Marci, te írtad a Sátán forgatókönyvét. Volt már dolgod olyan ördögi főnökkel, mint amilyen a filmbeli séf?
Belső Marcell: A film egy mentor-tanítvány viszonyról szól. A Sátán előtt három évig külföldi rendezők személyi asszisztenseként dolgoztam, nagyon jól tudom, hogy milyen az, amikor az ember görcsösen meg akar felelni valakinek, aki hatalmas tehetséggel és karizmával bír. Egy fél évig Ausztráliában is éltem, egy hajón voltam egy pincér asszisztensének az asszisztense, a konyhai világgal ott ismerkedtem meg. Ekkor dolgoztam pár nem túl jó fej emberrel is, a film sötétebb része inkább ebből ered. A toxikus mentor-diák kapcsolat sajátossága, hogy nagyon elhalványul a határ a szeretet és a gyűlölet között és az inga pillanatok alatt át tud billeni egyik oldalról a másikra. Akik ebben a kapcsolatban felül állnak, ezzel teljesen tisztában vannak. Az effajta pillanatok érdekeltek, egy ilyet próbáltam megfilmesíteni.
Patkós Márton játssza ebben a kapcsolatban az alárendelt felet, Danit, a túlhajszolt, megalázott szakácsot. Hogyan választottátok ki a főszerepre?
Marcell: Évek óta szerettünk volna vele dolgozni. Nagyjából nyolc éve találkoztunk valamilyen ’56-os megemlékezés forgatásán, és szeretek azzal menőzni, hogy már azelőtt megláttam benne a sztárt, hogy tényleg sztár lett. Csak annyit hallok, hogy valaki nagyon jellegzetes hanggal, hevesen nyomja a szöveget valahol száz méterrel arrébb. Odanézek, és látom, hogy három lány ül egy padon, Patkós Marci pedig cigivel a kezében fel-alá cikázik és osztja nekik az észt. Annyira karizmatikus volt, hogy tudtam, dolgoznunk kell ezzel a sráccal. Ezt a karaktert eleve rá is formáztuk.
Ónodi Eszter és Patkós Márton a Sátán című filmben
Arion, neked van családi kötődésed a műfajhoz, de ki találta ki, hogy a főhős is metálrajongó legyen?
Csihar Arion: Marci találta ki, én nem pusholtam ebbe az irányba. Az apám black metál zenész, a Mayhem nevű norvég banda frontembere, a metál jelen volt az életemben, de ennek ellenére húsz éves korom környékén talált meg igazán. Azóta ez a fő csapásirány és Marcit is belerángattam ebbe a borzalomba. A metál zenék, amik a filmben szólnak, mind apámhoz köthetők, de Marci már eleve úgy írta az első draftot, hogy a főhős a Tormentortól az In Gate of Hellt hallgatja, és benne volt a time code is, hogy mettől meddig. Jól elültettem a magot Marci agyában és kiburjánzott egy rendes metal-fan.
Marcell: Nemrég voltunk Arionnal Mexikóban, Tiujanában egy Mayhem koncerten, ami hatalmas élmény volt.
Azért ezt egy elég durva élménynek képzelem.
Marcell: Pont olyan volt, ahogy hangzik. Mexikóban nagyon szeretik a metált és azzal a temperamentummal állnak hozzá, ahogy az ember elvárná tőlük.
Arion: Igen, ott volt pár foltom másnap.
Marcell: Ott volt a kedves barátnőm, Judit is, aki kicsit filigránabb alkatú hölgy, de mindenképp be akart jönni pogózni. Miközben Arionnal össze-vissza vertük egymást, annyit láttam, hogy Juci előtt áll egy kigyúrt, 200 kilós mexikói állat, meg mögötte is egy, és így óvják őt a többiektől.
Mit jelent nektek a metál zene?
Marcell: Mindenkinek vannak zenéi, amik átsegítik az emberpróbáló korszakain. Daninak, Arionnak és nekem ez nagyrészt a metál, ahogy Patkós Marci karakterének is. Ő arra használja a metált, hogy a nem túl király életét átvészelje, és hogy felspanolja magát eléggé arra, hogy meg tudja hozni azt a bizonyos döntést a film elején.
Arion: A metál szerintem is egy stresszoldó dolog. Apámon is sokszor érzem ezt. Az emberek nagyrészt azt hiszik, hogy a metáltól feszültté válik, aki hallgatja. Ennek a teljes ellentéte történik, felszabadul benned egy olyan energia, amit máskor sokkal rosszabb módon engednél ki. Ezáltal valószínűleg a főhős is be tud menni másnap dolgozni, elviselni a létet, aztán hazamenni gondolkodni.
Belső Marcell, Csihar Arion, Ónodi Eszter, Trill Beatrix a forgatáson / Fotó: Just Péter
A sátáni séfet Ónodi Eszter alakítja. Hogyan nyertétek meg a szerepre?
Arion: Rengeteget gondolkodtunk, hogy ki lenne a legmegfelelőbb Sátán, a legelején még férfi volt a séf.
Marcell: Nem tudjuk megmagyarázni miért, de egyszerűen jobban működik, ha nő. Ötleteltünk és felmerült Ónodi Eszter neve.
Arion: Éreztük, hogy nagyon jó lenne, de azon röhögtünk, hogy miért jönne el Ónodi Eszter két hülyegyerek kisfilmjébe. De aztán kiderült, hogy van egy közös ismerősünk, aki összekötött Eszter párjával, ő meg Eszterrel. Emlékszem, pont a születésnapomon volt, hogy elküldtem neki a szkriptet, ő pedig egy órával később visszaírt egy nagyon kedves üzenetet, hogy ez iszonyat izgalmas és mindenképp részt szeretne venni benne. Ennél szebb ajándék nem is kell.
Mi a jelentősége Vilmányi Benett cameójának?
Marcell: Az előző, Csoda című kisfilmünkben Benett volt a főszereplő, egy pincért játszik, és az is egy hasonlóan feszült fekete komédia egyébként. Picit nárcisztikusan úgy gondoltuk, hogy milyen jó lenne, hogyha tarantinósan egy univerzumban tudnánk tartani ezeket a filmeket. Megkértük Benettet, hogy jöjjön el erre, hogy itt is játssza el ugyanazt a szerepet. Mivel nagyon jó fej, természetesen eljött és felmondta nekünk azt az apró kis szöveget, és amúgy rohadt vicces benne szerintem.
Milyen volt egy luxusétterem konyháján forgatni?
Marcell: A legnagyobb kihívást egyértelműen a helyszín jelentette. A Costes-ben forgattunk, ami Magyarország első Michelin-csillagos étterme, és ez hatalmas megtiszteltetés volt számunkra, de legalább akkora felelősséggel járt. Itt akár a legapróbb tökéletlenség is a csillag elvesztését jelentheti. Erre megjelenik negyven ember, hat tonnányi felszereléssel, leverjük a lépcsőt pár helyen a Dollyval, valaki nekitámasztja a faliszőnyegnek a 600 kilós lámpaállványt, és egyszer véletlenül lekapcsol egy egész hűtősort estére, amiben a desszert alapanyagokat tárolják. Szóval a forgatás ilyen lidércnyomások sorozata volt.
Arion: Mindamellett pedig a föld alatt voltunk egy nagyjából 50 négyzetméteres konyhában, elég klausztrofób, nem egy kényelmes helyszín. De cserébe teljesen autentikus, így megérte azt a kockázatot, hogy ha valami komolyabb kárt okozunk egy eszközben vagy berendezésben, akkor az a film teljes költségvetésének a kétszeresébe fog kerülni. De szerencsére nagyon jó fej volt a stáb, iszonyatosan figyelt és óvatos volt mindenki, amellett, hogy öt nap alatt kellett összerakni a filmet.
Marcell: A Costesesek is baromi jó fejek voltak, nagyon sokat segítettek és mindent megtettek érte, hogy ez a film megszülethessen. A Costes séfje segített is nekünk megkomponálni a filmben látható ételeket. Egyébként akartam volna több kajapornót is a filmbe, John Favreu A séf-je volt a minta, ott úgy kenegetik a húsokat, hogy az tényleg pornográf. De sajnos muszáj volt kompromisszumokat kötni idő és pénz miatt.
Patkós Márton a Sátán című filmben
Mi az, amire a legszívesebben emlékeztek vissza a munkából?
Arion: Nekem valószínűleg az, amikor Eszter közelijét vettük a fináléban, annyira brutálisan jól játszott, hogy akkor realizáltam, mit is csinálunk, és elaléltam. Az valahogy belém égett.
Marcell: Személy szerint arra, amikor a Bakáts téren forgattunk a film legutolsó jelenetét. Katartikus volt, mert addigra már a film háromnegyede le volt forgatva, tehát kevésbé görcsöltem. Ott voltunk a téren, a köztéri világítás lekapcsolva, hatalmas lámpák felhúzva, húsz statiszta kering a téren, Patkós Marci pedig összevérezve az utca közepén, a hátán fekszik és hangosan röhög – odagyűlt pár nézelődő is, hogy mi történik. Az egész nagyon mozis volt, én pedig hiú ember vagyok és akkor ott tényleg igazi filmesnek éreztem magam.
Mindketten a METU-n végeztetek, mozgóképszakon. Mi vonzott titeket a filmezés felé?
Belső Marcell: Már kiskoromtól fogva, gyakorlatilag a Mátrix óta tudtam, hogy rendezni szeretnék. Sok kisfilmet, kisebb-nagyobb reklámokat készítettem, de volt egy olyan elképzelésem, hogy elmegyek a Corvinusra, egy picit konzervatívabb vonalon lesz egy átlagos, normális diplomám és majd mellette ápolgatom a filmes karrieremet. Hamar kiderült, hogy ez hatalmas baromság, filmezni csak úgy lehet, ha mindent beleteszel. Otthagytam az egyetemet, elmentem Ausztráliába, hogy hét hónapra eltűnjek a Föld színéről. Hajón dolgoztam egy pincér asszisztensének az asszisztenseként, és utána Sydneyben, egy McDonald's-ból jelentkeztem a Metropolitan Egyetemre, hogy elkezdjem a filmes tanulmányaimat.
Arion: Én először színésznek készültem, volt egy hosszú pályafutásom Földessy Margit stúdiójában, aminek bizonyos szinten egészen a közelmúltig aktív tagja maradtam. A nagyapám rajzfilmes és anyukám is filmes, így már gyerekkoromban jártam forgatáson és beleszerettem abba a világba. De csak később jött, hogy tényleg tudatosan elkezdtem filmeket nézni, rendezői pályákat végig követni, és akkor kezdett el az is vonzani, hogy alkossak. Azért is mentem a Vörösmartyba, média tagozatra, és ott már csináltunk kisfilmeket. Utána jelentkeztem az SZFE-re és a METU-ra, aztán az utóbbira vettek fel. De már a Marcival való találkozás miatt is megérte odajárni.
Csihar Arion és Belső Marcell a forgatáson (fotó: Just Péter)
Hogyan lett belőletek alkotópáros?
Marcell: Hamar beleszerettünk egymás filmjeibe és megtaláltuk a közös hangot.
Arion: Volt egy óra Incze Ágnessel, ahol bemutattuk a régebbi dolgainkat, meg hogy mivel jelentkeztünk. Marci filmje a pénz újtáról szólt, ahogy egy bankó végig megy a városon és hogy kikkel érintkezik. Ez nekem nagyon megragadt és úgy éreztem, hogy ezzel a sráccal lehet közösen gondolkozni. Aztán jöttek a közös projektek.
Megosztjátok valamiféleképpen a rendezői feladatokat, vagy nincs bevált leosztás? Kerültök néha konfliktusba?
Marcell: Mindenki ezt kérdezi, hogy hogyan osztjuk fel, de egyáltalán nem szoktuk. Arion és köztem óriási az ízlésbéli összhang, és nincs ego-harc, mert nagyon jó barátok vagyunk. Soha nem volt konfliktus. Azt rögtön észre szoktuk venni a másikon, hogyha egy kicsit kimerül, akkor egyikünk egy picit jobban rákapcsol, hogy a másik tudjon egy három percet csak úgy kifelé bámulni a fejéből, és ez nagyon hasznos.
Arion: A másik gyorsan megembereli magát. A Sátán öt napjában nem volt olyan, hogy mind a ketten nagyon mélyre zuhantunk volna, tartottuk a szintet.
Marcell: Amikor kint vagyunk a forgatáson, és éppen minden klappol, a színész még élben is van és valami nagyon működik, akkor ott van az a varázs, amikor egymásra nézünk, és együtt megéljük ezt a movie magic-et. Ez így hatalmas élmény, ezt felszorozza, hogy ketten vagyunk.
Tagjai vagytok a Blue Duck Arts forgatókönyvíró műhelynek. Hogy kerületek bele és mit ad nektek ez a közösség?
Arion: Vékes Csaba, aki az egyik kitalálója a dolognak, gyerekeket keresett egy színdarabhoz, amit egy francia színházi fesztiválra rendezett. Margittól kért néhány gyereket, és én voltam az egyik. Utána még egyszer megcsináltuk ezt a kalandot, közben Csabával elmélyült a barátságunk. Egy ponton Csaba felfrissítette a Blue Duck csapatot, én pedig addigra már sokat meséltem neki Marciról, így mindkettőnket beinvitált. Ez egy íróműhely, együtt pályázunk, és ha valami esetleg átmegy, akkor annak a gyártásában aktívan részt veszünk.
Marcell: Azon túl, hogy ott mind jó haverok vagyunk, a Blue Duckban az a csodálatos, hogy hogyha valamit ír az ember, van egy ötlete, treatmentje, új forgatókönyve, azt rögtön el tudja küldeni a többieknek, akik pár napon belül véleményezik. Ez egy hatalmas előny és rohadt jó eszköz. A Sátán esetében is nagyon sokat segítettek nekünk a könyv véglegesítésében.
Mi a következő filmtervetek?
Marcell: Összeálltunk Kaszás Attilával, aki a Sátán egyik producere volt, és Arionnal ketten írunk egy forgatókönyvet, ami egy régi nagyjátékfilmtervünk. Az a címe, hogy Baj, és egy mocskos, sötét komédia, kicsit magyar ponyvaregényes stílusban. Az emberek döntéseiről és azoknak a nagyon szerteágazó hatásairól és következményeiről szól.
Arion: Sokat dolgoztunk a treatmentjén és most épp a forgatókönyvén. Eléggé készen áll ez a sztori, és most, több év után elővéve se szeretnék sokat változtatni rajta. Reméljük, hogy így vagy úgy, de sikerül megvalósítani, mert szerintem nagyon hiányzik a magyar közönségnek egy típusú film.
Arion, te most Los Angelesben élsz. Hogyan kerültél az Egyesült Államokba, és mivel foglalkozol odakint?
Kiköltöztem ide a feleségemmel, aki nyert a Zöld Kártya lottón. Nem volt ez egy nagyon nagy tervünk az életben, de úgy voltunk vele, hogy próbáljuk meg. Úgy láttuk, hogy vagy lesz valami, vagy a legrosszabb esetben hazamegyünk. Most itt vagyunk, próbálkozunk megvetni a lábunkat és jó lenne azt mondani, hogy mindjárt szerződtet egy stúdió, de sokkal reálisabb az élet. Kajafutárkodom éppen, ami amúgy jó, mert a Baj főszereplője egy kajafutár.
