Gerőcs Péter: A filmkészítés körülményeiről annyit érdemes tudni, hogy nekiálltam a kamerámmal, derítőlapommal, hangrögzítőmmel, és elkezdtem forgatni egymagam. Nem siettem vele, de azt sem akartam, hogy szétfolyjon az idő, úgyhogy adtam neki egy körülbelüli fél-egy éves keretet. Ezt be is tartottam. Volt néhány tippem, hogy kiket érdemes megkérdezni, ha azt szeretném, hogy a filmnek több irányú rátekintése legyen az alanyára.Motivációm kettős volt: egyrészt nekem nagyon fontos Márton László munkássága, mint volt tanítványának, mint írónak, mint olvasónak, másrészt pedig néha megtörténik velem, hogy ha egy alkotót korszak-meghatározónak gondolok, és úgy érzékelem, hogy ehhez nem párosul egyenértékű recepció, próbálok valamit tenni a magam módján hogy a hiányból valamit bepótoljak. Nemrég egy szobrászról készítettem fotókat, videót, interjút vele, honlapot neki, hátha valamit segít. Talán egy kicsit segített is. Mártonnal természetesen nem ez a helyzet. Mindenki elismeri a kvalitásait, az eredményekhez képest azonban a kutatása késésben van. Tulajdonképpen felháborítóan, de a felháborodásom itt most teljesen mellékes.
Filmhu: Miben áll számodra a portréfilmezés fő nehézsége?
G. P.: A portréfilm készítés, mint még néhány alapműfaj, számomra feloldhatatlan ellentmondásra épül. Valószínűleg ezért is érdekes, ezért is sikeres, és marad fönn sokáig (mint műfaj). A portré esetében ez valami olyesmit jelent (amennyire eddig ezt meg tudom ítélni), hogy létrehozzak egy filmet mások elbeszélésein keresztül, vagy - ha él az alany - az ő megnyilvánulásaival és azok szituatív megmutatásával együtt, úgy, hogy éppen a sok nézőpontúságtól hullik szét az arckép. Minél több megszólalóból, minél több részletből próbáljuk összerakni az egészet, meglepő módon nem egységesebb, hanem annál fragmentáltabb lesz. Létezik egy helyes arány, amit én biztosan nem tudok grammra megmondani, csak sejtek, érzek (hogy jól vagy rosszul, azt nem tudom).
Nézd meg a film előzetesét!
Filmhu: Ez már a második íróportréd a privát mészöly után, ezúttal viszont élő, befejezetlen életművű szerzőről forgattál. Az M L portré a Privát Mészöly szellemi utódja, vagy ég és föld a kettő?
G. P.: Nem tudom. Persze sok dologban hasonlítanak. Például mindkét esetben beszélőfejes filmről van szó. Ennek azonban pragmatikus, materiális oka van. Egy interjút az ember egymaga is fel tud venni, még akár szépen is, de ha bármi mással próbálkozna, ahhoz stáb kellene, ahhoz pedig egy fél vagy egy éves forgatás esetében sok millió forint. Nekem erre a filmre hajszál pontosan 0 forintom volt, úgyhogy beszélőfejes lett ez is, mint ahogy 4-5 éve az volt a privát mészöly is. Ebből tehát sok hasonlóság következik. Én azonban alapvetően a különbségeket látom, ami abból adódik, hogy sem én, sem a beszélők nem tudtunk átlendülni azon a kérdésen, problémán, esztétikai lehetetlenségen, hogy egy olyan elbeszélést kell prezentálniuk, amely még nincs kész, nincs vége, tehát ennyiben nem is igazi elbeszélés. Egy ember, tehát egy életmű is akkor válik történetté, amikor lezárul. Annak személy szerint nagyon örülök, hogy Márton László még él, vágás közben azonban egészen egyszerűen dramaturgiai problémát jelentett, hogy nem tudtam hová illeszteni őt magát, viszont rossz döntés lett volna, ha nem kérdezem meg. Adódott volna a kérdés, hogy „hát az meg hogy lehet?”
Filmhu: Mire törekedtél inkább, objektív portréra, vagy szubjektív tisztelgésre?
G. P.: Ebben a műfajban nincs objektivitás. Szubjektivitásra törekedtem, csak nem az enyémre. Lehet, hogy ez az életben elérhető legnagyobb objektivitás? Próbáltam úgy kérdezni, utólag pedig úgy összevágni az anyagot, hogy mások egyéni viszonya, és individuális Márton-képe tudjon egymás mellett érvényesülni. Ebben rejlik egyébként az ellentmondásosság egy másik oldala: egyszerre polifonikusan szerkeszteni, és dramaturgiai homogén egésszé formálni.
Nézd meg a Privát Mészöly előzetesét!
Filmhu: Kaptál reakciót Mártontól a kész filmre?
G. P.: Megköszönte, hogy foglalkoztam vele.
Filmhu: Azt mondtad a film premier előtti vetítésén a Petőfi Irodalmi Múzeumban, hogy nem tartod magad filmesnek, azonban már a második portréfilmet készíted. A honlapodon lévő önéletrajzod szerint filmes magánvállalkozásban dolgozol, korábban pedig vágtál. Honnan jött ez az írás mellé?
G. P.: Vezettem már konyhát, volt, hogy pénzért számoltam egy fülkéből, hány felnőtt és hány gyerek ül a bevásárlóközpont előtt elhaladó járművekben, dolgoztam étteremben is. Egyszer meg az ország egyik legnagyobb hírportáljánál. Szerkesztettem folyóiratot, kétszer is, öt évesen a nagyapámnak gyűjtöttem krumplibogarakat a kertben termő burgonyalevelekről, darabját - azt hiszem- egy forintért. Nem tartom magam sem botanikusnak, sem rovargyűjtőnek. Nem mernék az lenni, ahogy két film után is csak azt mondhatom, semmit nem tudok a filmezésről, és önmagában nem is érdekel.Inkább csak egy író vagyok.
Az M L portre február 5-én 18 órától debütál a KINO moziban.
