Magyar világpremier gazdagítja az Amerikai Egyesült Államok nemzetközi filmfesztiváljának műsorát. Kedden az 53. chicagói seregszemlén vetítik először a Budapest Noir című magyar krimit Gárdos Éva részvételével. Antal Nimród A Viszkis-t, Török Ferenc az 1945-öt, Mészáros Márta az Aurora Borealis-t mutatja be személyesen a chicagói filmfesztivál közönségének.

A Gárdos Éva (Amerikai rapszódia, 2001) rendezésében készült Budapest Noir Kondor Vilmos regénye alapján készült, az 1936 Budapestjén játszódó bűnügyi történet filmfeldolgozása. Kondor Vilmos krimije 2008-ban a hazai irodalmi élet egyik legnagyobb meglepetése volt, kritikai- és közönségsiker lett egy csapásra. A könyv azóta világszerte számos nyelven jelent meg, Amerikában a nagy presztízsű Harper Collins kiadásában. Forgatási riportunk itt olvasható.

A történetben Gordon Zsigmond, a kiábrándult bűnügyi újságíró egy brutálisan meggyilkolt fiatal lány halála után nyomoz a ’30-as évek Budapestjén. Csakhogy ez az ügy más, mint a többi, mindenhol falakba ütközik. Gordont hajtja a kíváncsisága, és minél jobban el akarják ijeszteni, annál kitartóbban követi a nyomokat. A szálak több irányba vezetnek, és úgy tűnik, senkinek nem áll érdekében az, hogy kiderüljön az igazság.

A forgatókönyvet Kondor bestselleréből, Szekér András (A nagy füzet) írta, operatőre Ragályi Elemér (Magasiskola, Az ajtó, 1945). A 30-as évek Budapestjét Pater Sparrow (1, Burgundy hercege) látványtervező elevenítette fel, a jelmezeket Flesch Andrea (Tulse Luper bőröndjei, Burgundy hercege, Tiszta szívvel) tervezte.

A Budapest Noir a Pioneer Pictures gyártásában készült, vezető producere Kemény Ildikó. A Red Sparrow (főszereplők: Jennifer Lawrence, Joel Edgerton), a Colette (főszereplő: Kiera Knightley), és többek között az Atomszőke (főszereplők: Charlize Theron, James McAvoy) nemzetközi filmsikereket is jegyző Pioneer csapatnak a Budapest Noir az első magyar mozifilmje.

Az 1964-ben alapított chicagói filmfesztivál Amerika legrégebbi és legfontosabb filmes eseményeinek egyike. Az Amerikai Egyesült Államokban a chicagói volt az első filmfesztivál, ahol a FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) zsűrit alakított. Idén Jane Fonda, Patrick Stewart és Vanessa Redgrave is a fesztivál díszvendégei között van.

Budapest Noir a Big Bang Média forgalmazásában 2017. november 2-án kerül a magyar mozikba.

Forrás: Filmalap

Fotók: Big Bang Media