Hétfőn napközben egy kellemes vígjátékot kaphatunk el Zenthe Ferenc és Galambos Erzsi főszereplésével. Az ötvenes években játszódó Csendes otthon-ban egy duplán kiosztott lakás okoz szerelmi bonyodalmat, a fiatal zeneszerző és a gyógyszerésznő is megkapja a kétszobás lakást.

Kedden a koránkelők ha nem is aranyra, de magyar robotra lelhetnek, Cibulya Nikol Irinyi című kisfilmjéből kiderül, hogy a dörzsgyufa feltalálója másfajta újításokban is jeleskedett. Este sem szabad korán aludni menni, a Testről és lélekről érzékeny szerelmi drámája tökéletes alkalom ahhoz, hogy a paplan alá bújva, egy forró itallal a kezükben leheveredjünk a tévé elé.

Képkocka a Testről és lélekről című filmből (fotó: Mozinet)

A hét közepén Ötvös Csöpi és Kardos doktor ismét akcióba lendül, egy pénzhamisító bandát fülelnek le, majd megnézhetjük Gigor Attila tálalásában, mi történik akkor, ha néhány Nyugatra tartó prostituált egy benzinkúton reked.

Csütörtökön két hazai közönségsikert is műsorra tűztek. Az Egészséges erotika című szatírában a ládagyári munkásnők eléggé bepipulnak azon, hogy az öltözőjükbe kamerát szereltek, a Sztracsatellá-ban pedig a szokásos neurotikus értelmiségi karakterét hozó Kern András és Eszenyi Enikő keveredik romantikus kalandokba.

Koltai Róbert az Egészséges erotika című filmben (fotó: Mokép)

A Tízezer nap-ot jegyző Kósa Ferenc egyik ritkán sugárzott művét, A mérkőzés-t is levetíti a tévé, amely egy 1956-ban játszódó politikai parabola. A kisváros ura (Szilágyi Tibor) mindent megtesz azért, hogy a hely focicsapat bennmaradjon az NB2-ben, még a gyilkosságtól sem riad vissza. A bíró agyonverését újabb halálesetek követik, az ügyet feltáró újságírót (Kozák András) elmebetegnek nyilvánítják.

Képkocka A mérkőzés című filmből (fotó: Mokép)

Pénteken Bakaruhában csábít el egy cselédlányt Darvas Iván, de aznap látható lesz a Jupiter holdja és az 1945 is. A hétvégén úgyis mindenki az ajándékvásárlással lesz elfoglalva, erre a tévék is ráéreztek, és nem halmoznak el minket magyar filmekkel. A harmincas években készült, sztárparádét felvonultató Fizessen, nagysád! azért tökéletes arra, hogy kipihenjük magunkat a nagy költekezés után – vagy a szünetében. Egy filmben szerepel Kabos Gyula, Muráti Lili, Jávor Pál és Latabár Kálmán.

 

December 10. (hétfő)

Csendes otthon (r.: Bán Frigyes) / M3 / 12:10

December 11. (kedd)

Irinyi (r.: Cibulya Nikol) / Mozi+ / 05:20
Testről és lélekről (r.: Enyedi Ildikó) / HBO / 00:40
Para (r.: Fazakas Péter) / Tv2 / 03:05

December 12. (szerda)

Nyócker (r.: Gauder Áron) / FilmCafe / 04:40
Az elvarázsolt dollár (r.: Bujtor István ) / SuperTv2 / 21:00
Kút (r.: Gigor Attila) / CineMax2 / 00:05

December 13. (csütörtök)

Egészséges erotika (r.: Tímár Péter) / M5 / 21:55
Sztracsatella (r.: ) / Duna TV / 21:55
A mérkőzés (r.: ) / Duna TV / 23:45
Nyócker (r.: ) / FilmCafe / 02:15

December 14. (péntek)

Jupiter holdja (r.: Mundruczó Kornél) / HBO 2 / 14:25
Bakaruhában (r.: ) / M5 / 21:55
1945 (r.: Török Ferenc) / HBO / 22:00

December 15. (szombat)

Jupiter holdja (r.: Mundruczó Kornél) / HBO 2 / 07:35
A kard (r.: Dömölky János) / Duna TV / 15:35

December 16. (vasárnap)

Fizessen, nagysád! (r.: ) / Duna TV / 15:35


borítókép: Bakaruhában