A Tajtékhíd című opus, amit az Egyesült Államokban állítólag már nagy sikerrel játszanak, nem más, mint egy hollywoodi b-film megamix. A következő ellentétpárokra épül: tehetségét kibontakoztatni vágyó fiatal – bizalmatlan apa; kábítószer – egészséges élet; börtön – szabadság; szerelem – magány; rossz színészek – vicces szerepek. Szóval van minden, ráadásul sok-sok szörfözéssel megbolondítva. Főhősünk rögös utat jár be a végső győzelemig, de legalább van módja a helyes értékek elfogadására és terjesztésére.

A Számkivetett lassan csordogáló, kosztümös történet. A főszereplőt birkalopásért ítélik arra, hogy egy szigeten, egyedül nézzen szembe tette következményeivel, míg a halál el nem választja ettől a feladattól. Élete nem túl izgalmas, mint ahogyan a film sem, igaz, egyszer találkozik egy kísértettel, egyszer meg egy csontvázzal. Ráadásul szomorkodik, mert a nő, aki miatt a bűncselekményeket elkövette, férjhez ment a konkurens, de sokbirkás hódolójához, és gyermeket is szült neki, igaz, a kicsi halva jön a világra. Hát nagyjából ennyi, nem várt, szerencsés fordulatként azért az igaz szerelem megérkezik a szigetre, és attól fogva kettesben, de legalább nézők nélkül unatkozhatnak.

Az eskü – rossz híre megelőzte - hozta, amit remélni lehetett tőle. Elképesztően gyenge sztori hasonló dialógusokkal és színészekkel, mind a 101 perc garantált szórakozást és üde nevetést jelent. Tinédzserek megfogadják, hogy jobbá teszik a világot, de ez nem sikerül nekik, így egyikük tizenöt év múlva némi pszichopata beütéssel visszatér, hogy legyilkolja a maradékot. A maradék egy gyermekét egyedül nevelő nő, aki végigmeneküli az országot, de üldözője mindig a nyomában van, ráadásul egyszer már elvileg tűzvész áldozatává vált, úgyhogy gonosz angyalként van jelen, így aztán megölni se lehet. És tényleg, mindig jön, főleg hátulról, marconán, szépen, fekete ruhában. Szerepel még a filmben Kenny is, aki a baráti kör felbomlása után debillé válik, és teljesen értelmetlen három percével további örömeket okoz. Aztán megölik, ez a Kennyk sorsa. A megváltást ezúttal az igaz szerelem mellett a múlt felidézése jelenti egy száguldó vonat tetején.

A Limboláz, azaz az Ausztrál pite vicceske, de nem hoz újat a tinivígjátékok sorában. Ráadásul az ígérettel ellentétben Russell Crowe nem is veszti el a szüzességét benne. Az ötvenes éveket azért mindig jó látni a vásznon, jók a zenék is, de igazából tényleg tiniknek való.

Az ausztrál fesztivál jó gondolat volt, hiszen ezeket a filmeket másképp nem nagyon láthattuk volna. Igaz, azért jó részük nélkül ki lehetne bírni valahogy. Kár, hogy a kéttermes vetítési szisztéma miatt sok film kényszerűen kimaradt, de így legalább remélhetjük, hogy a kihagyott alkotások jobbak voltak az általunk megtekintetteknél. Nem baj, legalább van hova fejlődni, jövőre ugyanis az ígéretek szerint visszatér a Bumeráng.