2017-ben bekerültél az Inkubátor döntőjébe a Larryvel, de nem nyertél, elestél 62 millió forint gyártási támogatástól. 3 évvel később a Filmintézet bizalmat szavazott neked, nagyjából a háromszorosából, 170 millió forintból készítheted el ugyanazt a filmet. Utólag már örülsz annak, hogy nem nyertél az Inkubátoron?

Ez már nem ugyanaz a film, mint 2017-ben volt. Az Inkubátoros verzióhoz képest szinte minden megváltozott, azóta túl vagyunk több fejlesztési körön és drafton. De kétségtelen, hogy a mi szempontunkból, összegezve a négy évet, végül szerencsésen alakultak a dolgok. Most már látszik, hogy az Inkubátoros keretből nagyon nehezen tudnánk megcsinálni a filmet, elsősorban a vidéki helyszínek miatt.

Körbenéztünk, hogy Pest megyében meg tudjuk-e teremteni Borsodot, de valami lényegi íz elveszett volna. Szerencsére ebből a költségvetésből kijön, hogy elköltözzön a stáb. Most Ózd, Kazincbarcika, Sajószentpéter, Edelény és Putnok környékén dolgozunk. Mindig is sok amatőr szereplővel és eredeti helyszínekkel terveztem forgatni, és ez most megvalósulni látszik.

A film rövid tartalma: A Larry főszereplője, a 22 éves pásztorként dolgozó Ádám súlyos dadogása miatt a társadalomtól elszigetelve él Borsodban. Egy nap azonban katartikus felismerést tesz. Ha kirobbanó dühvel rappel, a dadogás megszűnik. Vad előadásmódja és kíméletlen őszinteségű szövegei miatt váratlanul óriási sikert ér el a YouTube-on Larry néven. A bénító beszédzavar azonban ismét előjön, amikor emberek előtt kell fellépnie. Ahhoz, hogy fel tudjon nőni online alteregójához, Ádámnak át kell törnie belső gátját és ki kell állnia apjával szemben.

Ki fogja játszani Larryt?

Vilmányi Benett.

Vilmányi Benett a Welcome című kisfilmben

Miért őt választottad?

Először amatőrt képzeltem el, aki ebből a közegből jön, és csak léteznie kell a kamera előtt. De ahogy alakult a forgatókönyv, és egyre nehezebbé vált a szerep, nyilvánvalóvá vált, hogy színész lesz a főhős. Ahogy közeledtünk a zöld lámpához, komolyan el kellett gondolkodnunk, hogy ki lehet megfelelő Larry szerepére.

Akkoriban készítettük a Szabadok című kisfilmünket, amiben fontos volt az énektudás, ezért először a musical és az operettszínészek között castingoltunk. Láttam akkor már Benettet a Terápiában meg kisjátékfilmekben, de nem voltam képben a muzikalitásával kapcsolatban. A szereplőválogatás alatt hívta fel egy barátom rá a figyelmet. Benett játszotta végül el a kisfilm főszerepét, és mire befejeztük a vágást, tudtam azt is, hogy ő lesz Larry.

Nem félsz attól, hogy Benett - aki klasszikus képzést kapott színész - és a helyi amatőrök együtt nem lesznek hitelesek?

Ez nyilván mindig veszélyes terep, nehéz eltalálni az arányokat, de Benett esetében nem félek ettől.

Nem fog túlságosan eltérni a beszédstílusa a többiekétől?

De, igen. Ez része a koncepciónak. A főszereplő fiúnak a történet szerint nagyon erős beszédzavara van, amitől egész életében szenvedett. Benett-tel hónapok óta készülünk erre Kovács Benedek segítségével, aki a a beszédhibásokkal foglalkozó Démoszthenész Egyesület vezető logopédusa.

Vilmányi Benett (középen) és Bernáth Szilárd (jobb oldalt) a Szabadok forgatásán

A logopédus azért dolgozik, hogy leszoktassa a dadogásról az embert. Ez fordítva is működik? Képes arra, hogy megtanítson dadogni?

Járatlan út ez mindannyiunk számára, nem volt kész válasz arra, hogyan lehet erre megtanítani valakit. Videókat elemeztük, részt vettünk csoportos és egyéni foglalkozásokon, szépen lassan haladtunk előre. Még mindig benne vagyunk a tanulási folyamatban.

Hogyan találtok rá az amatőr szereplőkre?

Minden nekirugaszkodásnál meg kell találni, hogy milyen szellemben haladjunk a szereplő- és helyszínkereséssel. Mindig vannak zsákutcák és tévutak, de előbb vagy utóbb elkezd egymáshoz közeledni a film világa és a valóság. Egészen más taktika működött a járvány előtt, mint most. A karantén előtt szakközépiskolákban, illetve gazdaságokban és üzemekben castingoltunk. A járványhelyzet aztán minket is megállított, az iskolákba sajnos egyáltalán nem tudunk visszamenni. Legutóbb szervezett castingokkal próbálkoztunk, de sokat segítenek a helyi polgármesterek, iskolaigazgatók és munkáltatók is. Bódis Krisztának és a Van Helyed! alapítványnak is sokat köszönhetünk.

Mit mondtál a diákoknak, miről szól ez a film?

Ez egy rapper srác felnövés- és karriertörténete, ami azt vizsgálja, hogy a fiú karrierje milyen hatással van a családjára és a saját lelkére. Ezt mondtam el röviden, és általában értették, hogy mit akarok, hiszen ezek velünk élő, létező történetek vagy legalábbis mítoszok: ismeretlenül a mélységben létezve a közösségi média által valamiért egyszer csak figyelmet kapsz, és ez a figyelem hirtelen mintha betöltene valami tátongó belső hiányt. Rengeteg hasonló történettel találkoztunk, de persze az igazi megváltás nagyon-nagyon ritka.

Miért fontos neked, hogy Larry dadogjon?

A dadogás nagyon rejtélyes és gazdag jelenség drámai, lélektani és metaforikus értelemben is. A fejlesztés egy pontjánál teljesen tisztává vált, hogy a főhősünk beszédzavarral küzd.

Terepszemlén

Miért csináltál juhászt Larryből?

Ez így nem teljesen pontos. A főhős egy állattartó gazdaságban dolgozik, a terelés csak egy része feladatainak. Ádám magányos típus, aki az állattartásban lelt némi nyugalomra.

A juhok terelgetése meseszerűvé teszi a filmedet. Ha jól tudom, az állattartás visszaszorult ebben a régióban, nem éri meg pénzügyileg.

Szerintem csak leírva meseszerű, a munka súlyát érezve nagyon is konkrét, de értem, mire gondolsz. Én pont az ellenkezőjét tapasztaltam. Amennyire látom, az állattartás és gazdálkodás egyre népszerűbb a régióban: főleg a birka- és a marhatartás. A birkatenyésztésre például európai uniós támogatást is lehet kapni, másrészt kifejezetten igénytelen állat. És felvevőpiaca is van, azt mesélték, hogy főleg az olaszok és a törökök veszik meg a húsát. Nemrég beszéltem egy gazdával, 200-250 birkája van, hozzá néhány hektár földje, ezzel el tudja tartani az egész családját. El is csábultam egy kicsit a domb tetején állva, azt éreztem, nekem is ezt kellene csinálnom.

Miért rapper a főhős?

Nem a hip-hop mint műfaj volt fontos nekem, hanem a punk szellemisége – világba ordítani a szent dühöt. Nagyon úgy néz ki, hogy a punk halott, és ez a lázadó energia a hip-hop-ba költözött át. De sajnos már ott is nagyon ritka.

A hiphop jelenti a kitörés lehetőségét ezeknek a srácoknak?

A kitörés gondolata sok esetben nem jelenik meg tudatosan, inkább csak szeretik csinálni, sokaknak válik fontossá a szövegelés. Amikor az iskolákban kerestünk szereplőket, szinte minden osztályban találtunk rappereket. Volt, aki megrázóan jó volt. Ehhez elég két száj, az egyik beatboxol, a másik rappel. Persze, az is gyakori, hogy a tehetségkutatók ígérete ott lebeg a szemük előtt, csak hát nagyon kevés emberből lesz Majka.

Hartung Dávid, a Larry operatőre

Saját vagy hozott számok lesznek a filmben?

Ez az egyik legnagyobb kihívás. Saját számaink lesznek, de erről még korai lenne részletesen beszélni.

A Filmintézet kiadott egy információs füzetet arról, hogy a koronavírus miatt milyen óvintézkedéseket és szabályokat betartva lehet forgatni. Neked most az a Bibliád?

Átnéztem, amikor kijött, elég rémisztőnek tűnik. Persze én is, mint mindenki más, alkalmazkodni fogok a gyártás és a produkció által lefektetett szabályokhoz. Augusztus második felében kezdünk el forgatni.

Befolyásolta a koronavírus a film előkészítését?

Ez a film egyébként sem egyszerű terep az előkészítés szempontjából, és a járvány ezt csak tovább nehezítette. Törékeny sorsokról akarunk mesélni, ehhez az ország egyik legszegényebb régiójában castingolunk, romák által lakott telepeken, szakközepekben, öregek otthonában. Amikor beütött a járvány, minden és mindenki nagyon bizonytalanná vált. Egyértelmű volt, hogy teljesen le kell állnunk, és meg kell várnunk, hogy mekkora lesz a vészhelyzet. A stábtagok közül mindenki szigorúan tartotta a karantént. Az országos feloldás óta többször voltunk ott, és bár jóval óvatosabban, de szerencsére ismét lehet dolgozni.

A film műfaja szociodráma. Ez azt jelenti, hogy hiteles képet szeretnél adni a borsodi közegről?

Persze, szociorealista értelemben igen, de teljes BAZ-tablót természetesen nem fogunk tudni felmutatni. Fontos a filmben a couleur locale, de a konkrét konfliktusok nem a társadalmi feszültségekből fakadnak. Ez egy személyes karakterdráma, amiben reményeim szerint a közeg is érvényesen fog megjelenni. Négy éve készülök erre a filmre, elég sok időt töltöttem Borsodban, úgy érzem, sikerült megértenem valamit abból, hogy mi a régiónak és az ottani embereknek a lényegi drámája.

Mi Borsod lényegi drámája?

Általánosságban tudok csak válaszolni. Eredetileg, a 20. század első felében Borsod anyagi és kulturális értelemben is gazdag, mezőgazdaságból élő régió volt. Az ötvenes években államosították a földeket, ezzel párhuzamosan az iparosodás következtében gyárakba és bányákba nyomták az embereket. Felülről belenyúlva változtatták meg a társadalom dinamikáját. Az idősebbek kivétel nélkül arról mesélnek, hogy most ugyan ez elképzelhetetlennek tűnik, de régen virágzó környék volt erős kulturális élettel. És valóban gyönyörűek a bányász múltat őrző, falusi, általában József Attiláról elnevezett művelődési házak.

A kilencvenes évek legelején bezárták a bányákat és a szocialista üzemek nagy részét. Ismét az történt, hogy felülről idéztek elő drámai változást a társadalom működésében. Az ötvenes évekig a paraszti gazdálkodáshoz voltak hozzászokva, a kilencvenes évekig az ipar adta a munkát, aztán a legtöbben belezuhantak a semmibe. Akkoriban rengetegen elvesztették a munkájukat, majd az identitásukat, önbecsülésüket is, ahogy a bért felváltotta a segély. Évtizedeken át ez egy magára hagyott régió volt, az elmúlt 10-15 évben jelentek csak meg ismét olyan cégek, amelyek nagyszámú munkaerőt igényelnek a környéken. Ennek a két traumatikus időszaknak a hatását a mai napig lehet érezni.

 

Bernáth Szilárd és Vilmányi Benett a próbák szünetében

Azt érzékelem, hogy Borsodban rendkívül erős a helyi öntudat. Az emberek identitásának fontos része az, hogy ők borsodiak.

Igen, ezt én is tapasztaltam. Kívülről látom, ezért nehéz pontosan meghatározni, miből áll össze a borsodi identitás. Szerintem abból következik, amit előbb mondtam: annyi szarságon ment keresztül a régió a 20. században még magyar szinten is, hogy ez valahogy összekovácsolta az embereket.

Célod, hogy a Larryt a magukénak érezzék az ottani emberek?

Túl nagy célnak hangzik, de ha megtörténne, boldog lennék.

Úgy tűnik nekem, hogy beleszerettél Borsodba.

Máshogy nem lehet ilyen hosszan közösen élni. Borsodnak ezer arca van. Oda kell figyelnem, hogy ne legyek az a gyerek, aki beszabadult az édességboltba, és mindent meg akar kóstolni. Vagyis ne essek abba a hibába, hogy minden helyben felfedezett, izgalmas dolgot meg akarjak mutatni a filmben.

Természeti szempontból szerintem ez a leggyönyörűbb része Magyarországnak, közben máig jelen van a szocialista múlt minden bizarr szépségével és dermesztő borzalmával együtt. A szegénység valóban szembetűnő, de nem ez égett be legjobban. Van sok pozitív példa. Nagyon tehetséges srácokkal és elképesztő karakterű pedagógusokkal és fejlesztőkkel találkoztunk például a kazincbarcikai Don Boscóban, az ózdi Van Helyed!-nél vagy a miskolci Ámbédkárban. Döbbenetes élmény volt látni, hogy milyen altruizmussal és munkabírással segítik a tanárok ezeken a helyeken azokat a gyerekeket, akiknek sokszor semmijük nincs.