A kilenvenes évek elsősorban a nagyszabású, kosztümös filmek évtizede volt. Kaszált a Nincs bocsánat, az Angol beteg, a Titanic, de díjazták a Farkasokkal táncoló-t és a Szellem a házban-t is. Az új látásmód képviselőire is díjeső várt: Quentin Tarantino és ebben az évtizedben aratta zajos sikereit, és a Coen-fivérek Fargo-ja is elismerést kapott. Ezekre az évekre volt jellemző az elsősorban egy filmet méltató díjeső is: ezt a sorozatot a Bárányok hallgatnak kezdte el 1991-ben, de szépen felzárkózott a Nincs bocsánat, a Forrest Gump, a Titanic és az évtized végén az Amerikai Szépség is. Emlékezetes pillanatokat élhettünk át, amikor Al Pacino sokévi mellőzés után 1992-ben megkapta első legjobb férfi főszereplőnek járó díját az Egy asszony illatá-ért, vagy Steven Spielberg első Oscarja átadásakor 1994-ben, a Schindler listájá-ért. 1995-ben a tolószékhez kötött volt Superman, Christhopher Reeves-t láthattuk a színpadon, még 1997-ben szinte az összes addigi Oscar-díjas színész vonult fel a Shrine Auditorium deszkáira.