A filmrészlet így szól: „A szigorú társadalmi normáknak való megfelelés gyomorfekélyt, érrendszeri megbetegedéseket okozhat. Szerelmes elvtársak, egészségetek érdekében keféljetek szabadon! A kommunista hatalom elnyomja az ember természetes életszeretetét. Csak a szerelem és a munka szabad gyakorlása hozhat létre fegyelmezett munkásosztályú társadalmat. A szövetektől megvonta életenergia rákot okozhat. A rák halálos sejtelváltozás. A fasizmushoz hasonló. Elvtársak, szeretkezzetek boldogan, félelem nélkül! Hagyjátok, hogy a gerincoszlopon végigfusson az áram. Hozzuk működésbe a sejtek és a társadalom vibrálását!”
filmhu:Műveit filmesszéként emlegetik. Egyetért ezzel a címkével?
Dusan Makavejev: Így is nevezhetjük őket. De elsősorban az a fontos, hogy a filmnek drámai szerkezete legyen. Lineáris története. Még ha Godardot vesszük példának, aki olyan filmeket készít, amik látszólag teljesen rendszertelenek és kaotikusak, utólag elgondolkodva nála is fel véljük fedezni, hogy a filmjének szükségeszerűen eleje, közepe és vége van. Még a totálisan esszéisztikus mozikban, vagy a véletlen-filmekben is megtaláljuk a dramaturgiai szerkezetet. Ez a mozinézésnek, mint élménynek a természetéből adódik, hogy beülünk egy külön helységbe mozgóképet nézni: és ott történetet akarunk látni. Szociológiát és pszichológiát tanultam az egyetemen. Mohón olvastam a lapokat, rengeteg tudományos folyóiratot. Már gyerekként imádtam a dokumentumokat, a fotókat például. Újságcikkeket is gyűjtögettem. Ugyanez folytatódott filmes pályámon is: az élet aprócska darabkáit és morzsáit szedegettem fel mindenütt.
Dokumentaristaként kezdtem. A mai napig szeretem a felvevőgépet úgy használni, mint egy dokumentumfilmes kamerát. Ez azt jelenti, ha valami véletlenszerűen történik, és jó, megtartjuk. Mindig szerettem azokat a momentumokat, amik egy kicsit kilógnak a keretek közül. Ez extra értéket kölcsönöz az adott jelenetnek. A filmet kezdőpontnak tekintem: inspirációnak arra, hogy a megtekintése után a néző elmenjen, és utána nézzen bizonyos témáknak. De ehhez elengedhetetlen egy történet. Még mindig kell egy nő a szobába, egy konfliktus, és így tovább…
filmhu:Az esszéisztikus jelleg a moziban főként politikai tartalmat feltételez. Filmjei nem voltak szűkében ennek.
D.M.: Az igazi esszé nyílt politikai konfliktusba torkollik. Az én stratégiám azonban az volt, hogy nem kell rögtön sarkalatos kijelentéssel kezdeni, mert akkor betiltják a filmet. Az állításaimhoz először egy történetet kellett találnom, a témát drámai erővel kellett felruháznom, hogy megőrizze a nyilatkozat az erejét, aztán néhol humoros pillanatokkal feldobni. Az esszé célja megváltoztatni az életet. A filmjeimmel is erre törekedtem, de tudja, a moziban ehhez túl sok a korrupció.
filmhu:Korrupció kellett ahhoz is, hogy elindulhasson a pályán?
D.M.: Harmincas éveim elején jártam, amikor lehetőséget kaptam rendezésre, mert a kommunizmusban nem kezdhette az ember túl korán. Az 50-es évek végén meglehetősen nyílt politikai légkör uralkodott, új kormányzati képviselőt kapott a filmipar. „Hány filmet gyártunk egy évben?”, kérdezte az elvtárs. „Kettőt-hármat, talán négyet”, hangzott a válasz. „Ó, sokkal többet kell csinálnunk. Legalább tizet. Hozzák ide az összes tehetséges fiatalt”. Egy cirkusztól vásárolt vagonban laktam akkoriban. Egyik reggel ennek az elvtársnak a sofőrje kopogtat az ajtómon. Délre berendeltek a filmgyárba. Összecsődítettek írókat, filmfőiskolásokat. Tizenöten lehettünk. Az elvtárs azt mondja: „Úgy tudom, Önök tehetséges emberek. Olyan elvtársak állítják ezt, akiknek az ítéletében megbízom. Önökön múlik ennek az iparágnak a jövője. Mihez akarnak kezdeni?” Az egyik fickó azt mondta, vígjátékot akar rendezni a burleszk hagyományából kiindulva. „Rendben, kihozatjuk a Filmmúzeumból az összes Chaplint, Ön végigtanulmányozza őket, aztán megrendezheti a komédiáját. Maga, Makavejev elvtárs?” Gyorsan ki kellett valamit találnom. Azt mondtam, elmegyek abba a híres szocialista gyárba, és készítek egy filmet az ott dolgozó emberekről.
filmhu:Mennyire hordozta tenyerén a jugoszláv rendszer a filmrendezőket?
M.D.: Már az első filmemmel Mar del Platára kaptam meghívást. Képzelheti az első utam repülővel Belgrádból Athénba, onnan Madridon keresztül Dakarba, Szenegálba, majd Braziliába, és végül Buenos Airesbe. Amikor Hruscsov hatalomra került, enyhülés köszöntött be. Kritikusok lehettünk a szovjet rendszerrel szemben. Mindig azt mondtuk, a mi rendszerünk jobb – és valóban jobb is volt. Jugoszláviában mindenki útlevelet kaphatott, ami hetven országba volt érvényes. Emlékszem, Rióban csak felmutattuk, és utunkra engedtek, míg a nyugat-németeknek vagy az amerikaiaknak ott kellett rostokolniuk engedélyeztetési procedúrákra várva. Tito szeretett utazni. Nagy építkezésekben vett részt Ázsia-szerte, főleg Irakban, és baráti kapcsolatot ápolt Indonéziával, valamint sok dél-amerikai országgal. Ez jó volt Amerikának, mert balanszírozta a szovjet befolyást, és jól példázta, hogy egy ország független (és szegény) tud maradni - persze némi segítséggel (nevet).
filmhu:E segítség miatt hívták Titót nálunk és a szovjeteknél a „Nyugat láncos kutyájának”.
D.M.: Okos ember volt. Kevesen tudják, hogy a Monarchia hadseregében szolgált a gyalogosok közt, altisztként. A békebeli Bécsben ez azt jelentette, hogy nem vegyülhetett az ezredesek, hadnagyok, őrnagyok közé. Akik szabad idejükben vívtak és bort isztak. Az egyetlen kiugrási lehetőség tehát a kardvívás volt, mint sport - úgy, ahogy Szabó Pista (a nevet Makavejev magyarul mondja - K.L.) megcsinálta ezt a A napfény ízében, ahol a Sonnenschein fiú így kerül egyre jobb körökbe. Ez volt a kiugrási lehetőség zsidóknak, szlávoknak, mindenkinek. A másodlagos etnikumoknak egyébként is vagy kimagaslóan tehetséges színésznek vagy zenésznek kell lennie, hogy elfogadják. Tito is az elismerésre hajtott. Megtanult néhány nyelvet. Tudja hogyan szerezte első osztrák katonaegyenruháját? Úgy, hogy Eszéken (ezt a szót is magyarul mondja – K.L.) egy bécsi operettben szerepelt egy műkedvelő előadáson! A Marica grófnőben. Vett is hozzá a saját pénzéből egy díszes csizmát. Amikor ellopták tőle az uniformist, nagyon bepipult.
Tudja, hogy a vértestvére magyar volt? Pedig az anyja szlovén, apja horvát. Elhozatta a testvérét ide, de az nem érezte jól magát, és hazament. Egy kis vasútállomás főnöke volt Magyarországon. Tito egyszer levelet írt a magyar nagykövetnek, hogy régóta nem hallott a fivéréről, és schillinget, meg jó pár féle pénzt küldene neki, és arra kéri a nagykövetet, váltsa át forintra, és juttassa el hozzá. Egyszerű ember volt. Ugyanakkor nagy törtető! A Monarchiában mindenki kevert nemzetiségű volt valamilyen módon. Emlékszik Agatha Christie krimijére a Gyilkosság az Orient Expresszen-re, aminek a végén kiderül, hogy mindenkinek volt oka a gyilkosság elkövetésére? Ott utazik a vonaton a román, a magyar, a német, a zsidó, az összes elképzelhető náció, és mind a Monarchia része. Tito ebből a világból jött. Értette azt a gondolkodást, amit jól ismerünk Molnár Liliomából (a darab címét is magyarul mondja – K.L.), hogy egy jó pofa sör, egy elegáns cipő, egy jó kis szórakozás, ezek számítanak.
filmhu:Az utazásnál tartottunk. Kiengedték Amerikába, ahol elkészítette negyedik filmjét, a W. R., avagy az organizmus misztériumát. New Yorkban összejött az amerikai avantgárd körök legnagyobbjaival.
D.M.: Kilenc hónapra kaptam ösztöndíjat. Andy Warhollal és a körével már 1967-ben találkoztam, amikor a Postáskisasszony-nyal (Szerelmi történet, avagy a postáskisasszony tragédiája) elmentem a New York-i Filmfesztiválra. Egyszer csak bejött a szállodába ez a furcsa bagázs, Warhol és mindenki Factoryból. Ők tervezték a fesztivál plakátját. Megismerkedtem velük, meg Jonas Mekas-szal, és az antológikus filmezés jeles alakjaival. A kritikusok nagyon dícsérték a filmem, mert tartalmazott néhány ad hoc vágást, például egy politikai felkelés és egy pszeudo-pornó jelenet egybe úsztatását, ami nagyon avantgárdnak számított akkoriban. A sajtótájékoztatón azt mondtam, igazságtalan dolog engem dícsérni azért, amit a New York-i kísérleti filmesektől tanultam. 1962-ben láttam a műveiket a belgrádi Filmmúzeumban. Felsoroltam a neveket, Mekas, Warhol, Kenneth Anger, Bruce Bailey, és a jelen lévők azt sem tudták, kikről beszélek! Ugyanis a 66. utcában voltunk, míg az általam említett pasasok a Soho kellős közepén éltek. Az alternatív kultúra még nem volt sehol. Talán a Kilencedik Sugárúton ha játszották a 16mm-es dolgozataikat egy-egy eldugott helyen, mondjuk egy kis könyvtár előadótermében, mint a fesztivál programjának másodlagos, sőt harmadlagos fontosságú elemét, amire senki sem vetett ügyet.
filmhu:A szó szoros értelmében underground.
D.M.: A Hair a következő évben jött ki, bár a Columbia (Egyetem) már 1967-ben lángokban állt, és a Berkeley-n is nagyon mozgolódtak. Ott talán lehetett egyeseknek némi fogalma arról, kik ezek a kísérleti filmes ürgék, míg New Yorkban alig tudtak róluk. Mindig nagy hálát éreztem irántuk. Az orosz experimentális filmek, aztán a 20-as évek orosz mozija (például Dovzsenko), a francia underground (a korai René Clair, Bunuel stb.), és ezek a new yorkiak hatottak rám.
filmhu:És a politikai hatások honnan jöttek? Hogyan fejlődött „ideológiailag” - hogy ezt a kellőképpen lejáratott szót használjam…
D.M.: Ezzel az általam kedvelt kísérletező megközelítéssel elvileg olyan normális dokumentumfilmeket kellett volna csinálnom a szocializmus kebelén, amilyet csak lehet. De az élet mindig sokkal rosszabb volt, mint amit valaha is be lehetett mutatni. Ezért váltottam a játékfilmezésre, ahol a vágás révén becsempészhettem a rebellis ízlésemet és tudásomat. A politikai ideáim természetesen politikai dolgokból eredtek. Abból, hogy milyen dolog fiatal kommunista párttagnak, aztán kitagadottnak, majd pártba visszavett elvtársnak lenni, hogy aztán az egész folyamat megint kezdődjön elölről. Nem voltam tisztában vele, hogy lázadó vagyok. Természetesnek tűnt, hiszen a nácik alóli felszabadítás is lázadás révén sikerülhetett. A partizánok műve volt. A politikai rendszerünk tehát a lázadásban gyökerezett.
filmhu: Filmjeiben a spontán történéseket elkapva, a „civilizálatlan” viselkedés megmutatásával is a lázadást akarta hangsúlyozni?
D.M.: Az élet maga az, ami mindig elárul téged, bármit teszel. Lehet egy kiváló esszéd, de ha jól megpiszkálod a dolgokat, felfedezed, hogy valami mindig kicsúszik a teóriád hatóköréből, és tönkreteszi a rá erőltetett rendet. Persze megpróbáljuk megszervezni az életünket, hivatást választunk, de az élet mindig áttör a határokon és a skatulyákon. Mert őrültebb és csintalanabb, mint gondolnánk. Természetszerűen kaotikus. Mindig ezt akartam megragadni. Úgy érzem, sokszor sikerült is. Mint a Postáskisasszonyban, ahol valódi professzorok tartanak értekezést a tudományágukról, de amint az a történetből kiderül, a teóriáiknak semmi közük a valósághoz – ez adta a film a báját.
filmhu:Kedvence, a pszichológus Wilhelm Reich munkásságának tematikáját alkalmazta a filmjeiben: egyenlőségjelet tett a politikai és a szexuális elnyomás közé.
D.M.: Az egyik nem következik automatikusan a másikból, ezt nem állítanám határozottan. Reich rájött, hogy a freudi gondolkodás, ego, szuperego, szublimáció, meg a többi terminus elég behatárolt. Érdekes, hogy a magyar pszichoanalízis szintén sokkal izgalmasabb volt (Ferenczi, Fodor stb.), mint az osztrák. Azt hiszem ennek az az oka, hogy maguk, magyarok tisztában vannak vele, nem minden az, aminek látszik. Személyiségüknek ezt a vad részét hozták magukkal Mongóliából, vagy azt Isten tudja honnan. A lényeg az, hogy nem lehet társadalmat építeni olyan emberekből, akiknek nincs karakterük. Reich felismerte, hogy a karakter olyan mint a…. hogy is mondják ezt magyarul? Páncél (ezt a szót is magyarul mondja –K.L.), amely alatt az ember elrejti magát. Egyfajta hivatalos imázs alá. Reich hitt benne, hogy a szexuális szabadság segítheti az eszményi forradalmat, hiszen a forradalom maga a szeretet. A McCarthy-korszakban az amerikaiak azt hitték, egy rohadt komcsi van az országukban, aki az Orgone Box nevű masinájában maszturbáltatja az embereket. Pedig az OrgoneBox hatásosan működött, egyszer én is ültem benne. Elektromos gépezet, ami egy-két hónapig segít levezetni a testben felgyülemlett görcsöket, de aztán elveszti a hatékonyságát. Reich Amerikában már nem tartott kapcsolatot semmilyen kommunista szervezettel, ilyen alapon tehát nem tudták elfogni. A Food and Drug Administration indított vizsgálatot ellene, azzal vádolták, hogy hamis diagnózisokat állít fel. Végül a bíróság elleni engedetlenség miatt ítélték két év börtönre, mert nem jelent meg a tárgyaláson. Vannak, akik továbbviszik Reich teóriáját, és egyenesen úgy vélik, hogy nem egy, hanem több páncélunk van, egyeseknél a pókerarc, másoknál a merev test, vagyis önmagunk különböző részeit blokkoljuk. Bizonyos mértékig jómagam is azt hiszem, hogy szükségünk van a maszkokra és keretekre, máskülönben vagy ellopnánk mindent, ami a kezünk ügyébe akad, vagy rá ugornánk az első velünk szembe jövő nőre…
filmhu:Ahogy az Ön filmjeiben teszik az emberek.
D.M.: És az életben is (nevet)!
