Kapcsolódó anyagok

A BuBi-n a filmeket tematikus szekcióba szervezik: a Flatland egy klasszikus BMX-film, és mint a filmből számomra is iderült, ezt a flatland nevű technológiát mutatja be ( Flatland = egyensúlyi elemek végrehajtása sík talajon."). Kiss Norbert Legó beszél a versenysportról, miközben jó sokat trükközik a lenyűgözően szépen fényképezett filmben, ha jól láttuk, akkor Debrecen főterén. Rólanddal elismerően bólintunk hat perc után, ebben a filmben pont ennyi volt, ennyire volt érdekes és látványos, igazából az egyetlen olyan film volt, amiben semmi kivetnivalót nem találtunk, sőt, kifejezetten lekötött minket teljes hosszában.

 

flatland


Orbán Zalán: Gyula, a barát (4’)

Annál inkább zavarba hozott minket Orbán Zalán teljes munkássága, elsőként a Gyula, a barát című hosszabik filmjét néztük meg, amiben először egy erdőben kerekezik egy alak (“Gyula nem szereti felpumpálni a kerekét” - morog Róland), majd átváltunk egy hiphop klipbe, ahol Gyula egy Dopeman számra reppel, majd egy fa tövében elterültve látjuk. A negyedik perc végén mindketten nagyot sóhajtottunk. (Volt még egy, Kávészünet című egy perces filmjük BMX-es témában, de az végképp semmilyen nyomot nem hagyott bennünk)

Görög Árpád: La Guardian (12’)

A La Guardian a szervezők kedvenc filmje: és valóban kivétel olyan szempontból, hogy egy kompakt kisfilm Pelsőczy Rékával a főszerepben, és igencsak érintőlegesen kapcsolódik a biciklizésez, amennyiben az egyik főszereplője egy futár (“Nézd már, City Cycle Banditos táskája van” - figyel fel Róland.), ami a történet egy fordulatában ugyan szerepet is kap, de a film valójában arról szól, hogy két nem teljesen százas ember sorsa találkozik, és emiatt megváltozik az életük, és pont emiatt összehasonlíthatatlan mondjuk egy Flatland-del vagy Lánchuszár-ral, biciklisfilmes értelemben. Viszont van benne egy jelenet, amikor a csávó leteszi a bringát az Olasz Intézet elé, és akkor azt mondja a “kutyájának”, hogy “vigyázz a drótszamárrra”. Ezt a szót a magyar biciklisfilmeseken kívül használja még valaki? És ha igen, miért?

guardian


Pásztor Bence, Tarcali Dávid: Lánchuszár (6’)

Róland fixivel jár, ami azt jelenti, hogy a biciklijén nincs fék, mert örökhajtós, csak akkor megy ha tekerik, de lehet vele például hátrafelé is menni, valahogy így tudnám elmagyarázni valakinek, akinek hozzám hasonlóan idegen ez a világ. Erre egy egész szubkultúra épül, aminek része az is, hogy filmeket csinálnak a fixis trükkökről, leghíresebb a Macaframa csapat San Fransisco-ban készült filmjei, ahol elképesztő terepen mutatják be a srácok a tudományukat. Szóval a “fixitrükök szépen fényképezve jó zenére”, azaz a fixis ride movie egy önálló műfaj, amelyben még nem készült magyar film. Eddig: a Lánchuszár az első hazai próbálkozás, és nyilván Budapest nem rendelkezik SF adottságaival de egy szép és jól biciklizhető város, szóval kifejezetten élvezetes volt a Lánchuszár-t végignézni. Róland többször előredőlt egy szép trükk vagy bicikliváz láttán, aztán Macaframa videókat mutogatott, meg Lucas Brunelle-ről magyarázott, szóval úgy veszem ki, hogy tetszett neki a film, de szavakkal csak annyit mondott, hogy “ez ígéretes bemutatkozás” és hogy “várja a folytatást”. Nekem az is tetszett, hogy esések is voltak a filmben, a BMX-esben filmekben mindig vérprofik a szereplők, itt jó volt látni, hogy milyen nagyokat lehet esni egy-egy nem pontos trükk után. A teljes film a Vimeo-n:

Lánchuszár - Chainhussar from Bence Pásztor on Vimeo.



Pataki Béla: Újra az úton (12')

Az édesapjáról készített filmet egy kissrác: egy nagyon régi, nagyon nagy (“Na ez milyen hosszú bicikli! Jahogy ez egy túrabicikli!”) járgányt lehoz a padlásról egy öregúr, mint az a címből is sejthető, hogy újra felpattanjon rá. Kompakt, korrekt kisfilm happy enddel- ennyit írnék én az Újra az úton-ról, de muszáj hozzátennem, hogy Róland teljesen kikészült a felújítós jelenetsor alatt, amiért az úr gépolajat öntött a tengelyre, felfújta a húszéves kerekeket, stb, “Miért nem kérdeztek meg valakit, aki ért hozzá, ebből biztos nagy felháborodás lesz a BuBi-n!” - állítja Róland.

ujraazutakon


Versenyben van még egy magyar kisfilm: a Tarapcsák 601, amely csak a Toldi mozis vetítésre fog megérkezni, így nem láttuk még. Pajti bá’-ról, a magyar kerékpározás élő legendájáról szól, aki pályaversenyző volt, vázak javításával, majd készítésével kezdett foglalkozni mesteri szinten. “Mindenki ismeri a nevét, aki valaha megfordult a kerékpársportban. Ha eltört egy drága, különleges váz, a szerelő általában azt mondta: ezt csak Pajti bá’ tudja megcsinálni.” - áll a szinopszisban. A hetvenen túli mester új projektjét mutatja be a film.

Nagy Zsolt Dirt című BMX-munkája teljes harmincperces hosszában fent van a Vimeon, itt. A harmadik, félig-meddig magyar vonatkozású, félig-meddig biciklis film pedig A világ nagy és a megváltás a sarkon túl ólálkodik, amelyben egy Németországban élő bolgár férfi keresi a gyökereit, tandemen érkező, kerékpárbajnok nagypapája és Gryllus Dorka segítségével.

Bővebben a BuBi-ról