„Szerencsés vagyok, hogy van munkám, de magyar vagyok, és borzasztóan szeretnék újra magyar filmeket készíteni” – nyilatkozta friss filmje kapcsán Mundruczó Kornél, és ez a megtörtség az angol nyelven forgott, Amerikában készült At the Sea képkockáin is érződik.
Bár inkább Cseresznyéskert, mint Szép napok, a rendező által csak kulturális száműzetésnek titulált élethelyzetben Mundruczó mégis optimistábbnak tűnik mint valaha – de ebből a film első negyedében még keveset érezhetünk. Amy Adams közeliben, derűs fényben érkezik a nyitóképbe, de arckifejezése nem hagy kétséget afelől, szó sincs lelki békéről: az elvonón verbuvált együttesben ad dobkoncertet kényszerű távolléte utolsó, zaklatott napján.
Mundruczó hőse, mint legutóbbi filmjeiben, az Evolúcióban és a Pieces of a Womanben, egy családi dráma közepén találja magát. Laura emellett egy életközépi válság kellős közepén is van, és hogy ebből mi lesz, azt a film elején a feje felett repkedő papírsárkányok vetítik előre. Színes lények, nagy lila polip lebeg a tengerparti égen – a jövő ígéretének, de rémisztő szörnyetegnek is nézhetjük őket. Bár a nehezen megfogható hiányérzet, fájdalom az At the Sea alapélménye, megszólal benne egy jóval könnyedebb, bizakodni vágyó hang is, és a sárkányok már az első képeken ezt az ambivalens érzést hozzák magukkal.
Amy Adams és Chloe East az At the Sea-ben / Fotó: Deadline
Laura búcsúja az elvonótól nehézkes és kelletlen, érezhetően a féléves elzártság egyben a kinti terhektől való szabadulást is jelentette. Háta mögött egy majdnem tragédiába torkolló balesettel és zsebében az italtól való szabadulás feladványával, mintha csatába indulna, így érkezik vissza korábbi életébe. Távozáskor visszakapja mobiltelefonját, már ez sem ígér sok örömöt – jobb volna talán maradni, hívások, üzenetek nélkül lebegni az intézmény légüres terében, az eget nézni a kék medencében alámerülve.
Lauráért családi sofőrként fut be tinédzser lánya (Chloe East), aki máris kénytelen helyre tenni: ő ül a volánnál hazafelé, anyja a baleset óta nem vezethet. Meg kell érkeznünk Cape Codba és a család idilli, művészettel megtöltött vidéki házába, hogy a film is lendületbe kerüljön, itt már magabiztosan bomlanak ki Laura dilemmái. Kisfia (Redding L. Munsell), aki szintén a kocsiban volt a balesetkor, fizikailag ugyan sértetlen, a trauma azonban vele maradt, így most dacosan fordul el anyjától. Nagylánya pedig szemmel láthatóan nemcsak a volánnál, de a család ügyeiben is átvette a vezető szerepet, azonnal el akarja venni anyja foltos blúzát, és ételt tesz az újraegyesülő család elé.
Laura ugyan nem ivott a repülőn, de utastársa gondoskodott róla, hogy ne veszítse szem elől legfontosabb küldetését, a turbulens hazaúton a vállára borított egy pohár pezsgőt, így valóban jól jön a ruhacsere. Nem ez az utolsó eset persze, hogy újra itallal kínálgatja az élet, de Mundruczó végig visszafogottan, a háttérben tartva villantja fel a kísértés motívumát – itt egy bontatlan üveg pezsgő, ott egy csalogató bárpult, de nem ez van a főszerepben.
Első pillantásra optimistának tűnő, festőművész férje (Murray Bartlett) valódi örömmel fogadja a hazatérő nőt: „úgy lopóztál be a kertbe, mint egy róka” – lép elé üdvözlésképp. „Kösz, hogy nem lőttél le” feleli Laura, és ebből a rövid interakcióból rögtön értjük is a házastársi viszonyokat. A rendezői székben ülő Mundruczó és a forgatókönyvet jegyző Wéber Kata frappáns mondatokon keresztül bontják ki a családban meglévő feszültségeket, és vezetik be a mellékszereplőket is, többek között a barátnő szerepében Jenny Slate-et.
Wéber Kata és Mundruczó Kornél az At the Sea premierjén / Fotó: Berlinale
A tékozló lány tehát hazatér, és nemcsak gyermekei jogos elhidegülésével kell szembenéznie, de azzal is, hogy a férje gondosan építette a fedősztorit a rehabos kiruccanásra. A felbukkanó családi barátok a Baliról visszatért Laurát üdvözlik, közben a féléves sabbaticalnak hitt távollét eredményeit és Laura táncos apjától (Frenák Pál) örökölt társulatának jövőjét firtatják. Lassan kiderül, Laura életének fő kísértője csak látszólag az ital: az igazi nagy ellenség a rettegett és imádott apa, vele a táncos karrier és persze a mostani baleset traumája, mely majdnem végképp megváltoztatta mindannyiuk életét.
A szinte észrevétlenül felhörpintett drága italok, a korábbi táncos karrier és a tökéletes boldogság hiánya egyaránt nyomot hagytak Laura arcán és a testén. Adams egy-egy gesztussal mindent elmond az alkoholizmusba belecsúszó anya kínlódásáról, többek közt arról, milyen mély álomba zuhanva átaludni egy egész vendégséget a közeli hálószobában, hogyan tud időről időre szinte cseppfolyóssá változni az idő ilyenkor. Szürreális felé induló jelenetek, átható melankólia és a test kényelmetlensége, szenvedése, ezt mind érezzük, de a film mégsem ad Adams-nek elég teret, hogy kibontsa, amit erről a karakterről tud, talán, mert Mundruczó ezúttal nem készít olyan virtuóz jeleneteket, mint amilyennel Vanessa Kirbyt egészen az Oscar-nevezésig repítette.
Laura egyszerre tér vissza a hat hónapos kitérő után anyai szerepéhez – nemcsak a gyerekei, de az asszisztense, Peter (Dan Levy) életében is effajta helyet tölt be – és kezdi szelídíteni saját belső gyermekét, a rendező lánya által megformált, fülhallgatós, magányos kislányt a kilencvenes évekből. Minden sarkon ott leselkedik egy üveg pia, a művészvilág nem tud nem felszínes lenni és a kamasz gyerekek is mindig bajba keverednek, ezeket a hétköznapinak tűnő gondokat cipeli a vállán a művészet hiábavalóságát is mérlegelő Laura.
At the Sea / Fotó: Ryder Picture Company
Az önmarcangolás, majd az öngyógyítás és a kapcsolattereremtés lehetséges útjaként kínálja fel a film saját hőseinek a művészetet – kinek a festést, kinek a mozgást. Laura nem vágyik sem A Fehér Lótusz világában eltölthető alkotói szabadságra, sem hazugságokra, szétesett életét őszinteséggel és kegyetlen szembenézéssel szeretné rendezni. Igazi lázadás ez a szellemileg szabad, anyagilag gondtalan amerikai felsőközéposztály életében, ahol minden hűtőben elférne egy normál méretű magyar előszoba, és sokan csak hírből ismerik, mivel jár az önfeladás.
Sok tekintetben a Pieces of a Woman folytatása az At the Sea, Mundruczó most sem a vezeklést, sokkal inkább az igazságkeresést jelöli ki szenvedő hősnőjének feladatul. Ami Martha esetében az almafa képében érkező remény, az Laura számára jóval magától értetődőbben megadatik: más a tét, hisz a balesetben itt nem veszett el egyikük sem. Csak a család bizalmát kell visszanyernie, és bár ez azért több vesződséggel jár, mint lenyalni a tölcsér szélét, hogy ne csöpögjön a fagyi, nem történt semmi jóvátehetetlen.
Nehéz időkben a művészethez fordulunk, és talán mert ég a világ, az idei Berlinale filmjeiben is látványosan ott vannak, szinte egyetlen lehetséges útként a művészet általi önfelszabadítás gesztusai, akár a gondoskodás (Nina Roza, r.: Geneviève Dulude-de Celles), a politikai elnyomásból való kitörés (Yellow Letters, r.: İlker Çatak) vagy a kapcsolódás elvontabb formáin (Meine Frau Weint, r.: Angela Schanelec) keresztül. Mundruczó hősei is a művészi önkifejezés felé fordulnak, és tőle szokatlan érzelmességgel találják meg a maguk válaszait.
Az At the Sea-t a 76. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon láttuk. Magyar premierjének időpontja egyelőre még nem ismert.
