„De tényleg mindent kérdezhettek, tabuk nélkül”, bizonygatta többször a publikumnak, amely élt is a lehetőséggel. Előtte azonban még mesélt a mozi és a filmek iránti szerelméről („Menekültem otthonról, a családom gyorsan szétesett. Gyerekként az volt a templom: ha gondjaim voltak, moziba mentem, ha örültem, moziba mentem.”), hogy fiatalon miket nézett folyton (Szárnyas fejvadász, Mechanikus narancs, Taxisofőr – „ez volt az én trilógiám”), vagy arról, hogy mit jelentett neki a főiskola („Akartam tartozni valahová, pont azért, mert ott magyarnak, itt amerikainak tekintettek.”).
Fotó: Szandtner Dániel
A Bohóclövészet volt az első rövidfilmje, amit befejezett, a második, a Biztosítás (itt olvashatod cikkünket Nimród eddigi filmjeiről) alapsztoriját pedig egy barátnőjétől hallotta, aki azt állította, hogy a nyolcvanas években voltak kaszkadőrök, akik biztosítási csalással kerestek plusz pénzt. „Érdeklődésem a szubkultúrák felé akkor kezdett kialakulni” – állítja Antal Nimród. Utóbbi filmet már Pados Gyula fényképezte, akiről a rendező azt mondta, nagy ajándék az életében („Nehéz megtalálni azokat az embereket, akik adnak valamit a folyamathoz”).
Antal ezekben az években egy csomó reklámfilmet forgatott (az első egy csipogó-reklám volt), melyekre először nemet mondott („művészember vagyok, nem csinálok reklámokat”), majd miután egy hétig szinte nem evett, meggondolta magát. „Kár lett volna, ha a művész sznob nyert volna az éhes csávó ellenében.” Szerinte nincs ciki munka, az a ciki, ha nincs munka, mert akkor nem tudja eltartani magát. A reklámfilmek mellett ekkor már klipeket is forgatott, a legbüszkébb azokra, amiket a Quimbynek készített.
Fotó: Szandtner Dániel
Az igazi fordulópont kétségtelenül a Kontrollal jött el Antal Nimród életében. Ma már azt mondja, hogy annak idején nem tudták, mi lesz ebből. „A mai napig a legjobb filmem, ajándék, hogy részt vehettem benne.” Kiderült, hogy a híres üldözéses jelenetben Nagy Zsoltnak félig-meddig leszakadt az egyik füle, megtudtuk, hogy eredetileg mást szánt Bulcsú szerepére, és Csányi Sándort csak három nappal a forgatás előtt kérte fel, vagy hogy a filmhez egy kamuelőzetest (Alagútpatkányok) forgatott, és ezzel, valamint a forgatókönyvvel és a storyboarddal felszerelkezve pályázott az MMK-nál támogatásért. Részletesen beszélt arról is, hogyan járta ki Aba Botondnál, a BKV akkori vezérigazgatójánál a forgatási engedélyt: utóbbinak csak annyi volt a feltétele, hogy ne hívja őket (mármint a metró vezetését) Gestapónak, illetve ragaszkodott hozzá, hogy a film elején tarthasson egy nyitóbeszédet. A többi már filmtörténelem, mert ilyen felütésű film biztos, hogy nincs még egy.
Antal Nimród és Hutlassa Tamás producer először nem is reménykedtek abban, hogy a cannes-i fesztiválra beválogatják a Kontrollt, mikor kiderült, hogy mégis, Hutlassa telefonon újságolta el neki, mert Nimród éppen külföldön volt a barátnőjével. A telefonhívás egy kávézóban érte utol, a lány ezalatt kiment a mosdóba. Mikor a fiatal rendező meghallotta az örömhírt a producertől, örömében sírva fakadt. Erre egy néni odament hozzá, és csak ennyit mondott: „Ne félj, vissza fog jönni!”
Fotó: Szandtner Dániel
Szerinte szebb fogadtatása volt a Kontrollnak, mint amire akkor számítottak. A film sokat és még annál is többet jelent a rendezőnek, hiszen ahogy ő fogalmazott, az összes munkáját a mai napig a Kontrollal szerzi. (Cannes-ban például megkereste egy ügynök azzal, hogy akar-e Amerikában rendezni.) De valószínűleg nem csak erről van szó: „A mai napig azt az érzést kergetem, amit ti adtatok nekem a Kontrollnál!”
Antal hosszan mesélt a hollywoodi munkáiról is, amit nagyon pragmatikusan közelít meg. Mint mondja, dolgoznia kellett, el kellett tartania a családját. „Nehéz út volt a következő pár év, nem is tudjátok, mennyire voltak rosszak azok a forgatókönyvek, sőt, olyan is volt, amikor már megvolt a bemutató időpontja, forgatókönyv azonban nem volt.” Ez volt például a Predators esetében, amelynél azután tíz napra összezárták két forgatókönyvíróval. Előtte volt még azonban az Elhagyott szoba, ahol a stúdió a kiválasztott női főszereplőre, Sarah Jessica Parkerre bízta, hogy válasszon a két potenciális rendezőjelölt közül. Ő Nimródot választotta, SJP azonban két hét múlva lelépett. Antal Nimród egyébként az Elhagyott szobánál azt akarta, hogy a végén haljon meg a főszereplő, a stúdió azonban ebbe nem ment bele. „Ha kinyírtuk volna, jobb film lett volna.” Az Elhagyott szobát A szállítmány követte, amelyet annak is köszönhet, hogy a Kontrollnál már látták, hogy tud több színésszel bánni.
Fotó: Szandtner Dániel
Antal Nimród tisztában van azzal, hogy itthon sokan lehúzták, amiért ilyen produkciókhoz adta a nevét, de ő azt mondja: addig vagy művész, amíg a bankszámla engedi. Azt vallja, hogy inkább csinál filmet pár kompromisszummal, „még ha a sznobok emiatt iparosnak is neveznek”. A fikázók többször is szóba kerültek, de a rendező csak annyit üzent nekik, hogy magával szemben ő kegyetlenebb, mint bárki más.
Azt mondja, hét forgatókönyv után most írt egy olyat, amivel igazán elégedett, és arra fog törekedni, hogy az meg is valósuljon. „Ha nem, akkor a texasi láncfűrészes tizennegyedik részét fogom megcsinálni vagy valami hasonlót, de nem baj, mert tanulok belőle.” A tervei között szerepel egyébként a whiskys rabló történetének megfilmesítése (elmesélte, hogy múlt vasárnap teljesen véletlenül találkozott Ambrus Attilával, aki egy kirakodóvásáron a kerámiáit árulta), vagy a régóta dédelgetett Max, a robot történet. Antal Nimród mesélt a Metallica-koncertfilmről is, amely szerinte a legnehezebb produkció volt eddig az összes közül.
Fotó: Szandtner Dániel
A beszélgetésen kiderült, hogy a rendező-forgatókönyvíró munkamódszerének egyik legfontosabb eleme a storyboardozás. Szerinte ez a legkönnyebb eszköz arra, hogy a stábbal kommunikáljon, ráadásul olyan finomságok alakulnak ki a storyboard készítése közben, melyek írás közben nem feltétlenül. „Ez egy alapvető dolog, azért csodálkozom, hogy itthon nem terjedt el. Ez olyan, mintha azt mondanák, vezess egy versenyautót kormány nélkül.”
Miközben saját magáról nagyon szerényen nyilatkozott, addig a körülötte és vele dolgozókról csak pozitívat mondott. Szerinte például a filmrendező mindig annyira jó, mint azok, akikkel körülveszi magát. („Sose emeld fel a hangod olyannal szemben, akit te rúghatsz ki, csak olyannal kiabálj, aki téged rúghat ki!” - vallja Antal Nimród). Emellett tudni kell félrerakni az egót, mert nem az a lényeg, hogy a te ötleted, hanem hogy a legjobb ötlet valósuljon meg. A színészeit cheerleaderként biztatja, a magyar színészekről pedig kizárólag szuperlatívuszokban beszélt („A magyar színész egy színész: egy ember, aki már olvasott könyveket.”).
Fotó: Szandtner Dániel
Szerinte Magyarországon ugyanolyan tehetségek vannak, mint Amerikában, de itthon kishitűek az emberek. Amerikában ezzel szemben van egy „legyőzöm a világot” szemlélet, amit az itthoniaknak is át kellene egy kicsit venniük. Azt mondja, ő ugyanolyan érzékeny ember, mint bárki más, mégis a filmkészítéshez nagyon sokszor kell „egy vak, bika erő”. Sokszor ugyanis a dühből táplálkozik, sőt, ha túl jól mennek a dolgok, előfordul, hogy kreál magának valamilyen problémát. De – figyelmeztet ugyanazzal a lélegzetvétellel – ugyanez az erő fel is tudja emészteni az embert. És hogy mit tanácsol a pályakezdőknek? „Nekem nem volt B-tervem, nektek se legyen. Ha ezt akarod csinálni, csak ezt csináld. Ha van B-terved, csináld inkább azt. Én filmkészítő vagyok, mindent erre tettem fel.”
