a történet fordulatait -, ám éppen ezen bicsaklik meg a film hihetősége, átélhetősége. Szándéka túlságosan egyértelmű, kiragadja a nézőt a film szövetéből, és leleplezi a Köntörfalak számító egyenleg-voltát. Egyszerre szeretne realista dráma és kvázi-krimi lenni, amely feladatot szabotálja ugyan a szkript, de mint cél, le a kalappal előtte.
Elek Ferenc a Szemle legjobb férfi alakításának díját vihette haza, és érthető, hogy megkapta, még ha olyan különösebben nem is lehengerlő, ahogy figuráját a Köntörfalak-ban játssza. Egész egyszerűen arról van szó, hogy a magyar színészi átlagtól eltérően nem spiláz túl, nem vág motiválatlan pofákat, nem a hátsó sornak játszik, mikor nincs is hátsó sor. Visszafogott, és ez hazai, filmszínészi viszonylatban a fehér holló ritkaságával és a jetivel készült interjúk sűrűségének számszerűségével ér fel.
A fehér holló ritkaságával ér fel
Azt azért egy sör mellett, vagy több sör után, éjjel kettőkor, egy romkocsma mélyén elárulhatná nekem valami PR-os ész, hogy a Kolorádó Kid hol kalandfilm, mert ugye így lett meghirdetve, feszültség viszont annyi van benne, mint foghúzásban a sakklépés. Anélkül meg akármely kalandfilm elvész. Szóval a Kolorádó Kid nem kalandfilm, még a Szabadság, szerelem is inkább befogható ebbe a kategóriába, bár azt hiszem, tudom, hogy Vágvölgyi mit akart ezzel a filmmel, és ez főleg most, az új könyve olvastán bimbódzik bennem nyilvánvalóvá.
Az a bizonyos gonzós világlátás egyfajta komolytalanságot feltételez, és ezt egyáltalán nem pejoratíve értem. Azt feltételezi, hogy menjünk máshogy neki a történelmünknek, a széleket kaparjuk, mert a közepe, az monolitikus, meg amúgy is agyon van taposva. Nézzük, ami előtte történt meg utána történt meg közben ugyan, de senki oda nem figyelt rá. A történelem sodrában is a fragmenset tartsuk szemmel, a pozdorját, mert az az, ami emberi. Ami hősi, az csak véletlen. Ebből a szempontból a Kolorádó Kid kicsit olyan, mint a Kutyaszorítóban: nem arra figyel oda, amivel más film két órát eltöltene, nem a történelmileg jelentős heppeninget vizslatja. Azt, hogy erre a költségvetés hiányosságai kényszerítették-e rá az egyébként jóképű filmet, tudja a fene.
A széleket kaparjuk
Ettől függetlenül majd felelősségre vonom Vageszt, hogy Nagy Zsoltot a Wong Fei Hung-indulóval festi alá. Az azé' tűréshatár.
