Közeleg a Titanic Filmfesztivál, s ez szerencsére rányomja bélyegét a tévéműsorra is. A fesztivál filmjeinek nagyobb része soha nem kerül bemutatásra a magyar mozikban, viszont évekkel később nézhetőek a tévében. Clara Law filmje három éve mutatkozott be a magyar közönségnek. Az 1967 istennője (szeptember 9. 22:00, DUNA Televízió) sajátos hangulatú ródmúvi erős színekkel és karakteres zenei aláfestéssel. A fojtott érzelmek és múlt árnyai által urallt film címszereplője valójában egy 1967-es Citroen DS, amelyben együtt utazik leendő gazdája, JM, a tokiói kígyógyűjtő, illetve BG, a senkihez sem tartozó vak lány, aki Ausztrália ismeretlen, rideg pusztáin keresztül kalauzolja társát az autó eredeti tulajdonosához. Hasonló a sorsuk az Európa Filmhét alkotásainak is. A fesztivál két évvel ezelőtt külön blokkal emlékezett a rendkívül fiatalon és tragikusan elhunyt kirobbanó tehetségű színész-rendezőre, ifj. Szergej Bodrovra. A blokk filmjei küzöl ezúttal az Alexej Balabanov rendezte A fivér-t (szeptember 8. 22:30, DUNA Televízió) láthatjuk, amelyben Bodrov egy  a csecsen háborúból frissen leszerelt kiskatonát alakít, aki a megváltozott Szentpéterváron egy megváltozott testvért talál, háta mögött a maffiával.

Szintén az emlékezés jegyében kerül műsorra a nemrégiben a Böszörményi Géza-sorozatban már vetített Történelmi portrék - Recsk 1950-53 (szeptember 8. 03:40, DUNA Televízió). A 81 évesen eltávozott rendező Gyarmathy Líviával közösen jegyzett 1988-as Félix-díjas dokumentumfilmjében volt rabok és ÁVH-s őrök vallomásaiból rajzolódik ki a titkos kényszermunkatábor képe. Marlon Brando alakját a héten Joseph L. Mankiewicz Julius Caesar-ja (szeptember 6. 09:00, DUNA Televízió) idézi fel. A Shakespeare-klaszikus 1953-mas moziverziójában Marcus Antonius szerepében láthatjuk a színészóriást. Elmer Bernstein, a tizenhárom Oscar-jelölésből egyet szoborrá váltó komponista előtt, aki többek között olyan nagymozik zenéjét szerezte, mint a Hét mesterlövész, a Modern Millie, vagy a Rettegés foka, most Robert Mulligan Ne bántsátok a feketerigót! (szeptember 6. 22:10, m2) című munkája tiszteleg. A filmben Gregory Peck olyan eredményesen szállt szembe a lincshangulatú tömeggel a fajgyűlölő kisvárosban tevékenykedő ügyvéd szerepében, hogy alakításáért elnyerte a legjobb színésznek járó Oscar- és Golden Globe-díjat.

Az amerikai film hőskorából származik Orson Welles francia-spanyol-svájci koprodukcióban készült thrillere is. A Bizalmas jelentés (szeptember 12. 23:15, DUNA Televízió), eredeti címén Mr. Arkadin, címszerepében maga a rendező remekel, mint amnéziás milliomos, aki saját múltja felderítésével bíz meg valakit. A romantikus vonal képviseletében egy másik sokdíjas fekete-fehér filmcsoda, Billy Wilder Legénylakása (szeptember 12. 20:00, DUNA Televízió), amit már csak Jack Lemmon és Shirley MacLaine alakításáért is érdemes megnézni. Különleges csemegének ígérkezik Fritz Lang magyar vonatkozásokkal bíró Liliom-ja (szeptember 7. 01:20, m2). A Molnár Ferenc-darab tengerentúli feldolgozásában, ami egyébként Lang első „nem honi” rendezése, Charles Boyer alakítja a jó és rossz határán egyensúlyozó csirkefogót.

Ha már magyar vonatkozások: ismét műsorra kerül Gothár Péter Palicson Aranytorony-díjat, Leccében fődíjat, Wiesbadenben a legjobb rendezés díját elnyerő Paszport-ja (szeptember 7. 00:20, TV2). A 32. Magyar Filmszemlén a legjobb női színésznek járó elismerés Börcsök Enikőhöz vándorolt, a jobb élet reményében érdekházasság révén Magyarországra menekülő ukrán lány, Jelizaveta megszemélyesítéséért. Emberi kapcsolatok, ám ezúttal a barátság problémaköre kerül fókuszba Gaál István Sodrásban című filmjében (szeptember 8. 22:00, m2). A többek között Kozák András, Moór Marianna és Drahota Andrea főszereplésével készült filmben egy nyolctagú baráti társaság egy haláleset kapcsán újragondolja kapcsolatait.