Nézem a világítás-órádon készített fotóimat rólad és csak most, ebben a pillanatban fogalmazódott meg bennem, hogy Te egy csendes ember vagy. Életedben, betegségedben is halk voltál és most is csendben vagy, pedig mindenki rólad beszél, mindenki rád gondol; remélem, érzed.
Csak a legnagyobbaknál tapasztalt csend, belső nyugalom és méltóság jellemző rád. Azt hiszem, ez a nyugalom abból a szakmai- és esztétikai biztonságérzetből adódik, ami lehetővé tette, hogy pályád során csak igényes, végiggondolt, megmunkált képeket készítettél. Megoldottad, hogy nem került ki rossz kép a kezedből. Ez ilyen egyszerűen hangzik, de mégsem az.
Noha az életünk fiatalkorunk óta számtalanszor kapcsolódott össze, sajnos filmen mégsem dolgozhattunk együtt. Ugyanabba a fotós iskolába jártunk, együtt szerepeltünk valamelyik filmben, ugyanarra a főiskolára jártunk, rengeteg közös barátunk volt – egészen közeliek is – de igazán csak tíz éve, az anyámról írt forgatókönyv kapcsán kezdtünk el beszélgetni, aztán később már együtt tanítottunk az egyik filmes egyetemen, majd végül természetes volt, hogy felkérünk a Lumiere-be tanítani. A műteremben épített díszlet a te terveid alapján készült.
Néha belestem a fotótörténet óráidra, amit nagyon szerettek a diákok. Persze, mert a mozgóképeid hitelesítik azt az alapigazságot, hogy az operatőri mesterség minden eleme a fotográfiából indul ki: technikailag, formailag, esztétikailag, de gondolkodásban is. Utolsó filmedben a legnagyobb magyar operatőrnek, Tóth Jánosnak állítasz emléket. Ezzel összefoglaltad a legfontosabb mondanivalódat a szakmáról. A film bemutatóján láttalak utoljára boldognak.
Gábor, az operatőri munkásságodat még sok-sok év után is elemzik majd a világ legjobb filmiskoláiban. A kameramozgásaid, a kompozícióid, a világítási konstrukcióid ikonikussá tették azokat a filmeket, amikhez a neved adtad. Nagy szerencsémnek tartom, hogy legalább néhány filmedet végigbeszélhettük, s hogy megoszthattam veled, mennyire nagyra tartom a tudásodat, mennyire kíváncsi vagyok rád és a szakmai titkaidra.
Az elképesztő humorod, a visszafogott bölcsességed, a kemény szarkazmusod, a méltósággal viselt, magadba fojtott fájdalmaid mind-mind megmaradnak bennem, s mindannyiunkban örökre.
A későesti hosszú telefonjaink végén mindig úgy köszöntünk el, ahogy most én tőled, Gábor:
Aludj egy nagyot, jó éjszakát.
