Mátyássy sorozatának első évada két nagy erényt forrasztott egybe. Az egyik a magyar filmre jellemző pénztelenségből fakad; négy részből kellett kigazdálkodnia egy szezonnyi történetet. Ráadásul úgy, hogy a feladat alapfeltétele szerint a sztori megoldásait rövid játékidőben (részenként 25 percben) kellett levezényelnie. A másik erény, hogy a rendező három remek forgatókönyvírója (Gál Péter, Szászi Zsuzsanna, Tóth Csaba) ezeket a nehézségeket lazán kezelve, ügyesen oldotta meg a feladatot. Ezt a két aspektust miért tartom erénynek? Azért, mert a megadott keretek és az ügyes dramaturgiai munka nemcsak sorozatként, de összevágott, egységes tévéfilmként, urambocsá’ a moziba dobott játékfilmként is (többé-kevésbé) megállta a helyét. Annak ellenére, hogy az epizódok mikrodramaturgiája, fel-le ívelése, sűrítése egy idő után fárasztó is lehetne, mégis a szerzők ezt az epizodikusságot ügyesen ki tudták simítani. Méltán nyerték el munkájukkal a Szemle legjobb tévéfilmes díját is.
A szakmaiság azonban nem elég a (kritikai és nézői) sikerhez. Kellett ehhez az alkotók azon bátorsága is, amellyel elhatározták, hogy a rövid, velős, de a közhelyeket kerülő család-mesével szögezzenek nézőket a képernyők elé. Mert hát valljuk be, a szappanoperákhoz és vígjátékokhoz szokott magyar közönség híján van a klasszikus drámai csúcspontokban bővelkedő családsorozatoknak. Az Átok ebből a szempontból is friss.
A bevezető epizód afféle tetemrehívás. A családfő rendhagyó temetésére készül egy középosztálybeli família. A Brüsszelben élő Eszter (Pálfi Kati) párjával, Marci (Hevér Gábor) feleségével, Katával (Szamosi Zsófia) és lányával, Lucával (Németh Alexandra) érkezik a „szertartásra”. Az anya, Lula (Bánsági Ildikó) próbálja összetartani a sokszor veszekedő feleket. Különösen élen jár ebben az iszákos és folyton bunkózó Marci karaktere, akinek komoly szerepe van abban, hogy infantilis poénokkal és beszólásokkal oldja fel a kissé feszült hangulatot. A szereplők bemutatása után az alkotók a sűrű fordulatokra koncentrálnak. Előrekerül az elhunyt apa egykori szeretője, aki magának és gyermekének is a jussát akarja az örökségből. Luca anorexiás sokkot kapva kerül kórházba, ahol megismerkedik a vele egykorú Csabával. Eszter sem tud dönteni otthoni és brüsszeli élete között. A rohanó sokkokból azonban kimarad rengeteg jellemfejlődés és karakter (az ügyvéd, Gyula szerepe elsikkad, nem tudjuk meg, honnan ismeri mélyebben az apa szeretőjét), mégis a forgatókönyvírók a család főbb alakjainak kibontására így is elég időt hagynak. Sajnos a sietősség miatt sok minden elvarratlanná válik, amely végül is hozzátartozik a sorozat műfajához.
Ami az Átok első évadát kiemelkedővé teszi, az a színészi játék, néhol groteszk, néhol pontos kőmagyar jellemrajza és a feszült, jól ívelő dramaturgia. Valljuk be, Mátyássynak ez az erőssége, hiszen az Utolsó idők című agyondíjazott mozijában is ez volt a legerősebb. Győri Márk kamerája is sok mindent kihoz a lehetőségekből, bár az operatőri és vizuális megoldások csak olyan bátor jelenetekben vehetők észre, melyek szándékosan a közhelyeket kerülik. Ilyen a nyitóepizód temetés szcénája, amely talán először kerüli magyar filmben a vallási szertartásosságot és szigorúan zárt, családi jellegű. Ennek ellenére a rendező az árbocok keresztezésével becsempészi a kereszt szimbolikát a jelenetbe – mégis ritkák az ilyen áthallások a filmben. Győri képei ügyesen koncentrálnak az alakokra, de van ideje filmezni a megkapó balatoni tájat, amelyet még az Ötvös Csöpi-blödlik sem tudtak ilyen egzotikusan bemutatni.
A sorozat üzenete a nyitott befejezésben sem marad el: a hazugságok, kétszínűségek, megcsalások formáival kell megküzdeni a szereplőknek, akiknek legfontosabb, hogy megtanuljanak odafigyelni egymásra. Ám, hogy Marcinak sikerül-e újranyitni apja pincéjét és sikerre vinni remek (valamiért fejtetlenül is minőségét hordókban megőrző) címadó, Átok nevű borát, az a második évad első feléből sem derül ki.
A valódi átok azonban fog a családon és, hogy mennyire nem sikerült ez a megértés és odafigyelés, azt a nagyobb lélegzetű 9 részes második évad is bizonyítja. Míg a mai magyar lelki valóságot jól reprezentálta az első évad, addig az új filmekben már többnyire a soap műfaji jegyei ütköznek ki jobban. Szerelmes fiatalok, titokban hűtlen feleségek és felszínre kerülő titkok közhelyei a dráma tartóoszlopai. Hál’ istennek az életszagú, remek párbeszédek és egy csipetnyi fülledt erotika azért színesítik a légkört. Az írók vélhetően maguk is belevesztek az első széria több szálon futó cselekményébe, így most lassabban adagolták a sztorit. A szezon (eddigi) első felében ugyanis inkább Marci családjáról van szó, míg a többiek elsikkadnak az események menetében, vélhetően későbbre tartogatva erejüket. Eszter és Lula karaktere szinte jellegtelenné válik: Eszter csak egy nyúlfarknyi üresjáratot kap egy telefonbeszélgetés erejéig, Lula pedig új szeretője, Tamás (a ritkán látott Bán János) mellett építgeti a boldogság várát. Ez a boldogság eléggé idilli, hiszen az idősödő playboy felesége mellett tartja Lulát, aki ráadásul tud a szerelmesekről. Őszinteség és boldogság mégis létezik? Marciék számára nem. Klasszikus, kettős melodrámai konfliktust rajzolnak fel az alkotók. Luca először egy meglehetősen banális ok miatt megharagszik Csaba pajtására. A fiúról kiderül, hogy szerelmes a serdülő lányba, aki emiatt vérig sértődik. Mikor megtudja, hogy anyjának viszonya van az általa utált pszichológusával, kiakad és táncpartnerével csap egy görbe napot a Balaton parton. Marci tahó stílusa egy év alatt mit sem változott. Ennek ellenére tisztességesen neveli Emma fiát, Pétert, de sajnos elhanyagolja feleségét és lányára is alig figyel. Felmentik a vádak alól, de folyton feje felett lebeg, hogy Emma felébred, ami a történet rendje és módja szerint meg is történik. Ráadásul még egy titokzatos nő is megjelenik a színen.
Úgy néz ki ártott a sorozatnak, hogy most több idejük van a sztori kibontására. Az epizódok feszültsége is lankadt, míg többször remek cliffhangerekre voltak kihegyezve a 25 perces részek. Itt azonban van olyan rész is, amikor csak kiszámítható (8. rész) mechanizmusokat sorakoztatnak az alkotók. Az Átok részről-részre sajnos elcsábul a szimpla szappanoperák szintjére, ezen még az operatőr néhol elrejtett bravúrjai, Pater Sparow látványtervei és Mátyássy rendezése sem segítenek. A színészek ennek ellenére hozzák formájukat, akikből ismét Hevér Gábor Marcija emelkedik ki, sokszor a hátán hordozva az epizódokat. A második évad nem a múlt hazugságainak következményével foglalkozik, hanem a jelen „bűneivel”. A hazugság kényelmes dolog, hangzik el a filmben.
Összességében tehát szimpla, de izgalmas és a közhelyek száma ellenére okos széria az Átok. Ami viszont a legértékesebb benne, az a bátorsága, hogy drámai sztorival próbál nézőket csalogatni a képernyők elé. Az utóbbi időkben futó magyar sorozatok közül többen próbálkoztak az akció, krimi (Tűzvonalban), vagy a kalandfilmes (Géniusz) zsánerek koppintásával. Ezt a feladatot eddig Mátyássy sorozatának sikerült teljesítenie. Őszintén drukkolok neki, hogy az egyre lazábban kezelt dramaturgia önmagára talál és izgalmas lekerekítése, fináléja lesz ennek az évadnak (is), hogy a legújabb családregény folytatódjon…
