Csillag Ádám: Nagyobb reveláció volt számomra. Én egyből a professzionális filmszakmában kezdtem a pályafutásomat, és igazából csak akkor, a nyolc évvel ezelőtti fesztiválon találkoztam az amatőrfilmes mozgalommal. Ez húsz éves szakmai tapasztalat után nagyon üdítő volt számomra, izgalmas filmeket láttam. A független filmezés legnagyobb előnye a szabadsága: az embernek nem kell magát olyan mértékben kontrollálnia, mint a professzionális filmgyártásban. Tegnap azt éreztem, hogy ezek a filmek nagyon szeretnének hasonlítani a profi filmekre – a technikai eszközök ma már rendelkezésükre is állnak -, de meg kellene őrizniük szabad szemléletüket, ez pedig az első nap filmtermésén nem látszott.
filmhu:A ma délelőtti program változtatott valamit a dolgon?
Cs. Á.: Igen, ma már láttam jó néhány izgalmas filmet. A Zsebzsötem érdekes volt, bár nem az fogott meg benne, mint a 7-8 évvel ezelőttiekben. Ez egy nagyon profin megcsinált, de nagyon szabadon elkészített film, friss és gondolatébresztő.
filmhu: A dokumentumfilmes szekcióból milyen filmeket tudna kiemelni?
Cs. Á.: Az én műfajomhoz közelebb állók közt a KVB által készített 6 vasárnap Magyarországon volt számomra emlékezetes. Kissé esetleges volt, hogy éppen mikor mit és hogyan tudtak rögzíteni, de egy magyar nézőnek ez egy tanulságos és izgalmas film. A középiskolás videószakkörös Frei-dosszié imitáció (Sir Mai Márton-Szabó Domi-Takács Andris: Takács dosszié) azt tekintve, hogy honnan startolt, jól teljesítette maga elé tűzött feladatát. Vannak persze filmek, amiket valószínűleg azért nem értek, mert nincs is nagyon mit megérteni rajtuk. De a tegnapi naphoz még hozzátartozik két említésre méltó dokumentumfilm: a Bukolikák és a Magyar génmesék.
filmhu: Tegnap elhangzott egy kijelentés, mely szerint a dokumentumfilmnek ma már nem feladata, hogy a társadalmi igazságtalanságokat leleplezze.
Cs. Á.: Annak kell megvalósulnia, amire szükség van. Valóban, néhányan azt mondták, hogy a dokumentumfilmezésnek most már talán jó volna kiszállnia a társadalmat önmagával szembesítő dolgok ábrázolásából, én azt gondolom, hogy ez a funkciója a magyar dokumentumfilmnek nélkülözhetetlen.
filmhu: Egyetért azzal, hogy a formát kellene megújítani, valamiképpen modernizálni?
Cs. Á.: Nem érzem azt a kényszert, amit sokan, hogy mindig az újdonságot kell keresni. A kultúrának nem az az alapkérdése, mi az, ami új benne. Lehet új módon hozzányúlni bármelyik műfajhoz, de én úgy vagyok ezzel, hogy ameddig olyan dolgokat lehet Magyarországon tetten érni dokumentumfilmezéssel, amik azt mutatják, hogy a 19. század végétől egy jottányit se mentünk előre, ugyanaz a vacak, ócska, sáros, ugaros Magyarország működik, addig nem feltétlenül a formán gondolkodik az ember, hanem azon, hogy ezt meg kell mutatni.
 |
Cs. Á.: A szemle egészen más kérdés, elég sokan voltak egyébként az első vetítésen, a másodikon már kevesebben. Egyrészt nagyon hosszú a film, és viszonylag későn vetítették, másrészt nem dolgoztam soha azon, hogy imidzset teremtsek, vagy teremtessek magamnak, csak csinálom a filmjeimet már 1984 óta. Egyébként a Mostohák című filmemen - ami két éve fődíjas lett - is csak háromnegyed ház volt. De miután leadták a televízióban, félmillióan látták. Meggyőződésem, hogy az embereknek szükségük van mindarra, amit ezek a filmek megmutatnak. Az, hogy Magyarországon nem nézettek a dokumentumfilmek, annak köszönhető, hogy a közszolgálati televíziózás a politikai hatalomszerzésnek és gyakorlásnak az áldozatává vált. Egy jól megcsinált dokumentumfilm, amelyik a fennálló társadalmi rendszerben meglévő ellentmondásokat ábrázolja, nem feltétlenül hasznos azoknak, akik a hatalmat gyakorolják. Ezt elég jól mutatja az elmúlt 10-12 év.
filmhu: Ezek szerint úgy látja, a televízió lenne a megoldás?
Cs. Á.: Abszolút. És sokat segítene, ha más hordozókon is megjelenhetnének a dokumentumfilmek: VHS-en, DVD-n…A valóság az embereket alapvetően érdekli, ezt bizonyítja a valóságshow-k népszerűsége is. De a valóságshow beteg dolog, és az embereknek nincs választási lehetőségük: mindkét kereskedelmi csatornán ez megy, ha pedig átkapcsolnak a közszolgálatira, ott egy giccsparádét láthatnak. A lakosság egyharmada ezért ma már egyáltalán nem is néz tévét.
filmhu: Mi lesz a következő filmje?
Cs. Á.: Két éve dolgozok azon, hogy a családon belüli erőszak kérdéskörét dokumentumfilm-sorozatban feldolgozzam, szeretném a sorozatot egyfajta kampány eszközévé tenni, hogy ez a jelenség csökkenjen. És van egy-két prostitúcióval foglalkozó filmem is, ami még nem került közönség elé.
filmhu: Mi az utóélete A megye árváinak?
Cs. Á.: Több vizsgálat elindult, a családvédelemmel foglalkozó szakmából sok helyről kérik a filmet, a televízióban azonban úgy néz ki, nem fogják levetíteni, s amíg erre nem kerül sor, addig nem lesz országos botrány. Ebből a szempontból a cenzúra ugyanúgy működik, mint 1989 előtt.
