Az ELF Pictures forgalmazóként új szereplő, de gyártóként már létezik egy ideje. Hogyan vezetett az út ebbe az irányba?

A teljes képhez hozzátartozik, hogy az ELF két éve működik, Muhi András Pires és Horváth-Szabó Ágnes alapították. Andris egy elképesztő elméjű dokumentumfilm-rendező, aki reklámok, játékfilmek és közösségi filmek gyártásával is foglalkozik. Ági pedig egy olyan producer, aki szuperlényként képes egyszerre húsz projektet vinni.

Mindketten úgy gondolták, hogy a saját gyártású filmek bemutatását házon belül kellene megoldani, másrészt az utóbbi időben nagyon sok jó doksi készült el körülöttük, amik túl rizikósak voltak a klasszikus moziforgalmazó cégeknek. Szükségük volt tehát valakire, aki elég megszállott és bolond egy ilyen melóhoz.

Így kerültél képbe te, mint a magyarhangya egyik alapítója?

A magyarhangyánál rengeteg doksival foglalkoztam, hónapokra beépültem a világukba. Felderítettem az adott téma hazai közegét, hogy megtaláljam a nézőket, akiket érdekelhet. Mielőtt belevágtunk volna, Andrissal sokat beszélgettünk arról, hogy megéri-e ma filmeket forgalmazni. Végül arra jutottunk, hogy ha hosszú távon gondolkozik az ember és szeretné felrázni ezt a közeget, akkor igen.

Ezen felül jöttek az Inkubátoros elsőfilmek, szerettünk volna, ha van normális bemutatója azoknak is, amiket más forgalmazók nem vállalnak be, mert túl kis kaliberű projektek, sok munkával, de kevés nézővel járnak. Mindemellett nekem nagyon fontos volt, hogy a saját szerelemprojektjeimet is idehozhassam. 

Sebastián Lelio: Egy fantasztikus nő (Forrás: ELF Pictures)

Milyenek a szívedhez legközelebb álló projektek?

Ezek lehetnek nagyon underground dolgok vagy egyszerűen olyan filmek, amiket fontosabbnak gondolok annál, minthogy elkerüljenek minket és ne lehessen őket mozis körülmények között megnézni. Ilyen volt az Egy fantasztikus nő, amit senki sem mert behozni. (A chilei Sebastián Lelio alkotása nyerte idén a Legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját, aminek jelöltjei között Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje is szerepelt. – a szerk.)

Még az Oscar-díj ellenére is azt mondták rá, hogy egy transzgender kérdéssel foglalkozó, ráadásul chilei filmmel, amelynek egy férfi testbe született nő a főszereplője , a magyar közönség nem fog azonosulni, nagy bukó lesz belőle. Mi májusban jöttünk ki vele, sok melóval végül tök szép számot hozott, 4400-an nézték meg a nyár során.

Hogyha van egy ilyen ellenállás a témával kapcsolatban, hogyan érdemes nekiállni a forgalmazásának? Mi az a stratégia, ami működhet?

Én hiszek benne, hogy lehet érzékenyíteni az embereket, hogy ne ijedjenek meg, ha ki kell lépniük a komfortzónájukból. Ez a film ráadásul tényleg mindenkinek való. Szerencsés volt az is, hogy a Pride-hónapban hoztuk ki a filmet és sok segítséget kaptunk az LMBTQ közösségtől.

Új, felismerhető arculatot terveztünk a filmnek, közösen a szuper grafikus stúdióval, a de_form-mal, amit olyan alternatív helyekre is eljuttattunk, ahová más filmforgalmazók ritkán merészkednek. Több egyedi kampányelemet használtunk: különböző mozikban kiraktuk a fantasztikus nő-matricát a tükrökre a mosdókban, ez később sok fotón szembe jött velem, mémeket terveztünk a főszereplőnő arcával stb. 

Megpróbáljuk több nézőpontból végiggondolni, hogy kiket érdekelhet az adott film, és mindegyik vonalhoz kitalálunk alternatív dolgokat, például fura helyeken szoktunk extra vetítéseket tartani, ami valahogy kapcsolódik egy jól körülhatárolható közösséghez. Valahogy ki kell emelkedni a zajból. Még a magyarhangyánál Bognár Péterrel kigondoltuk, hogy egy film ne csak feltűnjön a semmiből, hanem legyenek mögötte események. Ezt azóta mások is átvették, ami egy szuper dolog.

Csuja László: Virágvölgy (Forrás: ELF Pictures)

Mostanában sokszor hallottam forgalmazóktól, hogy milyen telített a hazai mozis piac. Te is így tapasztalod?

Tartalombőség van, nemcsak a forgalmazókból, hanem a filmekből is rengeteg van. Elkészül évente világszinten kb. 6000 film, ami valamilyen szinten bekerül a fesztivál- vagy mozikörforgásba, ezek közül 1000-ről legalább fontos tudni. Elférne még akár tíz forgalmazó cég is az országban, akik csak olyan adott tematikákkal dolgoznak, amiknek nincs erős hazai képviselete, a minőségi horrortól az ázsiai mozikon át a hardcore függetlenfilmekig. Az már más kérdés, hogy mekkora igény volna rá, hogy ezeket moziban nézzék meg az emberek, és nem otthon.

Az első magyar játékfilmetek is inkább a művészfilmek közé tartozik. A Virágvölgy-nek sikerült megtalálni a közönségét?

Ahhoz képest, hogy elég kis költségvetésű, radikális film, korábban más filmekből ismeretlen színészekkel és elsőfilmes alkotóktól, már az első héten 1400-an látták. Az alternatív filmek esetében érdekes módon mindig van pár száz néző, aki belül rá, még ha nem is reklámozod. Nekünk az az érdekes, hogy ezen a körön kívül kit lehet még bevinni rá.

A Virágvölgy-nek sikerült eljutnia többekhez is, ebben segített, hogy Karlovy Vary-ban díjazták, aztán a hazai nyári fesztiválok közönségéhez vittük el, a zenei- és divat szubkulturában és az Instagram világában jelentünk meg vele, ahol Bianka (Berényi Bianka, a film főszereplője. - a szerk.) jól be van ágyazódva.


Zurbó Dorottya: Könnyű leckék (Forrás: ELF Pictures)

Három, nemzetközileg is sikeres magyar dokumentumfilmet is hoztok az ősz folyamán (Nagyi projekt, Könnyű leckék, Egy nő fogságban). Milyen szempontok alapján választottátok ki őket?

Mindháromnak erős üzenete van, mind 2018-ra, mint Magyarországra vonatkozóan. Nem csak egy szűk körnek, vagy csak egy adott oldalnak szólnak. Fontos fókuszba helyezni a témákat, amiket felkarolnak. Az Egy nő fogságban a házi rabszolgaságról szól - megdöbbentő szembesülni vele, hogy hány tízezer embert érint ez a probléma napjainkban.

Azt gondolnád, hogy ilyesmi csak nálunk parább helyeken fordul elő, pedig még a hivatalos itthoni adat is azt mutatja, hogy 30 000 felett van azon emberek száma, akiket szó szerint fogva tartanak - elveszik a pénzüket, korlátozzák a szabadságukat, dolgoztatják őket, és sok esetben maguk sincsenek tisztában a helyzetükkel.

A Könnyű leckék megismertet egy fiatal szomáliai menekült lánnyal, aki Magyarországon marad, itt teszi le az érettségit, egyedül kell megállnia a helyét a családja nélkül, és kétszer annyira keményen dolgozik, hogy be tudjon illeszkedni, mint aki ezt készen kapta. A Nagyi projekt kapcsán pedig azt látjuk, hogy lassan kihal az a generáció, aki még személyesen megtapasztalta a 20. század legnehezebben feldolgozható részeit. Egyszerűen addig kell még őket beszéltetni és meghallgatni, amíg ez lehetséges.

Akkor van egy kultúrmissziós törekvés is a részetekről?

Olyan dolgok ezek, amikre muszáj mintákat látni. Azért foglalkozunk ilyen dokukkal, mert ez közszolgálati feladat, amit most segíteni kell ellátni. Félre ne értsd, nem fényezni akarom magunkat – egyszerűen ezeknek a filmeknek ott lenne a helyük, ahol a legtöbben be tudják őket fogadni. Persze egy kicsit szélmalomharc. De olyan filmekről van szó, amik megérdemlik, hogy adj nekik másfél órát az életedből a moziban. Az ilyen filmekből kéne kialakulnia a vitakultúrának, mert alkalmasak rá.

Révész Bálint: Nagyi projekt (Forrás: ELF Pictures)

Most úgy tűnik, mintha általánosan lenne egy felfutás az itthoni dokumentumfilmekben.

Ez egy globális jelenség, de tényleg jól állunk a dokukból, nemcsak az itthoni és nálunk lévőkre értve, hanem összességében. A folyamatos egymásnak feszülés, a fake news, a bizalmatlanság és bizonytalanság korában vagyunk, szerintem ezért is van egyfajta új hulláma a dokumentumfilmeknek. Egy ilyen korban próbál meg objektív műfaj maradni, vagy legalább párbeszédet indítani a megkerülhetetlen dolgokról. Magyarországon ez kétszer annyira érvényes, muszáj hidat képezni, hogy az emberek képesek legyenek egymással szót érteni, ne pedig egymásnak essenek az égető kérdéseken.

Idei filmjeitekben javarészt női szereplők vannak a középpontban.

Ez valószínűleg inkább a korunkról mond el valamit. Nagyon örülök, hogy a nőkkel való bánásmód, az egyenlőség kérdése beszédtéma lett. Fontos, hogy lehessen történeteket adni ezekhez a beszélgetésekhez. A filmeken keresztül tágasabb perspektívát lehet kialakítani, a mozi közönsége pedig jó közeget teremt a diskurzushoz. De az is lehet, hogy mostanában több filmet nézek, amiben női főszereplők vannak, vagy női alkotók készítették, és így nagyobb valószínűséggel választok ilyet.

Mit terveztek jövőre?

Alapvetően tartjuk a független, művész- és peremvidék vonalat, de jövőre egy-egy nagyobb külföldi filmmel is szeretnénk kipróbálni magunkat, a multiplex mozik közönségét is megcélozva, amikhez nagyobb felkészülésre van szükség, de kellő munkával nagyot szólhatnak.

Borítókép: Donáth Péter (Fotó: Muhi Zsófia)