A lengyeleké a legnagylelkűbb és legjobban szervezett két Media-s továbbképzés Európában: az egyik a ScripTeast, a másik pedig az Ekran. Gyorsan hozzá kell tenni, hogy utóbbihoz tekintélyes anyagi segítséget nyújt számos nyugat-európai szervezet, mint a svájci Focal, a kölni International Filmschule, a Holland Filmintézet, a walesi International Filmschool és egy sor másik komoly presztízsű alapítvány. Nem véletlen, hogy a 12 résztvevő csapat többnyire a szervező és támogató országokból jön össze, és jobbára személyes beszélgetések során választja ki őket az Andrzej Wajda Iskolát a legendás lengyel filmkészítővel közösen megalapító rendező-operatőr Wojciech Marczewski.

Forgatnak az Ekran hallgatói
Forrás: Ekran honlap

A Mediterranean Film Institute 2006-os forgatókönyvíró kurzusán hallottam először az Ekranról egy résztvevőtől, akit épp abban az évben választottak be az Andrzej Wajda iskola nemzetközi programjába is. Miután dicshimnuszokat zengett az ott folyó munkáról, még ugyanabban az évben beadtuk pályázatunkat, ami első körben sikertelen volt. Az esélytelenek nyugalmával pályáztunk tavaly év végén újra, ám idén januárban örömhír landolt a levelesládánkban: első magyarokként részt vehetünk az Ekranon. 

Az Andzrej Wajda Filmrendező Mesteriskola Varsó szívében, a helyi filmstúdió közepén foglal el egy kétszintes épületet. A nemzetközi szintű Ekranon túl számos játék- és dokumentumfilmes kurzust indítanak évente hazai filmkészítőknek. Az egyes tanfolyamok menete nagyon hasonló: forgatókönyvfejlesztés, rendezés és produceri ismeretek teszik ki a programot. Az Ekranra természetesen neves hazai és nemzetközi tanárokat hívnak meg. A vezető oktató maga Andrzej Wajda, aki bár keveset van jelen, minden csoportnak igyekszik tanácsot adni már a forgatókönyvhöz, valamint a már  elkészült jelenetekhez is.

A Filmrendező Mesteriskola alapítója ifjúkorában
Adrzej Wajda

A háromszor két hét alatt a szinte áhítatos tisztelettel körbevett Wajda és a nagyon gyakorlatias Marczewski mellett további igen felkészült trénerek irányították a munkát, mint például Agnieszka Holland (többek között minden idők legjobb tévésorozata, a Drót egyik rendezője, amiről kimerítő beszélgetést folytathattam vele), Volker Schlöndorff, Enyedi Ildikó, Pawel Pawlikowski, Witold Stok, Udayan Prasad, Alan Fountain vagy a Script Factory egyik alapítója, Marylin Milgrom.

Az Ekran elsősorban filmrendezői tréning, ezért a meghívott csapatokból a legfontosabb személy mindig a rendező. Vele érkezik az író, illetve a második és harmadik workshopokra a producer is. Dyga Zsombor rendezőt a Fade In részéről én kísértem íróként, illetve Lovas Balázs mint szárnypróbálgató producer csatlakozott. A nyertes filmtervünk munkacíme Squat, mely egy politikai dráma/thriller, és egy nemzetközi anarchisták által Budapesten alapított foglaltházas közösség pusztulásáról, utolsó éjszakájáról szól.

Akcióban a magyar csapat
Jelenet Dyga Zsombor Squat c. filmjéből 

Treatmenttel pályáztunk, így a márciusban lezajlott kezdő forduló első napjai a történet kivesézésével és megbeszélésével teltek. A sztori-megbeszélések hosszúra nyúltak, és elég kaotikusak voltak egy idő után, ugyanis nem csak a trénerek, de a résztvevők is reagáltak egymás munkáira, ami papíron demokratikus, de egy idő után kevésbé hatékony módszer. A következő napok a forgatásra való felkészülésről szóltak. Első alkalommal minden rendező kapott egy feladatot. Négy klasszikus film egy-egy kulcsjelenetét kapták meg az alkotók, azt kellett saját felfogásban leforgatni egy nap alatt.

Zsombor Coppola Magánbeszélgetésének egy jelenetét értelmezte újra, és sokak szerint ez volt az első workshop legjobban sikerült kisfilmje. A két nap felkészülés – egy nap forgatás – egy nap vágás az első alkalommal viszonylag olajozottan ment, a későbbiekben akadtak problémák. Ugyanakkor elmondható, hogy a helyi stáb – elsősorban a lodzi filmiskola végzősei – nagyszerűen, kiemelkedő hatékonysággal végezte munkáját, különösen az operatőr, Mathias Kukielski és a vágó Andrzej Dabrowski  hozzáértése vívott ki elismerést részünkről.

Az Ekran magyar résztvevői nem most dolgoztak először együtt
Jelenet a Kész Cirkusz c. filmből

A májusi és júliusi második, majd utolsó alkalommal már a saját filmtervünk egy-egy kulcsjelenetének leforgatására kaptunk lehetőséget. Elmondhatjuk, hogy a szűkös feltételek, és elkerülhetetlenül becsúszó szervezési bökkenők ellenére is sikerült vállalható, prezentálható jeleneteket forgatni. Az Ekran egyik fő célkitűzése ugyanis a továbbképzésen túl, hogy a rendező kísérletezhessen a majdani film vizuális jellegével, illetőleg további producerek és befektetők meggyőzéséhez felhasználható, bemutatható jelenetek szülessenek. A harmadik alkalommal a forgatás már saját, „otthonról hozott” operatőrrel és színészekkel zajlik, saját nyelven. (Mi erről lemondtunk, és a jól bevált lengyel stábbal dolgoztunk mindhárom alkalommal.)

A forgatás mellett tovább zajlottak a történetszerkesztői, -fejlesztői megbeszélések a svájci Antoine Jaccoud vezetésével. A legpontosabb, legátfogóbb dramaturgiai segítséget viszont a walesi Nigel Orillardtól, illetve az angol Marylin Milgromtól kaptuk. Ez a tény erősíti az állandó dilemmát: a kontinentális, illetve kelet-európai forgatókönyv tréningeken is az angolszász hozzáállás és metódus érvényesül legjobban, legerősebben (nem volt ez másként a ScripTeasten sem), holott teljesen más tradíciók határozzák meg a filmkészítők világképét, munkáját. Erről hosszan elmélkedtünk az egyik trénerrel, a bosnyák származású Denijal Hasanovic-al; vajon érdemes-e angolszász tanárokkal feltölteni a hasonló kurzusokat.

Volker Schlöndorff volt a workshop egyik trénere
A Bádogdob c. Cannes-i nagydíjas film plakátja

Az Ekran egyetlen valódi gyengesége a produceri képzés. Elmondható, hogy gyakorlatilag semmiféle új tudást, információt, bármiféle hasznos tanácsot a gyártás előkészítésére, finanszírozás felkutatására, a film marketingjére, disztribúciójára vonatkozóan nem kaptunk. Egy dolog persze találkozni neves producerekkel, a gyakorlat viszont azt mutatja, hogy a hálózatépítés felfelé nem működik, azt sokkal inkább horizontálisan érdemes elkezdeni és táplálni.

Pár szó a résztvevőkről. Az Ekran a kiírás szerint szakmabelieknek szól, és a 12 résztvevőt gondos válogatás és szűrés után választják ki. Ehhez képest forgatókönyvi szempontból égbekiáltó dramaturgiai hiányosságok mutatkoztak helyenként, és nem egy esetben szinte teljes rendezői koncepciótlanság és amatörizmus jellemezte az elkészült filmeket. Hogy ez válogatói mellényúlás, avagy a kontinens bizonyos országainak filmes oktatására jellemző hiányosságok bizonyítéka, azt nehéz eldönteni.

Az Ekran kurzusának helyszíne Varsó
A lengyel főváros ma

Mindemellett a varsói kurzust meleg szívvel tudom ajánlani bármely hazai filmkészítőnek. Mint a legtöbb hasonló tréning esetében, a prominens oktatóktól, igazi nagyágyúktól való okulás mellett rengeteget lehet nyerni az ott születő kapcsolatokból is. A program végére elkészült jelenetek pedig, ha minden jól megy, valóban segíthetnek továbblendíteni a filmtervet a megvalósulás felé.

És ami a legjobb: az Ekranon a részvétel ingyenes. A jövő évi kurzusra már lehet jelentkezni, a határidő november 15.