Greenaway a filmtörténet hőskorához nyúlt vissza témáért. Az Eisenstein in Guanajuato című film tíz nap történetetét meséli el: “a tíz napét, amely megrázta Eisensteint”. Az orosz rendező hosszú hollywoodi tartózkodása után utazott Mexikóba, hogy leforgassa Que viva Mexico című filmjét, amely, bár 250 mérföldnyi anyagot vettek fel hozzá, végül soha nem készült el. 33 éves volt ekkor, extrovertált, harsány, bohócszerű és gyermeki – pont olyan, amilyennek nem képzeltük volna, ha a filmtörténet talán leghíresebb, legmegrendítőbb jeleneteit megalkotó óriásaként gondolunk rá. Ráadásul még szűz is volt, de, legalábbis Greenaway elbeszélése szerint, ez az állapota a mexikói utazás végére megváltozott. Nem is akármilyen körülmények között: guanajuatói vezetőjével, a jóképű, családos vallástörténésszel kezd homoszexuális viszonyt, amelynek első aktusa során szimbolikusan meghal, majd feltámad – elvégre “Érosz és Thanátosz, a testi szerelem és halál, kéz a kézben járnak”.
A filmnek tehát e két alapvető elem a központi formálója: Eisensteint lenyűgözi a város rettenetes, de borzongatóan izgalmas halottmúzeuma, ahol mumifikálódott holttesteket tartalmaznak a tárlók, és egy földcsuszamlás kiterített, esőben ázó áldozatainak látványa is nagy hatást tesz rá. Guanajuatói tartózkodásának tíz napja alatt három meghatározó esemény is történik és ezeknek együttes hatása eredményezi Eisenstein életszakaszának fordulópontját: a szovjet forradalom évfordulója, a mexikóiak morbid ünnepe, a Halottak Napja, valamint a szexuális aktus, amelynek végén partnere egy kis szovjet zászlót tűz Eisenstein immár nem szűz hátsójába. (Ez percre pontosan a film játékidejének felénél történik, ezáltal a tökéletes szimmetriával szerkesztett történet abszolút középpontját jelenti.) A szexuális élményekhez további hedonizmus párosul: evés-ivás, a hatalmas, baldachinos ágyban hentergés, a szieszta, és általában, az érzékek felerősödött igényeinek kielégítése.
Nézz bele a filmbe!
Mindehhez tökéletes hátteret szolgáltat a barokk város díszlete, ahol minden szín sokkal harsányabb, mint a világ többi részén. A triptichonszerű, osztott képes jelenetek is ráerősítenek erre a hatalmas kavalkádra. Némelyikükön archív felvételeket látunk, például a Patyomkin páncélos ikonikus jeleneteit, máskor történelmi személyeket, akik épp szóba kerülnek. Greenaway ezeken kívül is szeret extravagáns képi megoldásokkal operálni: a film kezdő képsorain például fekete-fehérből színesbe, majd vissza vált a kép, és van egy bravúros jelenet, amely a térrel kísérletezik. A kamera körbejárva követi a szereplőket, és újra és újra belép ugyanabba a térbe, de úgy, hogy olykor egyszerre a szélesvászon két pontján is láthatjuk ugyanazt a jelenetet. A felkavaró Prokofjev-zene, a nyugtalan kameramozgás, a gyorsan pergő, teátrális és néhol teljesen szürreális párbeszéd, és a sok meztelen test látványa lehengerlő és egyben megterhelő élménnyé teszik a film befogadását.
13 perc, amin 55 millió emberélet múlott
Oliver Hirschbiegel új filmje, a 13 minutes, illetve német címén Elser, egyszerre történelmi és szerelmi dráma, valamint “Heimatfilm”, tehát a hazaszeretet filmje. A rendező legnagyobb sikeréhez, A bukáshoz hasonlóan a náci Németországban játszódik, de ezúttal nem Hitler a főszereplő, hanem az az ember, aki épp őt akarta meggyilkolni. A megtörtént eseményeken alapuló film Georg Elser életét, meghiúsult merényletét és elfogatását dolgozza fel. 13 perc: ennyin múlt a merénylet sikere. Hitler 13 perccel a detonáció előtt hagyta el a szónoki pulpitust, amely mögött az Elser által összállított bomba felrobbant. A Gestapo azonnal letartóztatta a férfit: a vallatószobában előjövő emlékeiből ismerjük meg az életét és mindazt, ami odáig vezetett, hogy magányos ellenállóként megtervezze és kivitelezze a merényletet.
A film hű marad a történelmi tényekhez, de nagy erénye, hogy soha nem lesz történelemlecke-szerűen száraz: sikerül közel hoznia a főhőst és megértetni azt a folyamatot, amelynek során a gondtalan, az életet élvező, zenélni szerető, szoknyapecér fiúból elszánt, magányos, mindent egy lapra feltevő férfi lesz. Sok apró részlet együttese ad magyarázatot erre az elszántságra: a férfi katolicizmusa, amelyet a nácik kigúnyolnak; a városkájában élő zsidók és kommunisták meghurcolása; a szüreti búcsú évszázados hagyományának kisajátítása; a munkások életének lehetetlenné tétele csak néhány azon tényezők közül, amelyek Elsert cselekvésre késztették.
Nézz bele a filmbe!
A remek színészi alakításokkal teli, feszes dramaturgiájú, elegáns és értő kézzel megrendezett 13 minutesben vannak nézőt próbáló jelenetek: a Gestapo vallatási módszereiről megtudunk egyet s mást, és az élmény még befogadóként is majdhogynem elviselhetetlen. Az egyik akasztási jelenetnél pedig pontosan egy perc negyven másodpercig rángatózik az elítélt teste: állítólag ennyi idő kell ahhoz, hogy az ember elveszítse az öntudatát. Elmondhatatlanul hosszú ez az egy perc negyven másodperc, és nagyon nehéz nézni, de mégis – jobb szó híján – “örülünk”, hogy látjuk, mert ahogy a rendező fogalmazott a vetítés utáni sajtótájékoztatón, a művészet feladata az is, hogy felhívja a figyelmet aktuális, morális problémákra. A 13 Minutes Elserjét Hirschbiegel szerint korunk Snowdenjével lehetne összehasonlítani, míg a kínzós jelenetek és az akasztás fontos emberi jogi problémákra hívják fel a figyelmet, amelyek napjainkban egyre kevésbé tekinthetők lezárt történelmi epizódnak.
