Makk Károlyt álló óváció köszöntötte, amikor átvette a CineFest életműdíját. Így méltatták: „Makk Károly, a magyar film egyik legjelentősebb alakja. Hosszú pályafutása szinte csak szuperlatívuszokban írható le: ő készítette - elsőfilmesként - az egyik legjobb magyar vígjátékot, a Liliomfit és minden idők legjobb magyar filmjei közül néhányat. Elég a Ház a sziklák alatt, a Megszállottak, az Elveszett Paradicsom, a Szerelem, az Egy erkölcsös éjszaka,vagy az Egymásra nézve  képkockáira gondolni, máris sorsok és történetek tucatjai elevenednek meg, a magyar múlt és jelen, az igazi, személyesen megélt történelem eseményei, amelyeket olyan magyar színészek tettek felejthetetlenné, mint Darvas Iván, Krencsey Marianne, Törőcsik Mari, Pálos György, Psota Irén, Bessenyei Ferenc, Makay Margit vagy Cserhalmi György." 

A zsűri így indokolta, hogy Dell'Edera Dávidnak (Balkon) adta a  „Legszebb képi világért” járó díjat a CineNewWave szekcióban: „Az emberi élet fáradhatatlanul manipulatív hétköznapjaiból a kivezető utat kereső ember, az egymásrautaltságban az egymásra tekintéssel megteremtett emberi méltóság bemutatásának, a részletgazdag magas művészi igényű animáció alkalmazásának elismerésért.”

A CineNewWave díjat a zsűri szerint az alábbiakért érdemelte ki Hartung Attila (Mindig csak): „A Magyarországon máig fel nem dolgozott, kellő mélységében ki nem beszélt, a szovjet érdekszférához tartozó kelet-közép európai országokat egyaránt lelkileg megnyomorító múlt magas színvonalú művészi ábrázolásért, a remek színészi alakításért, a filmes eszközök szuggesztív alkalmazásáért.”

A januárban a honi mozikba is érkező Utazás az apánkkal című magyar-német-román koprodukció kapta az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége zsűrijének díját, ezzel az indoklással: „Az összes film közül, a zsűri az Utazás Apánkkal című alkotás történetét találta a legeredetibbnek, de a vizuális világa és drámaisága is megfogta a zsűritagokat. Különösen azzal emelkedett ki a többi film közül, hogy egy, a mai közönséghez kulturálisan és történelmileg is közel álló témát dolgoz fel.”

A homok alatt a Zukor Adolf nagydíj mellett a FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) és a Nemzetközi Ökumenikus Zsűri elismerését is megkapta. A fesztivál hivatalos zsűrije így indokolta a CineFest második legfontosabb díjának kiosztását: „Martin Zandvliet A homok alatt című filmje első pillantásra egy klasszikus második világháborús mozi, pedig sokkal több annál. Kezdjük rögtön azzal, hogy a történet a háború vége után játszódik és az európai történelem egy kevéssé ismert eseményére koncentrál. Bátran vállalja, hogy megmutatja a nézőnek, nem minden német katona volt rossz, sokan inkább a kor áldozatainak tekinthetőek.”

A fődíjat egy amerikai migránsdráma nyerte, Matthew Newton filmje, A semmiből. Részlet a zsűri méltatásából:  „Fiatal felnőttek a Bronxban, akik papírok nélkül nőnek fel és így próbálják megtalálni helyüket az „amerikai álomban”. A film rendkívüli érzékenységgel meséli el a történetet, a színészi játék és a rendezői munka pedig csodás.”

A legjobb kisjátékfilm kategóriájában a Tarts ki! (Hold On) című alkotás nyerte a díjat, rendezője Charlotte Scott-Wilson. A Dargay Attiláról elnevezett elismerést a Szemet szemért (Eye for an Eye) nyerte el a legjobb animációért. A rendezők: Steve Bache, Mahyar Goudarzi és Louise Peter.

Forrás: CineFest