Analízis macskagyökérrel

Tiszteletreméltó az 1987-ben alapított kiadó szándéka, hogy a különböző tudományok és művészeti ágak egy-egy jelentős alakjának munkásságáról jelentet meg naprakész és tömör (mindössze kétszáz-háromszáz oldalas) monográfiákat, még akkor is, ha nem teljesen világos számomra, hogy pontosan milyen koncepció mentén is kerülnek ezek a nevek egymás mellé.

Az Analízis macskagyökérrel színes és tartalmas zsebkönyv: visszafogott és lényegre törő nyelvezete, közepesen elegáns könyvészeti kivitelezése, mérete és rövidsége könnyen befogadható és gyors olvasmánnyá teszi a sorozat legújabb darabját.

De egyben épp ez a legnagyobb probléma is Stephan Reimertz könyvével. Kérdéses ugyanis, hogy a fiatal német művészettörténész pontosan kiknek is szánta e monográfiáját. Mintha ő maga sem tudta volna eldönteni: szakértőknek vagy Woody Allen-rajongóknak ugyanis nem sok újat mond, a laikusok pedig esetleg elveszhetnek a száraz adattengerben, vagy -- az Allen-filmek alaposabb ismerete nélkül – az unalomban.

Pedig Reimertz az Allen-filmek kronológiai sorrendjét elvető koncepcióját önmagában jónak tartom, hiszen az amerikai rendező eddigi életművét sokkal izgalmasabb a műfaji-tematikai törésvonalak mentén megközelíteni. A könyv fejezeteinek találó címei általában jól tükrözik azokat a szempontokat, amelyek alapján a szerző csokorba gyűjtötte majd gyorsan körüljárta a különböző Allen-filmeket. Külön öröm a monográfia frissessége: a 2004-es Melinda és Melindá-ig bezáróan ugyanis az összes Woody Allen-rendezést megtaláljuk benne.

Woody és a nők

A  jó szerzői koncepció azonban még nem menti meg a könyvet. Az elemzések elnagyoltak. Egy-két kivételtől eltekintve Reimertz szinte sosem helyezi az éppen vizsgált filmcsoportot filmtörténeti vagy filmnyelvi kontextusba. Hiányoznak a szerző szubjektív kritikai észrevételei, különböző lehetséges ítéletei (kiváltképp a problematikusnak mondható Allen-filmek kapcsán), nem beszélve arról, hogy Reimertz csak nagyon ritkán értelmez, ehelyett ide-oda kapkod, és talán éppen ez magyarázza a sajnálatos tényt, hogy a monográfia szövegébe sokszor váratlanul, eléggé zavaró módon szivárognak be az életrajzi tények   illetve az Allen-filmekből vett idézetek.

Félig sikerült könyv tehát Reimertz monográfiája, amelynek azért vannak érdemei is. Kiindulásnak például nagyon jó lehet ez a kis könyv azon filmrajongók számára, akik részletesebben szeretnének megismerkedni a hetvenkét éves rendező bőséges filmtermésével, sok ötletet, támpontot nyújthat ez a monográfia különböző elmélyültebb és alaposabb elemzések megírásához. Dicsérendő, hogy a könyvet sok, máshol egyáltalán nem látható, jó minőségű fekete-fehér fénykép illusztrálja, a kötet végén azonban zavaró a magyarul megjelent szakirodalom listájának nyilvánvaló hiányossága (például ha már bevették Mia Farrow önéletrajzát, akkor miért maradt ki Tim Caroll Woody Allen és a női című munkája).

Nem hibátlan és nem tökéletes Stephan Reimertz könyve, de nem is fölösleges. Akik azonban többre vágynak, igazán megérteni Agyament Harryt és különböző alakmásait, azok keressék inkább az antikváriumokban (a bibliográfiából szintén kimaradt) Giannalberto Bendazzi és Douglas Brode magyarul is megjelent Woody Allenről szóló könyveit.

Stephan Reimertz: Analízis macskagyökérrel. Woody Allen. Háttér Kiadó, Bp., 2006.