Hétfőn egy idén készült dokumentumfilmet láthatunk, Szekeres Csaba rendezésében. A Misszió a Keresztény Roma Szakkollégiumok Hálózatát a magyarországi történelmi egyházak hozták létre 2011-ben. A szakkollégiumok célja, hogy "...olyan roma identitásukat megőrző, keresztény értelmiségieket neveljenek, akik sokoldalúan képzettek, szakmai munkájukban magas szintre törekednek, nyitottak a fejlődésre, elkötelezettek egyházi közösségük képviseletére". De Skrabski Fruzsina dokumentumfilmjét is választhatjuk, a Befogad és kitaszít a világ olyan kérdésekre keresi a választ, mint hogy mikortól tekinthető önálló biológiai lénynek az embrió, vallási kérdés-e, hogy mi van az élet előtt, mikortól van lelke a magzatnak, vagy az ehhhez szorosan kapcsolódó másik kérdés hogy: mi van az élet után? 

Szerdára ajánlott filmünk egy kissé kilóg a sorból: olasz alkotás, de Magyarországról szól. A történet szerint öt, különböző életkorú és politikai beállítottságú olasz újságíró együtt töltötte napjait az egyik apartmanban az 1956-os magyar forradalom idején. November 4-e drámai éjszakáján, a Budapest felé közeledő szovjet tankok fenyegető zaja és a teljes bizonytalanság azonban néhány perc alatt szétrobbantja békés együttlétüket: felszínre hozza a köztük lévő személyes nézetkülönbségeket, valamint a magyar helyzet eltérő megítélését. A forgatókönyvíró, Indro Montanelli személyes élményeit írta meg nem sokkal a magyar forradalom után, hogy a Hajnalban meghalnak az álmok című film megszülethessen. Az alkotás szerda este látható a Duna Worldön.

Szombaton éjjel a Fem3-on megnézhetjük, hogyan készült Fekete Ibolya november 5-én bemutatásra kerülő új filmje, az Anyám és más futóbolondok a családból. A négygenerációs történet az 1900-as évek legelejétől a 2000-es évek elejéig követi végig a szereplők sorsát, a rendező anyja által inspirált főhős kilencvennégy évet él és huszonhétszer költözik életében. A viharos természetű és példás veszélyérzettel megáldott nő végigvonszolja a férjét meg a lányát a fél országon, valahányszor bajt szimatol, márpedig veszély mindig van: a 20. század viszontagságos eseményei elől rendre tovább kell állniuk, át kell vészelni két világháborút, 1956-ot és még sok minden mást. De mindez nem rontja el a kedvüket, mindegy, hová veti őket a sors, a Partiumtól Budapesten át az Isten háta mögé: hurcolkodnak át az életen, egymásnak vetett háttal. Mikor a forgatáson jártunk, a film operatőre, Gózon Fransisco így nyilatkozott az alkotás képi világáról: "Amikor először beszéltem Ibolyával, kifejezetten úgy terveztük, hogy minden kor abban a technikában lesz rögzítve és megjelenítve, amilyet akkor éppen használtak a filmkészítők. De ez egy nagyon erős formai keret, ami nem biztos, hogy jót tesz a történetnek. Ezért mégsem ilyen módon készültek a felvételek, a kép öregítése végül az utómunkára marad. Természetesen a kameramozgásban lesz utalás a némafilmre, az ötvenes évekre, a privát családi filmekre, de nem annyira szigorú formai keretek között."

Vasárnap érdemes hajnalban kelni, esetleg beállítani 4:25-re a felvételt, ugyanis a Film+2-n a Puskás Ferenc életéről szóló, Puskás Hungary című filmet adják. A focista sztorija hollywoodi történet: a városszéli nyomortanyáról indulva, a szomszéd kisfiúval együtt a világ tetejére jutva, a polgári kispesti belvárosból menyasszonyt találva olyan világsztár lett, aki egész életében - politikától, háborútól, társadalmi konvencióktól függetlenül - mindig csak azt csinálta, amit szeretett, s amit a legjobban tudott a világon: focizott. Hiába imádják Spanyolországban, Görögországban, Ausztráliában és a világon mindenfelé, ő mégis megmaradt magyarnak, sőt a legismertebb magyarrá vált. „Puskás neve jelenti Magyarországot”- mondta egy alkalommal a rendező, Almási Tamás. A Puskás Hungary-ről a kritikánkban így írtunk: „nemcsak az események frissessége működteti a dolgot, hanem érvénybe lép az a titokzatos jelenség, ami (…) Puskás Ferenc lénye volt”.

A hét zárásaként, vasárnap éjjel az M2-n egy kortárs rövidfilmet nézhetünk meg, Bánovits Ottó rendezésében. Az Agapé című film egy elhagyatott tanyán játszódik, ahol a szótlan férj és az állandóan zsörtölődő feleség élnek. Egy nap a feleség meghal, hallgatag férje pedig egyedül marad: a nő elvesztésének feldolgozását láthatjuk a férfi fejében lévő álomképeken keresztül. Az agapé szó feltétel nélküli szeretetet jelent, így a cím két ember szavak nélkül is érezhető szeretetét szimbolizálja.

November 2., hétfő
Keresztfához megyek… 4. rész (r.: Széles Tamás, 2014) Duna World 15:15
Misszió (r.: Szekeres Csaba, 2015) Duna World 17:30
Befogad és kitaszít a világ (r.: Skrabski Fruzsina, 2013) Duna World 22:25
Véres gyémánt (r.: Edward Zwick, fsz.: Leonardo DiCaprio, Djimon Hounsou, 2006) Viasat3 23:00

November 3., kedd
A király beszéde (r.: Tom Hooper, fsz.: Colin Firth, Helena Bonham Carter, 2010) FilmCafe 16:45
Értelem és érzelem (r.: Ang Lee, fsz.: Emma Thompson, Alan Rickman, Kate Winslet, Hugh Grant, 1995) Story4 21:00
Szeretők (r.: Kovács András, fsz.: Cserhalmi György, Kiss Mari, 1983) M3 22:20

November 4., szerda
Varjúröptetés- 1956 Bukarestben (r.: Fischer István, 2006) Duna World 12:05
Hajnalban meghalnak az álmok (r.: Enrico Gras, Mario Craveri, fsz.: Ivo Garrani, Lea Massari, 1961) Duna World 19:25
A gyűjtő (r.: Gary Fleder, fsz.: Ashley Judd, Morgan Freeman, 1997) SuperTV2 22:00
Kolorádó Kid (r.: Vágvölgyi B. András, fsz.: Nagy Zsolt, Sárosdi Lilla, 2009) Duna 22:00
Irány Caracas (r.: Kalmár András, fsz.: Bod Teréz, Harsányi Gábor, 1981) M3 22:10

November 5., csütörtök
Margaret (r.: Kenneth Lonergan, fsz.: Matt Damon, Anna Paquin, Mark Ruffalo, 2011) FEM3 0:25
7 kérdés a szerelemről (r.: Rényi Tamás, fsz.: Garas Dezső, Pécsi Sándor, Venczel Vera, Tordai Teri, 1969) Duna World 11:15
Én, Pán Péter (r.: Marc Forster, fsz.: Kate Winslet, Johhny Depp, Dustin Hoffman, 2004) Universal Channel 16:10
Nem vagyunk mi angyalok (r.: Neil Jordan, fsz.: Robert De Niro, Sean Penn, 1989) Duna 20:35
Zuhanórepülés (r.: Novák Erik, fsz.: Gryllus Dorka, Nagy Zsolt, 2007) Film+2 23:00
Holtpont (r.: Kathryn Bigelow, fsz.: Patrick Swayze, Keanu Reeves, 1991) Film+ 23:15
Szökés (r.: Gyarmathy Lívia, fsz.: Daniel Olbrychski, Bodrogi Gyula, László Zsolt, 1997) Duna 23:30

November 6., péntek
A bohóc felesége (r.: Nemere László, fsz.: Dajka Margit, Márkus László, 1975) Duna World 11:15
A Bourne-rejtély (r.: Doug Liman, fsz.: Matt Damon, Clive Owen, 2002) Viasat3 21:00
Kényszerleszállás (r.: Robert Zemeckis, fsz.: Denzel Washington, Don Cheadle, 2012) Fem321:00
Ronin (r.: John Frankenheimer, fsz.: Robert De Niro, Jean Reno, 1998) Story4 21:00
A sárkány menyegzője (r.: Gaál Albert, fsz.: Andai Györgyi, Kéry Gyula, 1982) M3 22:15

November 7., szombat
Három sárkány (r.: Ladislao Vajda, fsz.: Rajnay Gábor, Lázár Mária, 1936) Duna World 11:15
A makrancos hölgy (r.: Seregi László,színházi közvetítés, 1974) Duna World 13:15
Távol Afrikától (r.: Sydney Pollack, fsz.: Meryl Streep, Robert Redford, 1985) TV2 14:35
Illatos út a semmibe (r.: Magyar József, fsz.: Bárdy György, Kállai Ferenc, 1973) Duna 15:25
A vasálarcos (r.: Randall Wallace, fsz.: Leonardo DiCaprio, Jeremy Irons, John Malkovich, 1998) Cool 18:10
Ghost (r.: Jerry Zucker, fsz.: Patrick Swayze, Demi Moore, 1990) Duna 21:00
Harry Potter és a bölcsek köve (r.: Chris Colombus, fsz.: Daniel Radcliffe, Rupert Grint, Emma Watson, 2001) Viasat3 21:00
Így készült: Anyám és más futóbolondok a családból (werkfilm, 2015) Fem3 22:55
Kis nagy ember (r.: Arthur Penn, fsz.: Dustin Hoffman, Faye Dunaway, 1970) Duna 23:10
Harcosok klubja (r.: David Fincher, fsz.: Brad Pitt, Edward Norton, 1999) Film+23:30

November 8., vasárnap
Puskás Hungary (r.: Almási Tamás, 2009) Film+2 4:25
Adok-kapok (r.: Isabelle Mergault, fsz.: Daniel Auteuil, Sabine Azéma, 2010) SuperTV2 12:45
Liliomfi (r.: Makk Károly, fsz.: Darvas Iván, Krencsey Marianne, 1954) Film+2 15:10
Béke sugárút (r.: Szanyi Göngyi, 2015) Duna World 16:20
Valamit visz a víz (r.: Oláh Gusztáv, Zilahy Lajos, fsz.: Jávor Pál, Karády Katalin, 1943) Duna 15:20
A törvényenkívüli (r.: Howard Hughes, fsz.: Thomas Mitchell, Jack Buetel, Walter Huston, 1943) M3 20:05
Agapé (r.: Bánovits Ottó, fsz.: Lukáts Andor, Lázár Kati, Haumann Péter, 2014) M2 23:05