Bakács Tibor Settenkedő: Abszolút változott a véleményem, azt is mondhatnám: rosszul voltak elosztva a filmek, ahogy az első napon egy jó filmet láttam, úgy a másodikon legalább ötöt-hatot. A díjazottak is közülük kerültek ki. Tehát nincsen nagy baj. Rengeteg különféle irányzat, szellemiség mutatkozott meg a második napon.
 |
B. T. S.: Valamikor a kísérleti filmezés megváltását a video art-ban látták. Ma, ebben a konzervatív korban nagyon kevés az ornamentikus próbálkozás. Ezen a fesztiválon én egyet láttam, azt, amely a fény mozgását próbálta leírni (Gazdag György: Blur). Azokban a kísérletekben, amik a dramaturgiában történnek, egyértelműen Káldy László a legkreatívabb. Káldy a saját személyét köti hozzá a kamerához, tehát ami vele és a kamerával történik, az közel azonos. Kísérleti jellegű a filmezés akkor, ha nem hagyományos keretek közt folyik. Ha nagyon szűken, vizuális értelemben értelmezem a kategóriát, akkor kevés van, ha nagyon tágan, attitűdben, felfogásban, akkor viszont elég sok, mert a legtöbben próbálnak olyan hiteles megszólalási formákat találni, ami nem azonos a műfaji vagy hagyományos film megszilárdult kliséivel. Bódy Gábort már rég eltemettük. És igazából a helyébe nem tudok mondani senkit, aki ma hasonló filmnyelvi kísérleteket végez.
filmhu: Tehát úgy gondolod, ez a korral van összefüggésben?
B. T. S.: Akkor volt egy monolit kultúra. A kádári korszak puha, lágy diktatúrának számított, de akkor is volt egy Aczél György, egy központi bizottság, amihez képest ha valaki eltért, akkor az nagyon radikálisan tudott eltérni tőle. Ma nincs oppozíció. Szinkretista kor van, a művészet mindenhonnan mindent fölvesz, beépít, de ez inkább az egész művészet folyamatával függ össze, nem pedig a magyar film állapotával. Külföldön se nagyon találnék példát. A filmnyelvi kísérletezések bizonyos értelemben vagy leálltak, vagy most nem olyan érdekesek. Viszont érdekessé vált a témaválasztás: hogy kiről vagy miről készítek filmet, az dönti el szellemi avantgardizmusomat, és nem a formajegyek. Mindig is azt szerettem volna, hogy a magyar film elérje azt a pontot, amikor különböző irányú dolgok sokasága zajlik. Ezek metszéspontjai adják ki a filmkultúra jellegét. Amíg nincsenek különböző irányok, addig kevés metszéspont is van. Abban bízom, hogy ez most meg fog változni, visszatérünk ahhoz, hogy lesznek filmelméleti óráink, lesznek filmklubjaink, s a filmet nemcsak reprezentációként fogjuk föl, hanem gondolkodásmódként is.
filmhu:Mi adja, mi adhatja a súlyát ennek a fesztiválnak ma, Magyarországon?
B. T. S.: Ha azt nézzük, hogy a nagy filmszemle filmjeinek közel 30 %-át egykori MAFSZ tagok csinálták filmhu: Buharovok, Dyga Zsombor, Csáki László, Káldy filmhu: akkor azt kell mondanom, annyira szar a helyzet, hogy szinte csak ez a fesztivál lényeges. Ez az egyetlen kitörési lehetőség. Nem is tudok mondani más hasonló jellegű vállalkozásokat. Másrészről azért is fontos egy ilyen fesztivál, mert akik csinálták a filmeket, itt találkoznak egymással, három napig együtt vannak és beszélgetnek éjjel kettőig. A kultúra mindig is beszélgetés volt. A Magyar Filmszemlén sem a filmesek, sem a kritikusok nem beszélgetnek egymással, s ez meg is látszik. Ebben az értelemben ez a függetlenfilm fesztivál jóval előrébb jár. Az más kérdés, hogy financiálisan nagyon rossz helyzetben van.
 |
| Bakács Tibor Settenkedő |
B. T. S.: Nagyon örülök, hogy még van annyi indulat bennük, hogy érzékelik azt, mi nincs számukra. De a státusz lényegtelen. A financiális háttér esztétikai értelemben nem számít. A magyar filmes fesztiválok hiátusa miatt kerülnek be ide a professzionális filmek is. A pofont remek filmnek tartom, s hiába áll mögötte hivatalos televízió, soha sehol semmilyen díjat nem kapott. Így olyan hülye helyzet alakult ki, hogy a független fesztivál próbálja helyrehozni a szemle hibáit. Viszont a független filmfesztivál így mégse teljesen független, mert a magyar filmezési rendszer összes anomáliája rázuhan. Arra gondoltam, hogy levelet írok a sajtóba és megkérdezem Tímár Pétert és a többieket, hogyan végzik el a feladatukat, ha egy rendszerből nem tudják kiemelni az értéket, mint A pofont, vagy Ferenczi Gábor filmjeit. A nagy filmszemlén egyszerűen felháborító dolgokat látok, rendkívül manipulatív döntések születnek, pedig szerintem abszolút az esztétikai tetszésnek kellene meghatároznia a díjak jellegét.
filmhu: Itt viszont így láthatunk professzionálisan készített filmet, de vajon mi az oka, hogy nem voltak itt Dyga Zsombor, a Buharovok vagy Csáki Lászlói filmjei?
B. T. S.: Valószínű, hogy a Zsomborral saját karrierje elfelejteti, hogy honnan indult, bár az ellenkezőjét bizonyítja, hogy a Tesóban az egyik újságosbódéban ki van téve a Pergő Képek. De kb. ennyi maradt a hálából. Nagyon ritka az olyan, mint a KVB, akik nem hagyják el ezt a területet, pedig csinálnak másféle, nagy filmeket is. De hogy a többiek, Buharovok, Csáki… miért nem, ez valószínűleg lelkületi kérdés. Nem akarom őket elítélni, csak szomorú vagyok: nem tudom, a nagy plénum jobb közönség-e, mint ami itt van. Üzenem nekik: kutyák vagytok.
