A hét rögtön erősen startol: a Film Mánia 23 órától sugározza a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant. Reisz Gábor filmjét adták már tévében, de ez egy instant kultfilm, akárhányszor újra lehet nézni. A Duna World szokásos hétköznap délelőtti magyar matinéja hétfőn a Szeptember, Horvai István rendező 1963-as, termelési témájú tévéfilmje, amely Sarkadi Imre drámáján alapul. A 10:30-kor kezdődő film szinopszisa arról árulkodik, hogy a történet apa és fia ideológiai konfliktusára épül. 1962-ben, az alföldi tanyavilágban játszódik: az apa hét gyereket nevelt fel két hold föld jövedelméből, az agronómusnak tanult, friss diplomás fiát viszont a környékbeli tangazdaság szakvezetőjének jelölik. Szerinte a kollektivizálás a jövő.

A Duna hétfő késő esténként gyakran sugároz olasz filmeket, sőt spagettiwesterneket, azaz véresebb, erőszakosabb olasz westernfilmeket. Most Egy lyukas dollár érkezik éjfél után 10 perccel, és a hétfő estékre továbbra is érdemes lesz odafigyelni, az olasz műfajfilm fénykorában (a hatvanas évek elejétől a nyolcvanas évek végéig) csak Hollywood mögött volt második. Lesz még hétfőn skandináv krimi-adaptáció (A hipnotizőr a Hollywoodot is megjárt Lesse Hallström rendezésében 23 órától a Viasat6-on), az HBO-n pedig egy időutazós sci-fi found footage áldoku-elemekkel (Az Almanach projekt, 14:50), és egy ötletes crossover klasszikus tündérmesék hőseivel (Vadregény, 18:00).

Kedden délelőtt egy újabb tévés színdarab-adaptációt, az 1986-os A sárga telefont tűzi műsorra a Duna World 11:20-tól, Berényi Gábor rendezésében, Vészi Endre szatírája nyomán, többek között Molnár Piroskával a főszerepben. A rendező majdnem pontosan két éve, 2014. február 20-án hunyt el. Számíthatunk még aznap nagyon későn a TV2-n (02:50) Hajdu Szabolcs filmjére, a méltán elismert Fehér tenyérre, a rendező talán leginkább fősodrású munkája. Az HBO-n 23:40-től újra sugározzák az utóbbi évek egyik legnagyobb hazai sikerét, a VANnal együtt az idei Magyar Filmhéten is látható Liza, a rókatündért. Aki külföldire vágyik, az nézhet jó thrillert (Szellemíró 21 órától a Film Mánián) és krimit is (Az utca királyai, Film+ 23:05).

A Duna World szerdai tévéfilmje az 1978-as Látástól vakulásig Szőnyi G. Sándor rendezésében, Bujtor Istvánnal a főszerepben (11:35-től). Este akár két vígjátékot is megnézhetünk egymás után, az egyikben Adam Sandler, a másikban Ben Stiller játszik. Ők a legnépszerűbb, de nem legelismertebb nevek az alkotócsapatban: Sandler filmje a Ne szórakozz Zohannal (TV2, 21:20), aminek a Judd Apatow az egyik forgatókönyvírója, Stiller pedig csak mellékszereplő A magány-nyomozóban (Viasat3, 23:10), amiben Bill Pullman játssza a címszerepet, az író-rendező pedig Lawrence Kasdan fia, Jake. És úgy tűnik, a Duna nem csak hétfőnként sugároz spagettiwesternt: A durangói vonat komikus Egy maréknyi dollárért-parafrázis (02:05).

A csütörtöki film a Duna World-ön a Fagylalt, tölcsér nélkül (11:30), Felvidéki Judit tévés rendezése Zimre Péter történetéből. A szinopszisa szerint a film egy anya és tinédzser fia kapcsolatára építő dráma: nyernek egy balatoni üdülést, amelyen meg kellene próbálniuk kikapcsolódni, de persze nem sikerül élvezniük a nyaralást, helyette az idegen környezetben felszínre tör problémás viszonyuk. Este 22:50-től a Dunán Koltai Róbert filmjét, a Szambát vetítik, amit Vámos Miklós jegyez társíróként. Nemrég ugyancsak Vámost adaptált Kern András is, ebből lett a Gondolj rám. Az HBO is sugároz magyar filmet, mégpedig a Tarantino-idéző Isteni műszakot 22:55-től, de 21:30-tól ajánljuk a csatorna vadiúj saját gyártású dokumentumfilmjét, a román szomszédaink, pontosabban egy kolozsvári direktor által készített Chuck Norris a kommunizmus ellent, ami szocialista múltunk miatt minket is érint.

A hét utolsó munkanapján a Duna magyar matinéja a Szigorú idők 11:25-től, Mihályfy Sándor rendezése, Fekete Sándor szövegéből. Történelmi film, ami 1851. szeptemberében játszódik, amikor az osztrákok elhurcolnak egy forradalmár grófnőt. Miután nem hajlandó megtagadni nézeteit, elítélik, a hosszú fogság alatt pedig gondolataiban megelevenedik a múlt. Ez után rögtön megnézhetünk még egy honi tévéfilmet az m2-n 13:15-től, a Csata a hóbant, amit Fejér Tamás Kern István regénye alapján rendezett (az író a Gondolj rám rendezőjének édesapja). Nem csak magyar színdarab-adaptációkat lehet elcsípni a tévében: a Duna sugározza 23:05-től a Peter Shaffer (Equus) drámájából készített Királyi harc a Napért című filmet, mely Pizarro és Atahuallpa konfliktusán keresztül két világ harcát mutatja be. Aki pedig látta moziban az egyetlen szerelmi történetet két szemszögből bemutató Egy szerelem története: A férfi és az  Egy szerelem története: A nő című filmeket, az HBO-n megnézheti őket összevágva is (Egy szerelem története: ők, 20:00).

Szombaton a magyar filmek sorát a Bolondos vakáció nyitja Makk Károlytól (Duna, 15:35). A Dunán 22 órától az Üvegtigris 3-at, az M3-on pedig a Vörös vurstlit láthatjuk 23:00-tól. Utóbbit író-rendezőként Molnár György, társforgatókönyvíróként Bereményi Géza jegyzi. 1919-ben játszódik a proletár hatalomátvétel után, és egy vurstli államosítása körül forog. Este lesz egy többszörös Oscar-díjas film az RTL Klubon 22:45-től (Rettenthetetlen), és ha már az idei gálán hiába keresünk majd afro-amerikaiakat, megnézhetjük a producerként Oprah által jegyzett Rabszolgalelkeket Danny Gloverrel és Thandie Newtonnal (AXN, 22:55).

Vasárnap a Duna újra Bond-filmet sugároz (Az aranypisztolyos férfi, 14:55), ami viszont különleges abból a szempontból, hogy főgonosza a tavaly elhunyt horror-sztár, Christopher Lee, aki sztárként is méltó ellenfele volt Roger Moore-nak. A napi magyar múltidézés szerepét ezúttal Tímár Péter filmje, a Csinibaba tölti be a TV2-n délután 15:50-től. Este a jól megírt drámák rajongói nagy gondban lesznek, mivel szinte egyszerre sugároz két filmet a friss Golden Globe nyertes Aaron Sorkin tollából a Viasat3 (21:00) és az ATV (22:20): előbbi Mike Nichols utolsó filmje, a Charlie Wilson háborúja Tom Hanks és Philip Seymour Hoffman főszereplésével, a másik az Egy becsületbeli ügy Tom Cruise-zal és Demi Moore-ral. A TV2-n 23 órától megnézhető Tőzsdecápák - A pénz nem alszik, amely éppúgy a legutóbbi gazdasági világválságról szól, mint a friss Oscar-esélyesként emlegetett, öt díjra jelölt A nagy dobás. Zárásként az m2-n 23 órától látható a C.R.A.S.H-961, Szalkai Péter díjnyertes kisjátékfilmje.

 

Február 15. hétfő

Szeptember (r. Horvai István, 1963), Duna World, 10:30

Az Almanach projekt (r, Dean Israelite, 2014), HBO, 14:50

Vadregény  (r, Rob Marshall, 2014), HBO, 18:00

A hipnotizőr (r. Lasse Hallström, 2013), Viasat6, 23:00

VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (r. Reisz Gábor, 2014), Film Mánia 23:00

Egy lyukas dollár (r. Giorgio Ferroni, 1965), Duna, 00:10

Február 16. kedd

A sárga telefon (r. Berényi Gábor, 1986), Duna World, 11:20

Szellemíró (Roman Polanski, 2010), Film Mánia,  21:00

Az utca királyai (r. David Ayer, 2008), Film+, 23:05

Liza, a rókatündér (r. Ujj Mészáros Károly, 2014), HBO, 23:40

Fehér tenyér (r. Hajdu Szabolcs, 2006), TV2, 02:40

Február 17. szerda

Látástól vakulásig (r. Szőnyi G. Sándor, 1978), Duna World, 11:35

Ne szórakozz Zohannal (r. Dennis Dugan, 2008), TV2, 21:20

A magány-nyomozó (r. Jake Kasdan, 1998) Viasat3, 23:10

A durangói vonat (r. Mario Caiano, 1967), Duna, 02:05

Február 18. csütörtök

Fagylalt, tölcsér nélkül (r. Felvidéki Judit, 1989), Duna World, 11:30

Chuck Norris a kommunizmus ellen (r.  Ilinca Calugareanu , 2015), HBO, 21:30

Szamba (r. Koltai Róbert, 1996), Duna 22:50

Isteni műszak (r. Bodzsár Márk, 2013), HBO, 22:55

Február 19. péntek

Szigorú idők (r. Mihályfy Sándor, 1988), Duna World, 11:25

Csata a hóban (r. Fejér Tamás, ), m2, 13:15

Egy szerelem története: ők (r. Ned Benson, 2014), HBO, 20:00

Királyi harc a Napért (r. Irving Lerner, 1969), Duna, 23:05

Február 20 szombat

Bolondos vakáció (r. Makk Károly, 1968), Duna, 15:35

Üvegtigris 3 (r. Rudolf Péter, 2010), Duna, 22:00

Vörös vurstli (r. Molnár György, 1992), M3, 23:00

Rettenthetetlen (r. Mel Gibson, 1995), RTL Klub, 22:45

Rabszolgalelkekek (r. Jonathan Demme, 1998), AXN, 22:55

Február 21 vasárnap

Az aranypisztolyos férfi (r. Guy Hamilton, 1974), Duna, 14:55

Csinibaba (r. Tímár Péter, 1997), TV2, 15:50

Charlie Wilson háborúja (r. Mike Nichols, 2006), Viasat3, 21:00

Egy becsületbeli ügy (r. Rob Reiner, 1992), ATV, 22:20

Tőzsdecápák - A pénz nem alszik (r. Oliver Stone, 2010), TV2, 23:00

C.R.A.S.H-961 (r. Szalkai Péter, 2012), m2, 23:00