A fesztiválon mutatkozik be Fliegauf Bence Liliom ösvény című filmje, és Bucsi Réka díjnyertes animációja, a LOVE is látható lesz. Mindkét magyar alkotásnak az idei Berlinalén volt a világpremierje. A Liliom ösvény egy anya és kisfia utazását kíséri végig egy mesékkel, emlékekkel és belső démonokkal övezett úton.  A haikuszerű jeleneteket felvillantó, a szerelem három szakaszát bemutató LOVE egyik klipjéből készült a fesztivál befutófilmje is, mutatjuk:

Az idei versenyprogram kilenc alkotása közül mindegyik első, illetve második nagyjátékfilm. Közös bennük, hogy bonyolult és félszeg emberi kapcsolatokat ábrázolnak újító módon: van köztük szürrealista, finoman érzelmes, szórakoztató, provokatív és bensőségesen személyes alkotás – némelyik pedig mindezeknek a keveréke.

A Titanic teljes programja megtalálható a fesztivál katalógusában, amely az alábbi linken érhető el: 23. Titanic filmfesztivál – katalógus. A Titanic vetítései és eseményei április 7. és 16. között lesznek az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Puskin, Toldi és Sugár moziban, valamint az A38 Hajón. Jegyek elővételben már kaphatók a mozik pénztáraiban.