Az unoka című mozifilm november közepéig forog Budapesten, fő forgatási helyszínei a Kertészeti Egyetem, az Eiffel tér, az Andrássy úti volt MÁV székház, illetve a VIII. kerület néhány utcája és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem. Deák Kristóf első mozifilmjének főszereplői Blahó Gergely, aki először lesz látható mozifilmben (viszont feltűnt a nagyszerű Rossz színész című kisfilmben) mellette Jordán Tamás, Jászberényi Gábor, Pogány Judit, Bárdos Judit, Döbrösi Laura is látható lesz, de Papp János, Hámori Ildikó, Tordai Teri, Szalai Kriszta, Hűvösvölgyi Ildikó, Keszég László és Voith Ágnes is feltűnnek majd a vásznon.

Zákonyi S. Tamás (Flashback Media) Az unoka producere kiemelte: “Kristóffal már két éve dolgozunk ezen a filmen, de a járvány miatt eltolódott a forgatás kezdete. Nehéz, megfeszített időszak vár ránk: negyven nap alatt, több mint húsz helyszínen forog a film. Egy forgatás elméletileg nem tartogathat nagy meglepetéseket, hiszen az előkészületek alatt muszáj mindenre előre gondolnunk, azonban most a járvány folyamatos újratervezést követel. A napi, helyszíni előkészületek sokkal több időt, energiát, fegyelmet, figyelmet igényelnek. Büszke vagyok a stábra, az alkotókra, a színészekre – a tenni akarás, a lendület óriási, alig vártuk már, hogy elkezdődjön a közös munka.”  

Deák Kristóf és Blahó Gergely / Fotó: Glódi Balázs

Az unoka egy nyomozós thrillerbe oltott felnövés-történet, a fekete komédia elemeivel árnyalva. A napjainkban játszódó különös bosszútörténet főhőse egy illedelmes irodista fiú, Rudi. Miután imádott nagyapja egy lelketlen csalás áldozata lesz, Rudi elhatározza, hogy saját maga szolgáltat igazságot. Ehhez találékonyságra, rafinériára és önbizalomra van szüksége – meg persze egy csapat szövetségesre.  

Mindig ugyanúgy kezdődik: egy idős nénivel vagy bácsival egy rendőr telefonon közli a tragikus hírt: az unokája szörnyű bajba került, sürgős segítségre van szüksége, azonnal gyűjtsön össze minél több készpénzt. A hívók profi pszichológiai trükkökkel irányítják a beszélgetést és szedik rá az idős embereket. A szerető nagyszülők bedőlnek a csalásnak, és ezt soha nem bocsájtják meg maguknak. Vén bolondnak érzik magukat, hogy lépre mentek – miközben a tragikus hír traumájából sokszor már nem tudnak felépülni. A családnak pedig marad a magatehetetlen düh. Miattuk, értük, nekik – mindannyiunknak írtam ezt a filmet.” – foglalta össze Deák Kristóf rendező.

Fotó: Glódi Balázs

Az unoka rendezője és forgatókönyvírója Deák Kristóf (Mindenki), producere Zákonyi S. Tamás (BÚÉK!, Szabadság, szerelem, München, Egerszegi), operatőre Maly Róbert (Mindenki, Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre). A film látványtervezője Láng Imola, jelmeztervezője Sinkovics Judit, vágója Csillag Ádám Manó, hangmérnöke Péterffy Máté, zeneszerzője pedig Balázs Ádám.  

Az unoka gyártását a Nemzeti Filmintézet 721,9 millió forinttal támogatta, a film a tervek szerint 2021 őszén kerülhet a magyar mozikba. 

Forrás: NFI / Borítókép: Glódi Balázs