Az elegancia mestere

Roppant finoman hangszerelt, elegáns szövésű, virtuóz módon feljátszott, döbbenetes zeneiségről tanúskodó anyag

A Párizsban rögzített koncert gerincét az 1999-ben megjelent, múltidéző As Time Goes By című lemez adja, egy roppant finoman hangszerelt, elegáns szövésű, virtuóz módon feljátszott, döbbenetes zeneiségről tanúskodó anyag – erős alap egy feledhetetlen estéhez. A nyitódal a fent nevezett kiadványról való, Dorothy Fields és Jerome Kern réges-régi, ezerszer feldolgozott szerzeménye, a The Way You Look Tonight. A nagyzenekar kezd, Bryan Ferry csak az első harsonaszóló alatt lép színpadra, hatalmas lendülettel, majdnem lesodorja a zongorista kottáit, a közönség és a zenészek felé egyaránt meghajol, és másodpercek alatt megcáfol egy alapparadigmát. Mert azt hihetné a sokat látott szem, hogy nincs ember a világon, aki megteheti, hogy bőrnadrágot vesz a szmokinghoz, úgy lép ki Párizs egyik legelegánsabb koncerttermének közönsége elé, ez azonban nem igaz; Bryan Ferry többek közt ezt is megteheti, és biza’ remekül áll rajta a sajátos kombináció. A The Way You Look Tonight-ot úgy játsszák, mint senki más a világon – tökéletesen, mondhatni, ha egyáltalán létezik ilyen kategória a zenében -, már a nyitódallal megveszik a közönséget, kilóra, innentől garantált a diadalmenet, jöhet szinte bármi. A Love Me or Leave Me nemkülönben vénséges örökzöld, a zongorával kezdett SmokeGets in Your Eyes pedig könnyes ballada, amely a megtört szíveket találja telibe. Természetesen régi Roxy Music dalok is műsorra tűzetnek, mint a Casanova, vagy a Chance Meeting, a The Only Face előadásához pedig maga Bryan Ferry ül a zongorához, az ő játéka dominál, amelyet a semmibe révedő, Miles Davis-t idézően éteri szépségű trombitaszóló koronáz meg. A You Do Something To Me vokál szempontjából az est csúcspontja, az előadás a swing hajdan volt aranykorát idézi, virgonc zongorával, kacskaringós klarinétszólammal, lebegő vonósokkal, szenzitív énekkel, bizony még a nagy Glenn Miller is megdicsérné. Reá következik a Just One of Those Things, Ferry ismét megmártózik a közönség szeretetében, hálásan tekint körbe, bohóckodik és csókokat hint, majd egy lazább, derűsebb kompozícióval – Avalon – köszöni meg az elismerést. A könnyedebb reggae után a drámai hatásra kiélezett, égboltig hasító vonósokkal előadott Jelous Guy jön sorra, majd elszabadul a pokol, és a nagyzenekar belecsap Ferry leghíresebb slágerébe. A Let’s Stick Together pompás zenei orgia, bődületes rock’n’roll; ezt már mindenki állva nyomja, a vonóshangszerekért felelős csajok is megőrülnek. A finálét – Love is the Drug - már a lányok is kibontott hajjal játsszák, Ferry pedig mély meghajlással zárja a koncertet, boldogan köszönve meg a hallgatóság kitüntető figyelmét.

Rengeteg elegancia, parádés stílusérzék, s valamiféle intellektuális szomorúság van a hangjában

A koncert legfőbb erényét természetesen maga Bryan Ferry, az ő jelenléte és muzikalitása adja ki. Manapság, mikor a magukat zenésznek álmodó süvölvények rendre összetévesztik az éneklést az üvöltéssel, kimondhatatlan enyhülést jelent egy valódi énekes, Ferry pedig –amellett, hogy zongorán és szájharmonikán is játszik- egy régi vágású gentlemanhez méltóan, erőlködés nélkül hozza a Nagy Öregek által meghatározott színvonalat. Hangterjedelme vagy technikája sohasem volt kiemelkedő, de rengeteg elegancia, parádés stílusérzék, s valamiféle intellektuális szomorúság van hangjában; érett korú, sokat tapasztalt playboyhoz méltó módon adja elő a pezsgőbe és fehérborba áztatott szerelmes dalokat. A hangszerelés imponálóan gazdag, harsona, klarinét, trombita, szaxofon, flamenco- és elektromos gitár, hárfa, zongora, brácsa, hegedűk, szájharmonika, bongók és változatos ütőhangszerek szólalnak meg, de még a mosódeszka is előkerül. Az, hogy a zenekar kiváló muzsikusokból áll, Bryan Ferry esetében minimális elvárás, de sokkalta többet ad, hogy ezek a zenészek nem akarják lejátszani egymást, nem tördelik szét a kompozíciókat, hanem együtt, egyszerre léteznek, példás tehetséggel és alázattal szolgálják a muzsika nemes ügyét. Okosan, biztos ízléssel használják ki a szólók tereit, finom ellenszólamokkal balanszíroznak (a klarinét és a harsona összjátéka különösen figyelemreméltó!) – ilyennek kell lennie egy jó bandának. S ha már a zenekarról esik szó, ott lennének az est nagy ászai, a hölgyek. Ferry sohasem unalmas tinikkel vette körül magát, inkább igéző szépségű, erőt sugárzó nők mellett mutatkozott, de ez esetben még önmagához képest is jelentősen túlteljesítette a feladatot. A vonósszekciót gondosan fazonírozott - bőrnadrág és fekete top, feltűzött haj - lányok alkotják, nem tudom, milyen casting lehetett, de amellett, hogy remekül muzsikálnak és jól vokáloznak, elképesztően szexik is, bármelyikük elmehetne Bond-girlnek. Az igéző szépségű hölgyek végigmosolyogják a koncertet, szemlátomást élvezik, hogy részesei lehetnek a produkciónak, remek szólókat játszanak és rengeteget énekelnek, a koncentrált női energia pedig, miként az lenni szokott, ez esetben is jót tesz a zenének.

A felvétel egyetlen jelentős hibája, hogy véget ér

A kiadvány – szerencsére - a szokásos Dolby 5.1 hangsáv mellett PCM Stereo sávot is kapott. Sztereó hanggal élvezve a koncertet, a felvétel és a keverés meglepően egészségesnek mutatkozik, digitális hangforráshoz mérten pláne, rá lehet küldeni egy jó cuccra (egyebek közt AN Oto erősítővel, AN Signature 1 DAC-kal, AN AX-One hangfalakkal, KSL és AN L kábelekkel teszteltük), és nem kellett csalódni, a megszólalás nem csorbítja a zenei élményt. A kép talán kicsit sötét, de kellően kontrasztos, nem maszatosak a fekete felületek, ami pedig kiváltképpen öröm, hogy a koncert természetességét nem rontották el vágóképekkel, klipekkel, effektekkel és miegyebekkel; nem a technika, hanem a muzsika dominál. Az extrák közt pedig található egy, a zenekart bemutató klip, főhajtás a muzsikusok előtt, kik oly kiválóan kísérték az öreget. A felvétel egyetlen jelentős hibája, hogy véget ér: erősen megvághatták az anyagot, mert a koncert 60 perce oly gyorsan elpereg, hogy az ember rögvest újraindítja a felvételt, hogy élvezhesse a korosodó playboy remek dalait.
Mondani is felesleges, hogy a Live in Paris at Le Grand Rex egy must have kiadvány, amely minden zeneszerető ember polcán helyet követel magának.

Bryan Ferry: Live in Paris at Le Grand Rex (2000  -- Virgin)
 
Dallista:

The Way You Look Tonight
Love Me or Leave Me
Smoke Gets un Your Eyes
Chance Meeting
Casanova
Where or When
Bitter-Sweet
Out of The Blue
The Only Blue
Oh Yeah
You Do Something To Me
Just One of Those Things
Avalon
Jealous Guy
Let’s Stick Together
Love is the Drug