A Papa a személyes családtörténeteden keresztül mutatja be a hazai idősellátás problémáit. Mikor döntötted el, hogy a saját nagypapádról forgatsz dokumentumfilmet?
A film operatőre, Bordás Robi megkeresett, hogy az egyik hírportál indított egy pályázatot, melynek keretében videós anyagokat kell forgatni a nyugdíjasoknak járó Erzsébet-utalványokról. Papa néhány nyugdíjas lakótársával elhatározta, hogy szerveznek egy kártyapartit, ahol mindenki felteszi tétnek az utalványát, így a nyertes elég szép összeget tehet zsebre. Amikor erről forgattunk Robival, rájöttünk, hogy sokkal több van ebben a történetben. Láttuk, hogy Papa mennyire természetesen viselkedik a kamera előtt, és hogy az átmeneti szállók lakóival és a presszók közönségével is jól megtaláljuk a közös hangot. A Gettó Balboával az volt a célunk, hogy a film segítségével megpróbáljunk edzőtermet szerezni a józsefvárosi gyerekeknek, ahol ingyen sportolhatnak. Ehhez a kamera erejét hívtuk segítségül.
Úgy gondoltuk, hogy egy dokumentumfilm segítségével ki tudunk nyitni olyan ajtókat az időskori ellátórendszerben, amik egy civil ember előtt valószínűleg zárva maradnának. Mielőtt elkezdtünk otthont keresi a nagypapámnak, azt gondoltam, hogy ha egy nyugdíjas szeretne bekerülni egy idősotthonba, akkor jelentkezik és rövidesen be is költözhet. Ezzel szemben a folyamat egy központosított rendszerben zajlik. Olyan, mint amikor egy középiskolás beadja a jelentkezését az egyetemekre. Ezt követően sorra érkeztek az elutasítások. Hol ilyen, hol olyan indokkal nem vették fel a Papát az otthonokba. Volt, ahol azt írták, hogy túlságosan önellátó, máshol pedig az volt az indok, hogy nem eléggé az. Úgy éreztük, hogy rosszul működik az ellátórendszer.
Kép a Papa című filmből
Forrás: Ponczók Attila
A nagypapádat talpraesett, életvidám embernek ismerhettük meg a filmben. Mit szólt hozzá, amikor felvetetted neki, hogy egy egészestés dokumentumfilmet szeretnél forgatni róla?
Nagyon boldog volt, amikor felvetettem neki, hogy készítenék róla egy dokumentumfilmet, amivel nyomást is tudnánk gyakorolni az idősellátási rendszerre. Óriási kedvvel vágott bele a forgatásba. Nagyon élvezte a kamera közelségét. Az elején párszor jeleznünk kellett neki, hogy ne nézzen bele a kamerába, de nagyon gyorsan felvette a ritmust. Megbeszéltük, hogy mindent csináljon úgy, mintha ott sem lennénk. Feldobta a hétköznapjait a forgatás. Úgy láttam, hogy ő is érezte, hogy talán könnyebben találunk neki idősotthont, ha elkészítjük ezt a dokumentumfilmet, mintha csak civilként próbáltuk volna elérni a célunkat.
Miközben forgattátok a filmet, sok ember lépett oda hozzátok, hogy ők is hasonló kihívásokkal néznek szembe?
Februárban mutattuk be a Papát, a 45. Magyar Filmszemlén, a dok.incubator nemzetközi dokumentumfilmes workshopon pedig külföldi mentorok nézték meg. Azt vettük észre, hogy mindenki együtt tud érezni ezzel a történettel. Egy ír producer, aki a dok.incubatoron látta a Papát, sírva mesélte el, hogy nemrég idősotthonba került az édesapja, és amikor hazament tőle, a nyolcéves kislánya megölelte és azt mondta neki, ő sosem fogja idősek otthonába küldeni, ha megöregszik. Ez egy nagyon nehéz téma, amiről keveset szoktunk beszélni, mégis mindenkinek van hozzá kapcsolódási pontja, függetlenül attól, hogy hol és milyen körülmények között él. A Papa egyik fő üzenete, hogy a családok kezdjenek el gondolkodni azon, hogy hogyan tudják majd megoldani az idős szeretteik ellátását, mert a rendszer nem feltétlenül alkalmas rá, hogy segítséget nyújtson.
Filmes location managerként dolgozol. A Papa forgatása mennyire hogyan tudtad haszonsítani ezt a tapasztalatodat?
Olyan szempontból sokat segített, hogy számos helyszínnel fel kellett vennünk a kapcsolatot. Például a VIII. kerületben az Auróra utcai orvosi rendelővel vagy az átmeneti szállókkal. A munkám során rutint szereztem a hivatalos megkeresések megfogalmazásában, a személyes találkozók egyeztetésében és a szinopszis összeállításában. Miután e-mailben előre egyeztettem a helyszínekkel, nem gördítettek akadályt a forgatás elé és a legtöbb helyen pozitívan álltak ahhoz, hogy náluk forgassunk.
Terápiás hatása is volt annak, hogy családként nem tehetetlenül éltétek át a kihívásokat, hanem a filmmel hatást is tudtatok gyakorolni?
Ez a kérdés engem is foglalkoztatott a forgatás alatt. Ha nem is volt terápiás hatása, de úgy éreztük, hogy a film segítségével még többet tehetünk a cél érdekében. A családunk nehezebb pillanatait is megmutattuk az alkotásban, ennek köszönhetően a családunknak is könnyebb feldolgozni egyes problémákat, miközben méltó emléket állítunk a nagyapánknak. Lehetett volna ez egy nagyon depresszív hangulatú film is, de a szomorúság mellett megvan a történetben az a fajta életvidámság, amire életkortól függetlenül mindenkinek szüksége lehet. Igyekeztünk fókuszba helyezni Papa személyiségét. Úgy gondoltuk, hogy ha ő ilyen pozitívan áll a helyzetéhez, akkor nekünk is kutya kötelességünk kitartani és menni tovább előre.
Kép a Papa című film forgatásáról
Forrás: Ponczók Attila
Amikor a forgatás alatt figyelted a nagypapádat, ahogy a presszóban vagy az utcán beszélget az ismerőseivel, egy másik arcát is megismerted?
A forgatás előtt is nagyon szoros volt a kapcsolatunk. Egy ideig az volt a tervünk, hogy sok olyan jelenet lesz a filmben, amiben sétál az utcán. Készítettem vele egy kétórás interjút, hogy abból egy-egy mondatot bevágjunk a séták alá, de végül elvetettük ezt a megoldást. Viszont az interjúkban sok olyan történetet mesélt, amikről korábban nem volt alkalmunk beszélgetni és számomra is nagyon meglepőek voltak. Például visszaemlékezett a gyerekkorára és a húszas éveire. Fantasztikus, hogy elkészült ez az interjú, még akkor is, ha végül nem került be a filmbe.
Egy idős emberről készülő dokumentumfilmnél óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy mi lesz az alkotás sorsa, ha a forgatás alatt meghal az alany.
Természetesen erről is beszélgettünk. Szóba került, hogy telik az idő és ő sem fiatalabb, bár azzal biztatott minket, hogy a családban a férfiak kilencvenkilenc évig élnek, ezért nem kell félnünk semmitől. Sajnos ez végül másképp történt. Megbeszéltük, hogy mindenképp el fog készülni a film. Azért is örült ennek az alkotásnak, mert a halála után is fennmarad és őrzi az emlékét. Összesen egyszer került szóba, mert nem szeretünk a szeretteink elmúlásáról beszélni.
A koronavírus-járvány alatt elrendelt látogatási tilalom miatt nem tudtatok tovább forgatni. Nagypapád 2021-ben, hét év várakozás után bekerült a Dózsa György úti idősek otthonába, majd három hónappal később elhunyt. Gondolom, részleteket látott a filmből. Ezek hogy tetszettek neki?
Nagyon szerette volna látni az egész filmet. Minden forgatás után megkérdezte, hogy mikor lesz kész. Megmutattunk neki néhány jelenetet, ami nagyon felvillanyozta. Mindig megkérdezte, hogy jól sikerült-e az aznapi felvétel. Nem gondoltam volna, hogy ennyire érdekelni fogja a film. Sajnos a végeredményt már nem láthatta. Óriási élmény lett volna, ha ő is ott lehetett volna velünk a Magyar Filmszemlén, a bemutatón.
Mit tapasztaltál, hogy fogadta a Filmszemle közönsége a Papát?
Amikor elkezdődött a vetítés, egy kicsit megijedtem, mert voltak jelenetek, amiknél biztos voltam benne, hogy nevetni fog a közönség, de nem így történt. Aztán elkezdtek érkezni azok a nézőtéri reakciók, amiket vártam. Fantasztikus érzés volt hallani a közönség kérdéseit és meglátásait a vetítés után. Több női néző is jelezte, hogy tökéletesen egyetértettek a filmben édesanyám szigorú álláspontjával. A visszajelzések, valamint a Filmszemlén kapott díj megerősített minket abban, hogy olyan filmet készítettünk, ami hatással van az emberekre.
Az viszont fáj, hogy miután a Gettó Balboával 2019-ben megnyertük a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat a Magyar Filmhéten, ezzel a filmünkkel hiába pályáztunk az NFI-nél, még csak nem is beszélhettünk senkivel a filmtervünkről. Szerencsére fantasztikus stábbal dolgozhattunk együtt, akik beálltak a projekt mögé, de egy ideális világban legalább egy jelképes összeggel tudnánk honorálni az olyan alkotótársakat, mint a csodás vágónkat, Kiss Wandát, a zseniális operatőrünket, Bordás Robit vagy a fényelést végző többszörös díjnyertes operatőrt, Győri Márkot. Szomorú, hogy a szívességek tárházából kell dokumentumfilmet készíteni, de amíg ilyen erős ez a közeg, addig van remény.
A Papa alkotói a 45. Magyar Filmszemle díjátadója után
Kép forrása: Ponczók Attila
Azt írtátok a Papáról, hogy a filmszemlés bemutató nem lezárás, hanem egy párbeszéd kezdete.
Szeretnénk szervezni olyan vetítéseket és kerekasztal-beszélgetéseket, amikre meghívunk civil egyesületeket, önkormányzati képviselőket és az idősellátáshoz kapcsolódó szakembereket, döntéshozókat. Nem mi fogjuk kitalálni a megoldást, de szeretnénk beszélgetni olyan szakemberekkel, akik otthon vannak ebben a témában. Ezen kívül szeretnénk, ha minél több nemzetközi filmfesztiválon bemutathatnánk a filmet, valamint több hazai streamingszolgáltatóval is egyeztetünk jelenleg.
A Gettó Balboa és a Papa főszereplői is józsefvárosiak. Szándékosan a saját környezetedben keresel történeteket?
Gyerekkorom óta a Józsefvárosban élek. Imádom a kerületet. Sok olyan arca van, ami szinte filmért kiált. Léteznek olyan utcái, ahol sok produkciót forgatnak, de vannak olyan részei, amit még nem fedezett fel magának a filmes világ. Nem volt tudatos, hogy mindkét filmet józsefvárosi emberekről forgassuk, egyszerűen itt, a saját környezetünkben találtuk meg a szereplőinket.
Van újabb filmes terved?
Igen, rengeteg ötletem van. Robival jelenleg is forgatunk egy dokumentumfilmet és lassan a forgatás végéhez érünk. Ezúttal nem egy szociálisan érzékeny, hanem egy kalandosabb történethez nyúltunk. Ezen kívül van kis- és nagyjátékfilmes ötletünk is, ám ezeket támogatás nélkül nem biztos, hogy el tudjuk készíteni, de a Papa is megtanított minket rá, hogy a nehézségek ellenére is vidáman kell menni tovább is küzdeni a célokért.
Címlapfotó: Ponczók Attila és a nagypapája. Forrás: Ponczók Attila.
