Nehéztüzérség

Immár a negyedik napom kezdődött azzal, hogy talpmasszírozógép- és gőzvasaló-dílerek zárták előttem sűrű soraikat, mikor a Mammutba belépve a mozgólépcsők felé vettem az irányt. Már-már azt hittem, túljártam az eszükön, de ekkor rendszeresen elém toppant egy biztosítási ügynök, aki az előrelátó gondoskodásról kezdett el papolni nekem. Az első napokon ilyen és ehhez hasonló környezeti megfigyeléseket tettem a bevásárlóközpontban a mozi felé menet.
Ám hogy mennyire csukott szemmel jártam, az számomra Varga Ágota Eksönje nyomán derült csak ki, amely néhány tucat 14 alatti srác elképesztő játéktermi szokásait dolgozza fel. Csak e film utáni körsétám során vettem ugyanis észre a mozgólépcső harmadik emeleti befutójával szemben elhelyezkedő impozáns, csillogó játéktermet, amelyet ezentúl minden fáradt, karikás szemű mozistának csak ajánlani tudok – no persze a filmmel együtt. Mindenestre a vetítőből kifelé pontosan olyan szörnyeket képzeltem magam elé a folyosókon, amint az üzletek ajtajából vicsorogva ugrálnak elém, mint amilyenekkel Varga Ágota főszereplői küzdenek a gépeken. Gondolatban a pisztolyomhoz kaptam, hogy megküzdjek velük, de szerencsémre mielőtt észhez tértem volna, éppen odaértem a játékterem elé, ahová belépve aztán végképp úgy éreztem, hogy a film tulajdonképpen itt folytatódik.
Mivel meglehetősen járatlan vagyok a játéktermek világában, azzal sem voltam idáig tisztában, hogy az átlagéletkor ezeken a helyeken szigorúan az egycsillagos határ alatt marad. Az Eksön világos és ésszerűen felépített mini-interjúkban jár utána azoknak a motivációknak, amelyek a gyerekeket a gépek elé viszik. Mindegyik rövid beszélgetés kulcspontjának, a logikus kérdezésnek nyomán azonnal komoly önellentmondásokba vagy zavart csendbe torkollik az összes dialógus, ami a játékkényszer miért-jére vonatkozik. A különböző szereplők felvezetése között Varga rövid, dinamikusan pergő snittekben a játékokból kölcsönzött inzerteket használ. Gyakran szubjektív beállítások illusztrálják, hogy a gyerekek a gépek előtt milyen izgalmakat élnek át: ilyenkor a néző is üt, bukfencezik, lő és halálos villámokat hajigál ellenfelére. Persze meglehetősen naiv dolog lenne elvárni a fiataloktól, hogy felismerjék, a gyilkoló automaták felpörgetik bennük a rombolás vágyát, mivel – mint az mindegyik srác kapcsán kiderül – szétesett családok, agresszív szülők elől menekülnek ide. Az Eksön nem is erre hajaz. Inkább azok a képei ijesztőek, ahol a szülő bamba, kifejezéstelen arccal áll folyamatosan tüzelő gyereke mellett.
Az viszont biztosan soha nem jutott volna eszembe, hogy a játéktermeknek jótékony pedagógiai (vagy inkább logopédiai) hatása is lehet. A film egyik szereplője – súlyos családi események sokkja következtében – komoly beszédproblémákkal küszködik. Műanyag pisztolyával a kezében viszonyt olyan lazán és pergőn kurvaanyázik a gép előtt, hogy azzal bármelyik tapasztaltabb pályatársát is zavarba hozná!
A doku-szekció nagyágyúinak, Almási Tamásnak és Salamon Andrásnak az idei munkái ismét nagyon erősre sikerültek. Almási Alagsora a kallódó gyerekek egy másik lehetséges menekülési irányát mutatja meg: ez egy pincehelység, ahová néhány lakótelepi haver a családi balhék elől menekül. Itt azután minden belefér. Lökik a hülye szöveget, egymást szórakoztatják a semmivel napokon keresztül. Ebben a közegben Almási vagy akár csak operatőrének a jelenléte is valószínűleg sokkal visszafogottabb viselkedést eredményezett volna, ezért a leghúzósabb (vagy éppen a legintimebb?) jeleneteket maguk a szereplők készítették egymásról egy Hi8-as kamerával. Ennek a döntésnek a formai következménye az, hogy a társaság közösen eltöltött idejét imbolygó, életlen képeken látjuk, ami tökéletesen megfelel a képek tartalmának. Értelmetlen napokról, a céltalanság érzését tükröző arcokról valószínűleg ilyen képek mondanak a legtöbbet.
Salamon András és Incze Ágnes filmje, az Elveszett család egy magyar zsidó család bonyolult, történetét követi nyomon a húszas évektől egészen a közelmúltig. A professzionálisan kivitelezett munkára a minden részletre kiterjedő műgond jellemző. Helyesen kezelt fénytónusok az interjúkban, jó érzékkel kiválasztott és a megfelelő pillanatban felhangzó zene, amely sosem válik hivalkodóvá, mégis pontosan illeszkedik a képekhez. Ugyanez mondható el a korabeli archív felvételek használatáról is. Mind dramaturgiailag, mind technikai szempontból tökéletes munka.
Vasárnap a dokumentumfilm-szekció felvonultatta nehéztüzérségét. Mind a játéktermekben, mind a mozikban.