Szeptember elején Badacsonytomajba vezetett az utunk Kerékgyártó Yvonne új filmjének forgatására. Az Együtt kezdtük csapata már több hete belakta azt a gyönyörű panziót, ahol a film kulcseseménye, egy éjszakába nyúló lagzi zajlik. A film szereplői a 12.c osztály tagjai 2011-ben ballagtak el a gimnáziumból. Azóta tíz év telt el, mindenki szétszéledt, van, aki külföldre költözött, más még keresi az útját, az osztály két tagja pedig éppen házasodni készül. Ebből az alkalomból gyűlnek most újra össze, és az este során szép lassan mindannyian szembesülnek azzal, hogy a húszas éveik mégsem úgy alakultak, ahogy a gimi végén eltervezték.

Kerékgyártó Yvonne és Romwalter Judit / Fotó: Chripkó Lili

Az Együtt kezdtük forgatókönyvét Szentgyörgyi Bálint és Boros O. István írták, társforgatókönyvíróként Maruszki Balázs működött közre, Kerékgyártó Yvonne-t pedig a film producerei, Romwalter Judit és Pék Csaba kérték fel rendezőnek. “Nézegettünk rendezőket, próbáltuk belőni, hogy kinek állna jól ez a történet. Judit és én is írtunk egy listát, és Yvonne neve volt rajta a közös pont. Elhívtuk egy beszélgetésre, éreztük benne a fiatalos lendületet, tudtuk, hogy jól állna neki ez a sztori. A könyvet nagyon könnyű volt olvasni, hamar éreztük, hogy jó filmet lehet belőle csinálni.” – mesélte Csaba a forgatáson. Judit hozzátette: “Szem előtt tartottuk a szereplők életkorát is. Ezek a karakterek 2021-ben 28 évesek, olyan rendezőt akartunk választani, aki ez a korosztály, aki jól beszéli a nyelvüket és aki azokat az élethelyzeteket, konfliktusokat éli éppen meg, mint ők.”

A badacsonyi helyszínt viszonylag hamar megtalálták, és a stáb is egyből beleszeretett, így a film jelentős részét, a külsőket és belsőket is ebben a szőlősbirtokkal ellátott panzióban vették fel. Bár a járványhelyzet egyelőre nyugalmi állapotban van, a forgató stábok, köztük az Együtt kezdtük csapata továbbra is tartja a szigorú követelményeket, mindenki maszkban dolgozik, és folyamatosan megy a tesztelés.

Pálmai Anna

Yvonne-nal csak pár percet tudtunk beszélni két felvétel között. Előző nagyjátékfilmje, a Free Entry két tinilány kalandjait követi a Sziget fesztiválon, ami bár óriási helyszín, a film mégis két szereplőre koncentrál. Kíváncsiak voltunk, hogyan élte meg a rendező ezt a váltást a kevés szereplőtől egy jóval nagyobb csapatig. “Amikor tavaly ősszel megkaptam a forgatókönyvet, nagyon érdekesnek találtam, hogy sok apró kis jelenetből áll. Mind a kilenc szereplő környezetét megismerjük, mielőtt a lagzin újra találkoznának. 2018-ban forgattam egy kisjátékfilmet, amiben öt borsod megyei kamasz volt a főszereplő, az már rákészülés volt erre a sokszereplős munkára. Az előkészítéskor nagy figyelmet fordítottunk a castingra, volt rá idő, hogy olyan színészeket találjunk, akikben tényleg benne vannak ezek a karakterek, akikkel el tudjuk képzelni ezt a történetet.”

A húszas éveik végén járó fiatal felnőttek beszorulás-történetével egyre több alkotó foglalkozik – a sort a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, Reisz Gábor filmje nyitotta, de szeptember 16-án érkezik Grosan Cristina dramedy-je, A legjobb dolgokon bőgni kell, ami szintén ezt a kérdést feszegeti, ezúttal női szemszögből. Ez a téma fogta meg Kerékgyártó Yvonne-t is, amikor elfogadta a felkérést. “Számomra ez a film azokról a kérdésekről szól, amikről a húszas éveink végén kezdünk el gondolkozni, hogy biztosan úgy alakult-e az életünk, ahogy azt elterveztük. Nagyon sok kortársamnál és nálam is a húszas éveim végén jelentkeztek nagy változások. Huszonöt éves koromban találkoztam a pánikbetegségemmel, amiről előtte el sem tudtam képzelni, hogy engem is érinteni fog. Ezt pár év alatt sikerült kezelni, de sok barátomnál éreztem ehhez hasonló fordulópontot, szembenézést a felnőttkorral. Mind a kilenc szereplő ezen a lagzin teszi fel magának ezeket a kérdéseket.”

Kerekes Éva

De a történet nem csak a húszas évei végén járó közönségnek szól, Romwalter Judit szerint univerzális, sok embert érint. “Én nem ez a korosztály vagyok, de belőlem is olyan érzéseket tudott előhozni, amivel ritkán találkozom. Ezek a karakterek olyan élethelyzeteket mutatnak be, amiket a saját baráti társaságomban is tapasztaltam. Mindenki meg tudja találni azt, aki hozzá lélekben a legközelebb áll. És mindez nagyon jó humorral és drámaisággal van bemutatva.”

Az osztálytársakat kilenc fiatal színész alakítja, akiknek a nevét egyelőre titok fedi. Ami viszont biztos, hogy a csapatot tapasztalt, ismert színészek – többek közt Mucsi Zoltán, Jordán Tamás, Kerekes Éva, Zsurzs Kati és Szabó Simon – kísérik végig a film folyamán. A színészek kiválasztása nem véletlen, erről Pék Csaba mesélt. “Természetesen minden mögött van koncepció, a színészválasztás nagyon tudatos volt. A célunk az, hogy minden korosztály megtalálja a maga szereplőjét ebben a történetben, hogy minél szélesebb közönséget tudjunk megszólítani.”

Mucsi Zoltán

A tapasztalt színészek közül Mucsi Zoltánnal sikerült röviden beszélgetnünk, aki a karakteréről mesélt. “Nemcsak a menyasszony apja vagyok, hanem a végzős osztály egyik tanára is. Csak annyit mondok, hogy nem annyira szimpatizálok a vőlegénnyel, számomra a csapat legkomiszabb embere a legszimpatikusabb. Egy nagyon kedves, szerethető film lesz.” A fiatal csapattal való munka egyszerre kellemes és keserédes élmény neki: “Jó itt lenni, a sok fiatal kolléga csak azzal szembesít, hogy eljárt felettem az idő. Ki vagyok ezzel békülve, de azért ilyenkor erősebben szembesítik az embert a korával.”

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy érez-e a film közben nosztalgiát a saját gimnáziumi évei felé. “Én estin érettségiztem, az egy másfajta iskola volt. Inkább a kamaszkort idézi fel bennem, amikor azt érzi az ember, hogy soha nem lesz vége az életnek, még annyi minden van előtte. De így, amikor már több van mögöttem, mint előttem, másképp látom.”

A badacsonyi forgatást néhány hónapon belül egy pár napos londoni kirándulás követi majd, ahova szűk stábbal terveznek utazni, de sok függ még az aktuális covid-helyzettől, és az utazási engedélyektől, amit a Brexit is megnehezít. “Trükkös lesz a londoni forgatás, de izgalmas is, és jót fog tenni a filmnek, ha egy kicsit kinyitjuk.” – meséli a rendező.

Az Együtt kezdtük operatőre Babos Tamás, a vágó Duszka Péter, a látványtervező Valcz Gábor. A film előreláthatólag jövő nyáron kerül a mozikba.

Címlapfotó: Chripkó Lili (Mucsi Zoltán és Szabó Simon)