A Castorp Filmklub házigazdái (Kárpáti György Mór, Beleznai Márk és Dezső Bálint) a Rám csaj még nem volt ilyen hatással után Nemes Gyula debütáló egész estését hozták el az Auróra közönségének. Izgalmas a vetítéssorozat tematikai íve, hiszen a ‘90-es évek Budapestjének csajozós közérzetfilmjét a 2000-es évek budapestjének csajozós közérzetfilmje követte. Az előétel pedig Lichter Péter FélÁlom című kísérleti munkája volt, melyben a rendező a pornó esztétikáját csavargatja addig, amíg a roncsolt nyersanyagból érzékiség születik. Az explicit felvételeket egy kislány álma foglalja keretbe, a FélÁlom ezzel arra a jelenségre utal, amikor a gyerek a szülei együttlétének lesz fültanúja.
fotó: Pauló-Varga Ákos
„Kanos filmeket fogtok látni” – vezette fel az eseményt Dezső Bálint, az egyik házigazda. Nem hazudott, bár Nemes Gyula zabolátlan, pörgő vágásokkal, az akkori elektronikus zenei színtér legkedveltebb előadóinak zenéjével tarkított városszimfóniája legalább annyira szól a budapesti életérzésről, mint a Kovács Krisztián által alakított főhős csajozási kísérleteiről. Nemes hamar elárulta, hogy ez a szabad, öntörvényű film azért lehet ilyen, mert nem épp a hagyományos körülmények között forgatták:
„Akkor nem mertem ezt elmondani egy interjúban sem. Az Egyetleneim úgy készült, hogy először volt tizennégy forgatási nap. És mindenki nagyon megijedt, hogy ez egy nagyjátékfilm lesz. Ilyen filmes hülyeségek voltak, stáb jött oda meg színészek, le kellett zárni az utcát, meg ilyenek. Nekem viszont nem tetszett az az anyag, kb. hat percet használtam belőle és a maradék utómunka-pénznek a feléből teljesen újraforgattam az egészet, tizenhat napot mindenfajta stáb, technika, profi szereplők nélkül. Még a film végi kilenc perces vágatlan snitt is ebből a maradék pénzből készült.”
Lichter Péter frissen érettségizett filmkedvelőként keveredett az Egyetleneim stábjába werkfilmesként. „Nagyon jó feladat, pláne akkor, ha az ember forgatásokon akar ott lenni, de nem akar túl sokat dolgozni. Nincs felelősséged, maximum útban vagy. Mindig fura volt, hogy jöttek híres színészek: Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Kern András, Ganxsta Zolee, mondjuk ő nem színész, de elég híres” – emlékszik vissza Lichter.
„Aztán néztem az első vágatot, és sehol senki. Gyula ilyen Terrence Malickesen mindenkit kivágott.” Az újraforgatott muszterből állt végül össze a hetvenöt perces film, ám a túlforgatás jelensége így sem állt távol a rendezőtől. „Rengeteg anyag volt, tizenöt órányit forgattunk méregdrágán 16 mm-es filmre, ebből raktuk össze aztán a végleges változatot. De ez minden filmemnél is így van. Egy húsz perces rövidfilmhez például hét órányi anyagot vettünk fel” – avatta be a közönséget a munkamódszerébe Nemes Gyula. „Volt egy nagyon kicsi égő, azt lógattuk a színészek fölé. De egyszer egy átállásnál majdnem kidobtam a kocsiból, amire Dobóczi Balázs operatőr felkiáltott, hogy ‘nehogy kidobd a lámpaparkot!’ Nekem is voltak kételyeim, hogy lehet-e így filmet forgatni.”
Végül a rendezőnek a filmezéssel kapcsolatos szemléletváltását az okozta, hogy már az első egész estésének forgatásán kiderült, nem működik számára a hagyományos megközelítés. Ez a stílus együtt jár az improvizatív színészvezetéssel, melynek kapcsán szóba került a forgatókönyv meglétének kérdése is. „A forgatókönyv szerepe, hogy a döntéshozók elolvassák, a filmes a gyártási tervből dolgozik. Egyszer elolvastam azt a forgatókönyvet, amivel pályáztunk, hát abból egyetlen jelenet nem került bele a filmbe. De az sem egy klasszikus szkript volt, kb. harminc oldalas anyag, zenék voltak beleírva meg ilyenek. Elvittem Garaczi Lászlóhoz és akkor ő egy ceruzával kihúzott belőle dolgokat, meg szmájlikat kommentelt ide-oda, hogy ez így vicces. A forgatáson nálam ebből voltak cetlik és akkor kitaláltuk, hogy ‘na még vegyünk fel egy olyat, hogy…’ És akkor így mentem az utcán és ezeket a csajokat ott szedtem fel… mármint a filmhez” – meséli Nemes Gyula.
Lichter eközben mint légy a falon figyelte a munkálatokat élete egyik első forgatási helyzetében. „Nem gondolkodtam reflektíven arról, hogy mi történik, de önmagában érdekes volt, hogy emberek a kamerával rohangálnak az utcán. Nem vagyok egy nagy forgatásra járó, viszont vicces belegondolni, hogy az első ilyen élményem pont egy ‘anti-forgatáshoz’ fűződik. Felszabadító élmény volt, az azért már ott összeállt, hogy itt nem a klasszikus munkamódszer szerint haladunk.” Azt is megtudtuk, mit jelent a szecskázás. „Arra emlékszem, hogy Gyula mindig mondta Dobóczinak egy forgatási etap végén, hogy ‘na akkor szecska’, és akkor ment a Dobóczi a 16-ossal, ráment tárgyakra, falevelekre, hogy legyen szecska anyag.”
És hogy mindebből hogyan jött össze egy két lábon álló nagyjátékfilm? Nemes Gyula szerint egyszerű a recept. „A filmes azért megy filmesnek, mert nem ért semmihez. És akkor felvesz embereket, akik értenek valamihez. Egy dolgot kell tudni, hogy megfelelő embereket válassz, egy jó operatőrt, egy jó vágót, egy jó szereplőt. Egy jó színész például megrendezi önmagát.” Kovács Krisztián végül a rendező fontos alkotótársává vált, hiszen Nemes második nagyjátékfilmjében, a 2016-ban bemutatott Zeróban is ő játszotta a főszerepet. „Krisztiánban az esetlenséget láttam, de nem a konkrét gesztusaiban. Viszont a jelleme nagyon hasonló volt az enyémhez. Az első tizennégy napban nem éreztem, hogy jól instruálom. Aztán elég sokat beszélgettünk és gyakorlatilag tanított színészt vezetni, mert azt se nagyon tudtam.”
Az Egyetleneim egyik legemlékezetesebb jelenete a film végi hosszú beállítás, amiben Kovács Krisztián és Kenyeres Bálint részegen lemennek a metróba, verekedésbe keverednek, majd Kovács taxiba száll, a Sztankay István által játszott taxisofőr pedig metafizikai gondolatfoszlányokat oszt meg vele, miközben a Filatorigátra mennek a budapesti éjszakában. Az addig ritmusos és gyors montázsokból álló film ezen a ponton egy csapásra megváltozik, ezt a jelenetet pedig a rendező saját élménye inspirálta.
„Egyszer nagyon berúgtunk Kenyeres Bálinttal, el akartam érni az utolsó vonatot Dunakeszire, de Bálintot ott megverték, ő rendőrért üvöltözött és én már akkor mondtam, hogy ez egy jelenet lesz a filmből. Csodák történtek, mikor forgattuk, senki nem nézett a kamerába, Dobóczi nem hibázott, Krisztián pontosan felmérte a helyzeteket. Én meg azt sem tudtam, hogy hol lesz a snitt vége, végül Sztankay ráállt egy kábelre, a hosszú monológot azon állva mondja, miközben ott van a forgatókönyv a zsebében, de olyan a jelenet dinamikája, hogy ez nem tűnik fel.”
Mivel szinte végig a főváros utcáin vagyunk, a háttérben pedig a korszak legmenőbb magyar előadőinak (Neo, Másfél, Colorstar, Kispál és a borz) dalait halljuk, felmerül a kérdés, mennyiben működik az Egyetleneim korlenyomatként. „Nem érzem, hogy más lenne a világ. Például nekem máig olyan telefonom van, mint a filmben” – reagál a korszakfilmes felvetésre Nemes Gyula. “A stábból és a színészek közül sajnos sokan meghaltak, a helyeket ledózerolták, a film zenéjét adó együttesek meg megszűntek. De ettől még a világ számomra ilyen.”
A képeket Pauló-Varga Ákos készítette.
