AniFest 4.  – A verseny

Virágot a világnak!

A világon már csak a virágbeültetés segít

Az animációs görgeteg újra elérte Budapestet, s úgy tűnik, hogy az immár négy éves nemzetközi animációs fesztivál mezőnye egyre letisztultabb lesz. Az AniFest két szekcióba sorolt versenyprogramja alapos közelképet nyújt az elmúlt év animációs tendenciáiról. A témák mit sem változnak, a kísérletező kedv sem lankad, a megvalósítás viszont egyre újabb formákban ölt testet. Európa animátorai vonalakkal játszadozva elmélkednek az élet értelméről  - hosszan és még hosszabban. Idén a Phil Mulloy, Maruyama Masao és Vincze Teréz által alkotott zsűri ítélete alapján a „papírforma” vitte el a pálmát. Pawel Weremiuk Lapok című rajzfilmje - hűen a lengyel hagyományokhoz- igazi ötletparádé. Weremiuk a magányból s a fájdalmas múltidézésből kiindulva – hőse, a kiöregedett tornatanárnő, füttyszóra nevel virágot, s futópályának használja a szőnyeget- humorban oldja a „nagy dolgokat”. Azaz: az öreges hétköznapokba váratlan küldeményként érkezik a papírkutya (Vigyázat! Nem Trabant!), aki A4-es lapokon éli az életét, s bár kitörni nem tud, bámulatos találékonysággal „nyer teret” a lét szabad formáiban, slusszpoénként pedig átkúszik a képkeretben őrzött nagypapa rajzolt világába. A váratlan, mindent megváltoztató csomagok sora ezzel nem ért véget. Till Nowak közönségdíjas alkotása,  A küldemény, szintén úgy kezdődik, hogy egy magányos vénember pakkot kap. A reménytelenül sivár 3 dimenziós világ pedig egy csapásra megváltozik, amikor az öreg rájön a doboz nyitjára a’ la Trismegistos. Ami belül, az kívül, s ami kívül, az belül. A száz kéményből füstölő industriál metropolis miniatürizált verziója lapátra kerül, a világon már csak a virágbeültetés segít. A világnak ugyanis nemcsak a felépítése, de a működése is eleve elrontott. A kapzsisággal és a javak halmozásának értelmetlenségével, valamint az elértéktelenedés válságfolyamatával szembesít Run Wrake. A Nyúl egy vidéki ószeresnél előkerült matricagyűjteményből állt össze filmmé. A tárgyakat és nevüket illusztráló ritmusra felfűzött képecskék egy régi mesét idéznek: a nyúl fejéből egy másik élőlény pattan ki, a dolgok változásnak indulnak, ám mégsem minden arany, ami fénylik.

A hal adja a másikat!

Narath apokaliptikus látomása a Rodin-alkotta Pokol Kapuját és Hieronymus Bosch kaotikus világát idézi

Az Idő nemcsak befolyásolja, de olykor fogva is tartja a „képlelkesítőket”. A nagy rendezőelv, amely egyesek szerint talán nem is létezik, vagy ha igen, akkor csak a fejünkben, ismét jól látható „rajzolatokat” hagyott a képzelet homokjában. Üdítő színfoltja a mezőnynek Paul Bush Amikor Darwin alszik című kísérletező kedvű animációja. Az angol művész 3000 különböző bogárfajta gombostűvel az Időhöz rögzített képét villantja fel gyors egymásutánban. A tempósan egymásba olvadó fotók könnyebben emészthetővé teszik az evolúciót. Darwin-víziók – zanzásítva. A másik véglet megnyújtja a tanulságot. Marek Skrobecki Ichthys című hosszú-animációja stílusosan a várakozásról szól. 3D-ben megálmodott gyanútlan hőse egy lakatlan sziget üres éttermében „keresi a betevőt”, ám a vacsora egyre várat magára. A makacs hal csak nem akad az egyre öregebb halász horgára, a lakoma nem kerül az asztalra, az éhség már a húsba vág, az Idő vasfoga pedig kíméletlenül a halandóba harap. Nincs menekvés, közember, püspök egyaránt lábbal kifelé közlekedik az élet kapuján. Szintén hosszan, majd negyed órában mesél az élet értelméről, vagy ha úgy tetszik, értelmezési lehetőségeiről Simon Bogojevic Narath. A művészi gonddal és aprólékossággal vászonra vetett Leviatán Thomas Hobbes a metafizikától mentes filozófiai rendszert felállító, az egyházi és a világi állam anyaga, formája és hatalma mentén haladó munkáját veszi alapul. A Leviatán alapvetése, hogy Isten hatalmához az emberi erő és belátás fel nem érhet. "Sokan egy test vagyunk", egy roppant gépezet részei, mely épp úgy működik, mint maga az emberi test. Narath apokaliptikus látomása a Rodin-alkotta Pokol Kapuját és Hieronymus Bosch kaotikus világát idézi. Az adaptációk sora Baudelaire-rel folytatódik. Az Egy dög sokalkotós francia feldolgozása igazi elégikus munka. Hajlékony és plasztikus képei a szerelem szentimentális ábrándját állítják szembe a naturalisztikus valósággal. Ahogy József Attila az Ódában, úgy Baudelaire is talál kiutat: "De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön/ vad csókjaival megehet,/én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm/elrothadt szerelmeimet!” – mondja a költő, a rajzoló lágy vonalakkal, álomittas vizuáltripekkel kontráz, a kép pedig „isteni lényegében őrzi” a tovatűnő pillanatot.