"Igazi kelet-európai koprodukció lett. Remek lengyel munkatársakkal fejeztem be a filmet Varsóban, dolgoztam a lengyel filmvárosban, Lódzba, Krakkóban vettük fel a zenét a lengyel zeneszerzővel, Zbigniew Preisnerrel" - idézte fel a munkálatokat a rendező.

 

aglaja2_500
Jelenetfotó az Agalja-ból (Ónodi Eszter)


Deák Krisztina arról is beszélt, hogy nem a filmszemlén lesz a bemutató, a mustrára csak egy vetítést terveztek angol feliratos kópiával, amit egyelőre nem követ több előadás. Azt, hogy mikor tartják a premiert, egyelőre még nem tudni, a filmrendező azonban leszögezte, hogy az idén biztosan bemutatják az Aglaját.

 

"Engem talán a legjobban az hajtott, hogy a film hatéves főszereplőjének ne okozzak csalódást avval, hogy soha nem látja magát a filmvásznon. Úgy neveltek, hogy amit elkezdtem, azt be is kell fejeznem" - fogalmazott a filmrendező a három évig húzódó munkálatok kapcsán, majd azt is elárulta, hogy legszívesebben lányának, Esztergályos Krisztinának ajánlotta volna a filmet. "Ő is filmrendező lett, bár én sokáig féltésből akadályoztam ebben. A film cirkuszban játszódik, így kevés köze van a hétköznapi élethez, de minden egészséges kamasz egyszer csak fellázad a szülei és a családi tradíciók ellen. A film ott fejeződik be, ahol Aglaja megteszi az első lépést, hogy a saját útját járja" - mesélt a személyes motivációiról.

 

deak_krisztina_mti_kallosbea_500
Deák Krisztina (fotó: MTI - Kallos Bea)


A film alapjául Aglaja Veteranyi A gyermek a forró puliszkába esett című könyve szolgált. "Ez a cím nekem túlságosan horrorisztikus volt. Amúgy majd minden filmemnek egy női név a címe. Csinszka, Eszterkönyv, Jadviga párnája. Jól van ez így, minek is küzdenék ellene" - jegyezte meg a filmrendező a címválasztásról.

A jobb élet reményében a sikeres magyar-román artista család a Ceausescu-diktatúra idején Nyugatra szökik. Ha a nyugati vándorcirkuszok világában porondon akarnak maradni, valami egzotikus mutatványt kell kitalálniuk. A különleges produkciót a mama, Sabina eszeli ki: a saját haján lóg a cirkusz kupolájában. Az otthonát, anyanyelvét, minden biztonságát elvesztett gyerek Aglaja esténként elviselhetetlenül retteg attól, hogy a mamája lezuhan és ő egyedül marad. A mama halálától való félelem átszövi Aglaja életét. Pedig egy végzetes napon - a családi tradíciót követve - ő lesz "Az acélhajú nő" - ismertette a cselekményt Deák Krisztina, hozzátéve, hogy a film a kényszerű a széthullásról, az összetartozás nagyszerűségéről és átkáról szól a kislány, Aglaja szemszögéből elmesélve.

A történetre egy könyvesboltban akadt Deák Krisztina. "A borítón az író arcképe volt, tépett, rövid haj, homlokig behúzott kötött sapka, erős tekintet. Vonzott ez az arc, meg az, amit ez a szempár sugárzott" - emlékezett.

 

aglaja3_500
Jelenetfotó az Agalja-ból


"A hagyományos értelemben regénynek nem mondhatnám ezt a önéletrajzi ihletésű írást, inkább szabad versnek, gondolatok, érzelmek áramlásának, soha nem múló gyerekkori traumák kibeszélésének" - tette hozzá, kiemelve, hogy a Random House könyvkiadó révén ismerkedett meg Jens Nielsennel, Aglaja Veteranyi utolsó szerelmével. A Svájcban élő író, színész, játszik is egy kis szerepet a filmben. "Tőle kaptam családi filmeket, fényképeket, sokat beszélgettünk. Így kezdett kialakulni a film története" - fogalmazott a rendező.

Arra a kérdésre, hogy milyen lett a film képi világa, Deák Krisztina azt felelte, hogy minden Aglaja személyiségén szűrődik át, "az ő különös látásmódja a kamera szeme". "Máthé Tibor operatőrt is ugyanúgy egyszerre bűvölte és borzasztotta el a cirkusz élete, mint engem. Ez is benne van a filmben" - emlékezett a rendező.

Deák Krisztina arról is mesélt, hogy hosszú keresés után talált rá a hatéves Aglaját játszó Jávor Babettre. "Szülei edzők, ő is kicsi kora óta részt vesz tornaversenyeken. Babettet arra nevelték, hogy hosszú hónapokon át gyakorolni kell, de a versenyen majd csak pár perc áll a rendelkezésére. Ez nagyon hasonlít a filmforgatáshoz" - mesélte a rendező, hozzátéve, hogy Babett a forgatás alatt tanult meg írni, olvasni.

 

aglaja1_500
Jelenetfotó az Agalja-ból


"A kamasz Aglaját már hozzá kerestem. Barna szem, sötét haj, idegenség. Így akadtam rá Móga Piroskára, Ascher Tamás ajánlotta őt nekem. Jó volt látni, ahogy elkezdtek a próbák alatt belsőleg is hasonlítani egymásra" - fogalmazott Deák Krisztina.

Ónodi Eszter játssza a mamát, Sabinát. "Komoly színésznő" - nyilatkozta a rendező, megemlítve, hogy Ónodi Eszternek tizenöt évet kell átfognia a szerepben. Elárulta, hogy a színésznőnek a tériszonyát is le kellett küzdenie. "Mindig lehetett rá számítani. 15 méter magasan forog a karikán a cirkusz kupolában. Ő van ott. A dublőre hibázott, de ő soha" - tette hozzá a rendező.

Tandaricát, a bohócot Bogdán Zsolt kolozsvári színész alakítja, akiről Deák Krisztina úgy vélekedett, hogy "egy igazi clown". A filmben a további szerepekben Jordán Adél, Lázár Kati, Kamarás Iván, Bálint András, Keresztes Tamás, Molnár Piroska, Börcsök Enikő és Esztergályos Cecília tűnik fel. "Jó színészekkel könnyű és öröm filmet csinálni" -  jegyezte meg a rendező.

A 43. Magyar Filmszemle filmjeiről bővebben ITT olvashatsz!