Március 5-én 18.30-kor a Francia Intézetben vetítik a Sráckor rendezője, Richard Linklater idén Cannes-ban debütált Új hullám (Nouvelle Vague) című filmjét, mely a Kifulladásig forgatásának hű története Godard korhű stílusában. A filmtörténeti „gyorstalpalóval” kapcsolatban a vetítés előtt Báron György osztja meg gondolatait a nézőkkel.

Március 7-én, szombaton Enyedi Ildikó Maraton lesz a Francia Intézetben. Először 14 órától a Párizsban játszódó Simon Mágust vetítik, majd 16 órától A feleségem története lesz látható Léa Seydoux főszerepésével, végül 20 órától a Csendes barát lesz műsoron.

A feleségem története vetítése után beszélgetés lesz Enyedi Ildikóval, aki a Filmnapok idei védnöke: „Én is egy vagyok azok közül, akiknek itt, Budapesten és egész Magyarországon szoros kötődésük van Franciaországhoz. Akiknek elmondhatatlanul fontos, hogy Franciaország folyamatosan és megingathatatlanul kitart az európai értékek, közös értékeink mellett” – nyilatkozta a rendező.

Március 8-án, vasárnap 15:30-kor a Francia Intézet kerekasztal-beszélgetést szervez Nők, média és film címmel, Eléonore Masson producer, a francia 50/50 kollektíva tagja, Csepeli Eszter, operatőr, a Magyar Filmoperatőrök Egyesület egyik alapító tagja és Sáfrány Réka, a Hungarian Women’s Lobby elnöke részvételével. A beszélgetést Mesterházi Lili moderálja.

A média és a filmipar területén még ma is jelentős a nőket érintő egyenlőtlenség. Az egyik ok a médiakoncentráció, amely esetlegessé teszi az újságírói szabadságot és a nők helyzetét. Emellett az is beszédes, hogy Franciaországban csak a filmek 30%-át rendezik nők – európai szinten ez az arány 26% –, költségvetésük pedig legalább negyedével kevesebb, mint a férfi rendezőké. A kerekasztal-beszélgetésen arról lesz szó, hogy miért kulcsfontosságú a médiában és a filmvásznon a hiteles sokszínűség, valamint a diszkrimináció, a szexista megnyilvánulások és a szexuális erőszak bármely formája elleni fellépés.

Március 14-én 16 órakor vetítik a Francia Intézetben Hafsia Herzi a 2025-ös Cannes-i Filmfesztiválon Queer Palmot nyert alkotását, A legkisebb lányt. Fatima 17 éves, két nővérével hagyománytisztelő, szerető családban nőtt fel. Érettségi után a külvárosból Párizsba kerül, ahol megnyílik előtte egy másik világ. Fatima Daas felnövésregényének megkapó filmadaptációja óda az elfogadásról. A vetítés után a közönség találkozhat a film női főszereplőjével, a tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon a legjobb női alakítás díját elnyert Nadia Mellitivel.

 

Végül március 17-én az Egy dán építész Párizsban vetítésre a debreceni Apolló moziba ellátogat Laurence Cossé, a film alapjául szolgáló könyv írója. François Mitterrand elnök a francia forradalom 200. évfordulójára új építészeti jelképet szeretne építtetni Párizsnak. A nyílt nemzetközi pályázaton legnagyobb meglepetésre a dán Otto von Spreckelsen nyer - egy modern diadalív terve, ami a háborús hódítások helyett a humanizmusnak állít emléket. Mitterrand ragaszkodik ahhoz, hogy közelről felügyelje a gigantikus projektet, a tervezésben és anyaghasználatban kérlelhetetlen Spreckelsen víziója pedig számtalan új építészeti megoldást kíván. 

Március 15. és 28. között 17 vidéki városban - Balatonfüred, Debrecen, Eger, Győr, Jászberény, Miskolc, Kecskemét, Ózd, Pannonhalma, Pécs, Sopron, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok, Szombathely, Veszprém - vetítenek majd egy szűkebb szelekciót a filmnapok programjából.