Először úgy tűnt, az Apaföld nem keltett különösebb feltűnést az idei Filmszemlén, inkább más filmekről lehetett hallani. Tulajdonképpen a Gene Moskowitz-díj is ezt erősítette meg: egy film, amit inkább a külföldiek értékelnek. A Filmművészek Szövetségének JátékfilmszakosztálySzemle-filmes értékelésekor Báron György még így fogalmazott: "A külföldi kritikusok el voltak tőle ájulva, a magyar sajtónak nagyon nem tetszett, akárkinek dicsértem, hülyének nézett." Ennek tükrében lássuk, milyen volt a film (ennek megfelelően jelentősebb) nemzetközi és magyar kritikai visszhangja (mi így írtunk róla).
"...feltörhetetlen föld, amely ellenáll minden megművelési szándéknak..."
A Screen Daily már február 5-én cikket szentelt Nagy Viktor Oszkár filmjének, elsőként kiemelve, hogy az Ödipusz-komplexustól a rendőri korrupcióig számos téma megjelenik az Apaföldben. "Bár a film szinte semmit sem fejt ki, egyértelmű, hogy a szűkszavú apa szereti fiát, csak képtelen az érzéseit szavakba önteni." "A hátterük, meghatározottságaik ereje markáns vonalakkal van megrajzolva - a feltörhetetlen föld, amely ellenáll minden megművelési szándéknak - de a javulás reménye megjelenik a közeledő autópályaépítés képében." Ez a két mondat egyszerre bizonyítja, hogy ez az (mind esztétikailag, mind teamtikusan) magyar hagyományokban gyökerező, belterjesnek tűnő film érvényesen értelmezhető egy külföldi számára is, úgy, hogy más asszociációkat kelt benne.
A film vizuálisan erősebb, mint a történetmesélés síkján, sőt Dan Fainaru megkockáztatja, hogy lehet, hogy a formai elképzeléshez találtatott a történet, de akárhogy is, az Apaföld intenzitásához nem fér kétség, az apa-fiú konfliktust Derzsi és "a jól fényképezhető" Ravasz erőteljesen hozza. Végül a cikk kiemeli Dobos Tamás operatőri munkáját: látványos világítás, tökéletes színek és kompozíciók - méltó munka a magyar film operatőri hagyományaihoz.
"A képek az eldönthetelenségből nyerik erejüket és feszültségüket"
Az arcokat és a felperzselt, konok tájat ugyanolyan hévvel pásztázó kamera Turgenyevet házasítja össze Tarr-ral - szól a Variety zanzája Boyd Van Hoeij tollából. Majd jön a kifejtés: szigorúan átgondolt, gyönyörűen komponált beállítások, halálpontos vágás, szórványos párbeszédek és kirobbanó tettek és bonyolult viszony a névtelen apa és fia között. Utóbbi egyaránt terhelt az apa korábbi (börtön miatti) hiánya miatt kialakult tekintélyhiánnyal, és az általa hozott nagynéni iránt a két férfi által táplált, rivalizáló vonzódással. A film mindazonáltal nem írja ki az apa-fiú viszony előjeleit - vagyis az apa csupán képtelen kifejezni az érzelmeit, avagy a fiú betörése a célja? "A képek ebből az eldönthetelenségből nyerik erejüket és feszültségüket." Nagy ünnepélyes, komoly viszonya anyagához elemeli a történetet "oroszos", biblikus irodalmi magasságokba - ezt a címbeli föld is alátámasztja, amelyet az apa termővé akar tenni.
Van Hoeij szerint a Deltához hasonlóan az Apaföld is Tarrhoz köthető formailag, de az is látszi, hogy a fiatalok nem szimpla Tarr-klónok, saját stílusuk van. A Tarr-kapcsolatot mutatja Derzsi is, és az ismeretlen Ravasz is jó választás a fiú szerepére, "a bőr olyan erővel tapad arcára és cserzett hasára, hogy szó szerint megtestesíti a benne rejlő feszülséget." Dobos operatőri munkája mellett a szerző kiemeli Kiss Heni jelmeztervezői munkáját, amely egyértelművé teszi, hogy apa és fia jobban hasonlít egymásra, mint azt maguknak bármikor is bevallanák.
"...szikárak, sziklaszerűek, találkozásaik a kovakövek összekoccanását idézik..."
A kritika.hu-n Laborczi Dóra ír a filmről, olvasata inkább naturalista, mintsem mítoszi vagy szimbolikus, méltatja a film komor családi albumra emlékeztető képi világát, majd megállapítja: "Az arcok is illeszkednek ebbe a kompozícióba, szikárak, sziklaszerűek, találkozásaik a kovakövek összekoccanását idézik, amiből itt csupán szikra lehet, de tűz nem." A szófukar párbeszédek csattanó és poén nélküli székely viccekre emlékeztetik Laborczit, amelyek a hárítás eszközei, az apa (Derzsi János) és fia (tévesen Halmi Tamás) közeledésének, "az egymáshoz való közeledés ellehetetlenülésének érzékeltetése, amely illik a film képi világához,de - mivel az emberek általában nem így beszélgetnek, főként nem akkor, amikor épp kirabolnak egy boltot vagy sok év után újra találkoznak - közelebb nem hozza őket egymáshoz, sem minket hozzájuk". "Minden közeledés eleve magában hordozza a megtehetetlen utat, mint amikor az úszni nem tudó az átkelés szándékával szemléli a túlsó partot." - állapítja meg a szerző a film kapcsolatokra vonatkozó alapállását.
"Karókat döfnek a földbe, sebet ejtenek az égen"
Az origo.hu lírai hangvételű, rövid, még a Filmszemle idején készült írása kiemeli a föld motívumát "A megtisztulás ebben a filmben az életet és életcélt adó föld, a rög, ami magához láncol, és amitől súlyt kap minden kósza, bűnben csapongó lélek." Verbális kommunikációról nem lehet beszélni, "amit az apja néha, a foga közül kurtán odavakkant, a fiúban torz, taszító ugatásként visszhangzik tovább." "Karókat döfnek a földbe, sebet ejtenek az égen". A szerző Mesterházy Lilinek Ravasz nem meglepő módon Kozák Andrást, illetve Michael Shannont juttatja eszébe. "Dobos Tamás fájóan szép képei pedig szinte egy másik bolygóra, egy másik, örök időbe hajítják az ősi történetet."
"...tipikus elsőfilmes problémákkal szembenéző tipikus elsőfilmes rendező..."
A Filmtett cikke szintén a pszichologizáló, realista olvasat mentén halad: "A szűkre szabott cselekmény nem ad sok támpontot a szereplők előéletének felfejtéséhez, a tulajdonképpeni események bemutatása helyett pedig inkább a lelki folyamatokra próbál koncentrálni." Ennek megfelelően a szerző Józsa Pétert a film képi világa, stílusa a Családi kör című szocialista pedagógiai tévésorozatra emlékezteti. "Skorpió az uborkásüvegben, bömbölő metálzene meg az elengedhetetlen MZ-moped, mint a nyolcvanas évek végén lázadó keménygyerekek állandó rekvizítumai." "Az a szituációs színjáték, ami annak idején a szocialista erkölcs és a helyes világkép népnevelői funkciójának a tévében megfelelt, az ma egy mozifilmben már nem állja meg a helyét."
Józsa cikke reprezentálja leginkább a Bárontól fent idézett mondatot: "Nagyon hiányzik a feszesség egy ilyen témájú alkotásnál, helyette azonban öncélúnak és feleslegesnek tűnő képsorokat kapunk, melyek maximum hangulatfestő erővel bírnak – a strandon a fiú bírja legtovább a víz alatt –, de valójában semmi továbbit nem tesznek hozzá a megkívánt mélységű lélekrajzhoz, és az események szempontjából is lényegtelenek." Dobos képei jók, profik, kihasználjűk a táj adottságait, "de hát ez manapság már a minimumkövetelmény, ahonnan éppen továbblépni kellene". A vágásról: "A hosszú képeket ugyanakkor – hacsak nem egy olyan filmről van szó, mely végig azokból építkezik, és ez nem egy olyan film – értelemszerűen dramaturgiai csúcspontok vagy termékeny pillanatok közelében szokás elhelyezni, a kívánt hatás elérésének érdekében. Itt viszont legfőképp a határban végzett munkavégzést illusztrálják vele, ami nemcsak végtelenül didaktikus, de egyúttal unalmasan és öncélúan artisztikus hatást kelt." Hogy Józsa szerint ez egy realista film, jól mutatja a következő mondat: "Azt ugyan jól látja a rendező, hogy mennyire agyon tudja csapni egy hiteltelen párbeszéd a realizmusra törekvő ábrázolást, de csak azért hallgatni, mert kemény, falusi emberekről van szó, egyszerűen nem elég indok egy ilyen helyzetben." A film hagyományba ágyazotságát és pozícióját végül a szerző így határozza meg: "Az elbeszélésmód, a jelenetbeállítások, a képek ugyanakkor mind-mind roppant ismerősek valahonnan, és nem kell hozzá nagy fantázia, hogy ezek mögött meglássuk a jelen pillanatban tipikus elsőfilmes problémákkal szembenéző tipikus elsőfilmes rendezőt."
"...inkább stiláris, mint tartalmi kompaktsága miatt figyelemre méltó..."
A forgalmazó Mozinet magazinjában Barkóczi Janka írt a filmről, s szerinte "inkább stiláris, mint tartalmi kompaktsága miatt figyelemre méltó" a film. Mégpedig azért, mert "A felszín alatt zajló, letaglózó párviadal önmagában is megállná helyét, ám a mese további, olykor testidegen motívumokkal dúsul." Barkóczi beszél a film saját értelmezéseivel kapcsolatos naivitására: "Vérmérséklet dolga ugyanis, hogy a közvetlen filmtörténeti reflexiókat méltó tiszteletadásként vagy adódó mankóként értékeljük-e. Attitűd kérdése, hogy a tárgyak (bankjegyek, autók, fürdőruhák) által sugallt, zavaros időbeli kontextuson könnyedén átsiklik, vagy elakad a figyelem. Temperamentum dönti el, ha az egyszavas párbeszédeket a nyolcvanadik percben is írói bravúrként, és nem valamiféle repetitív paródiaként hallgatjuk." Érdekes, hogy ez a stiláris-filmnyelvi, igen fontos kérdés épp a forgalmazó lapja által írt kritikában merül fel, ennek megfelelően eléggé dodonai módon. Barkóczi végül arra a következtetésre jut, hogy Nagy Viktor Oszkárnak le kellene a jövőben mondania valamelyik pozíciójáról (hisz ő volt az Apaföld vágója-írója-rendezője), "ha a filmírásban megfelelő társra talál, többet foglalkozhat saját hangjának megerősítésével, és a filmbeli Fiú szavaival élve – az aggályosabb nézők valószínű megelégedésére – igazán 'a maga ura lehet'."
"...főhajtás a hetvenes évek magyar filmjei előtt..."
"Az Apaföldhöz hasonló film minden kritikus ősellensége." állapítja nol.hu hasábjain Papp Sándor Zsigmond "Koherens, szépen megmunkált, makacsul következetes alkotás. Akár egy gránittömb: szinte lehetetlen belekötni, kikezdeni." A közelikre, csendekre alapozott filmbe azonban ő maga is beleköt: "egy ütemmel hosszabban tartja ki a jelenetet, s ekkor a felkínált résbe észrevétlenül bekúszik a művészkedés és a spekuláció: tán csak nem így próbálja felduzzasztani az inkább rövidfilmre szabott nyersanyagot?" Papp hiányolja továbbá a fiatal elsőfilmesekre jellemző "friss, merész, kompromisszummentes hang"-ot, amivel épp az ellenkezőjére jut a Tarr-párhuzamot megvonó Variety-cikkhez képest: "Nagy Viktor Oszkár műve sokkal inkább főhajtás a hetvenes évek magyar filmjei előtt."
"...egyetlen erős hangot ütött meg és tartott ki végig..."
Az Élet és Irodalomban Báron György a Szemle játékfilmjeit áttekintő cikkében pár sorban ír az Apaföldről, egy újabb értelmezésnek nyitva teret: "...komor, erős mű, amely érett, tömör filmnyelven beszéli el a felnőtté válás drámáját". Végtelen, szürke, tér, a tájban elvesző ember - ez ismét az Apaföld stilizált olvasatára rímel. Báron megemlíti a filmben látható direkt utalást Gáll Magasiskolájára, de szerinte "az Apaföld erősebben emlékeztet Szőts és Jancsó világára, vagy - nem csak a rímelő történet okán - a Ház a sziklák alatt-ra". Nagy eredetisége és formai önállósága kapcsán pedig álljon itt még egy, a többitől különböző vélemény: "A fiatal rendező korát meghazudtoló érettséggel és következetességgel csiszolta tökéletesre filmjét, nem hódolva be semmifajta kordivatnak." A film monotóniáját, tempóját, sík-ságát Bárom így érzékelteti: "Nagy Viktor Oszkár egyetlen erős hangot ütött meg és tartott ki végig."
